Ital és nő

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2008.10.27. 00:15
A pénzügyi világválság nem kímél senkit és semmit sem. A szerdára virradóra rajtoló NBA-idény előtt a földkerekség egyik legsikeresebb sportvállalkozásának igazgatója, David Stern azt mondta, nyolcvan munkahelyet kénytelenek megszüntetni a központi szervnél a csökkenő anyagi lehetőségek hatására.

Persze az NBA legfőbb vezetője igyekezett mindenkit megnyugtatni, a liga minden egyes csapata mindent megtesz a szurkolóiért. Az előző évadban az NBA legkisebb nézőszámával üzemelő Indiana Pacers otthoni meccsein például a legfelsőbb sorokba már két dollárért (!) – azaz alig több, mint négyszáz forintért – be lehet majd jutni.

De ez csupán kiragadott példa, mindenütt kitalálnak valamit, Indianapolisban sem ez az egyetlen ötletük a tulajdonosoknak. Magyarországon sem kerülhetik ki az érintettek, hogy tegyenek a nézők megtartásáért. Például a legnépszerűbbnek mondott hazai csapatjáték – kosárlabdás körökben sokan csendben morognak a megállapítás igazságán –, a futball élvonalában szereplő, az egyik legnagyobb rajongótáborral és az egyik legkulturáltabb stadionnal büszkélkedő Újpestnél a nyugdíjasok és a gyerekek a lelátó bizonyos részére már öt (!) forintért bemehetnek.

Azok pedig, akik megveszik az egy évre szóló, 39 000 forintba kerülő bérletet, a csapat 15 Megyeri úti bajnokiját, valamint összes hazai Magyar Kupa- és Ligakupa-meccsét is megnézhetik, ráadásul a lefújás után közvetlenül bemehetnek a szurkolói ankétra, amelyen az adott találkozó főszereplői azonnal válaszolnak a kérdése(i)kre.

Remek ötletek, pártolni valóak! Csakhogy: az Indiana Pacers csarnokában – ahová a legkevesebb néző jár az NBA-ben – meccsenként átlagban 12 222 nézőt regisztráltak. Újpesten az MTK elleni rangadót 4289 néző látta. A Kaposvár ellen sem voltak ötezren, és a jegyzet írásával egy időben játszott meccsen a paksiak vendégjátékára is csupán 4355 néző látogatott ki.

Mert az egyik helyen van mit nézni, míg a másikon csak kedvezmény van. Erről egy vicc jut az eszembe. Az 1929-es nagy gazdasági világválság kirobbanása után az egyik vállalkozó nyakrafőre nyitja a bordélyházakat és az ivókat. A szomszéd megkérdezi, mire ez a nagy optimizmus? Tudod, fiam – válaszol a másik –, amíg világ a világ, az emberek mindig járnak bordélyba meg kocsmába. Csak találjanak ott valamit…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik