Kigolyózták az „ütősöket”, a sportág kikerült a 2012-es olimpiáról

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2008.07.10. 23:16
Kezdjük mindjárt a legelején azzal, hogy 2005-ben Koppenhágában a Nemzetközi Olimpiai Bizottság „kiszavazta” a baseballt és a softballt az ötkarikás játékokról, ami azt jelenti, hogy 2012-ben nem nem rendeznek ezekben a sportágakban versenyeket. Így aztán biztosra vehető, hogy a magyar baseballválogatott játékosaként nem lehet Londonba jutni 2012-ben – igaz, erre nem lenne reális esély.
Nehéz dolguk lesz a riválisoknak, ha meg akarják állítani a címvédő, a sportág négy olimpiája közül hármat megnyerő kubai válogatottat
Fotó: Action Images
Nehéz dolguk lesz a riválisoknak, ha meg akarják állítani a címvédő, a sportág négy olimpiája közül hármat megnyerő kubai válogatottat
Nehéz dolguk lesz a riválisoknak, ha meg akarják állítani a címvédő, a sportág négy olimpiája közül hármat megnyerő kubai válogatottat
Fotó: Action Images
Nehéz dolguk lesz a riválisoknak, ha meg akarják állítani a címvédő, a sportág négy olimpiája közül hármat megnyerő kubai válogatottat

Három éve Dániában olyasvalami történt, amire a tengerentúlon kevesen számítottak: a NOB koppenhágai ülésén az olimpiai programban szereplő 28 sportágról szavaztak, s az eredmény: a baseball és a softball 2012-ben kikerül az olimpia programjából. A „kiszavazás” arculcsapásként érte az Egyesült Államokat, ahol a baseball „major sport”, vagyis kiemelt fontosságú, legalább annyira, mint a kosárlabda (NBA), a jégkorong (NHL) és az amerikai futball (NFL).

Erre – mármint a baseball jelentőségének hangsúlyozására – kiváló példa, hogy egyes tanulmányok és kimutatások szerint ha a profi baseballbajnokság (MLB) küzdelmeit a szezon közben egy napra felfüggesztenék, az hozzávetőlegesen 100 millió dolláros kiesést jelentene a szövetségnek és a szponzoroknak…

„Úgy érzem magam, mint akit kihajítottak egy nyilvános szórakozóhelyről” – mondta akkor dühösen Aldo Notari, az olasz és a nemzetközi szövetség elnöke. Az azóta eltelt három évben Jacques Rogge, a NOB belga elnöke folyton-folyvást próbálja megmagyarázni a döntést, aminek hátterében alapvetően az áll, hogy az MLB-ben szereplő profik nem vettek részt a játékokon – az amerikai, japán és kubai világsztárok az MLB-ben játszanak az olimpia idején –, továbbá a többség számára érthetetlenek és bonyolultak a szabályok, s a játék lefolyása is lassú (átlagban két és fél-három óra egy mérkőzés), nem elég dinamikus.

Vida Péter, a Magyar Baseball- és Softballszövetség főtitkára többé-kevésbé egyetért azokkal, akik egyfajta „összeesküvést” látnak a döntés hátterében.

„Sajnos a NOB európai tagjai valóban nem sokat tudnak a baseballról és a softballról, így amennyire én tudom, többnyire Rogge-ot támogatva a »kiszavazás« mellett voksoltak – mondtaVida. – Speciális sportokról van szó, amelyek speciális létesítményeket igényelnek, s a szurkolók zöme valóban nem érti a szabályokat, ami megnehezíti a két játék elfogadtatását. Noha a tengerentúlon csaknem kétszázmillióan játsszák a baseballt, Európában csupán százötvenezer játékos van.”

A főtitkár a baseball magyarországi helyzetéről is beszélt: „Jelenleg három osztályban rendezünk bajnoki mérkőzéseket, a válogatott pedig a B-csoportos Európa-bajnokságra készül. Óriási a lemaradásunk a környező országokkal szemben, s akkor még nem beszéltem az európai elitről, az olaszokról vagy a hollandokról. Amíg az oroszoknál és a cseheknél már a hatvanas esztendőkben elkezdődött a sportággal való ismerkedés és bajnoki rendszer kialakítása, nálunk csupán a kilencvenes évek elején alakult meg a szövetség."
"Az olimpiai kvótához először fel kellene jutni az A-csoportba, s megnyerni a kvalifikációt, ami reálisan nézve lehetetlen a számunkra. Az országban nincsenek meg a fejlődés feltételei, alig van pálya, s aki baseballozik, az is mind amatőr, saját pénzén utazik és vásárol szerelést.”

A SPORTÁG TÖRTÉNETE

A baseball olimpiai premierje 1904-ben volt Saint Louis-ban, ahol bemutató sportág volt a játék. Az áttörésre azonban meglehetősen sokat kellett várniuk a „bázislabda” kedvelőinek, hiszen először 1992-ben avattak hivatalos bajnokot, ahol Kuba a döntőben legyőzte Kínát. A dél-amerikaiak ezután gyakorlatilag egyeduralkodók lettek, hiszen négy évre rá is ők nyertek. Aztán 2000-ben nem jött össze a triplázás, 2004-ben viszont már megszerezték a harmadik aranyat, miután visszavették az elsőséget az ausztrálok elleni fináléban. Magyarországon először 1990-ben játszották a baseballt, ám azt sem a magyarok, hanem elsősorban a hazánkban tartózkodó amerikai, japán és kubai nagykövetségek dolgozói. A magyar válogatott a B-csoportos Európa-bajnokságokon szerepel, s 2000-ben nagyon közel került a feljutáshoz, amikor a horvátországi kontinensviadalon a második helyen végzett, s kis híján a legjobbak közé került.

A PROGRAM

Nyolc csapat részvételével egy csoportban kezdődik a torna augusztus 13-án. Az első helyezett a negyedikkel, a második a harmadikkal találkozik a 22-i elődöntőben, míg az érmekért egy nappal később küzdenek.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik