Törökország: sérülés vagy eltiltás miatt hét játékosára sem számíthat Terim

Vágólapra másolva!
2008.06.16. 18:18
A tegnap drámai küzdelemben a legjobb nyolc közé jutó török válogatott hét játékosa is sérült vagy eltiltását tölti, nincs tehát könnyű helyzetben a szövetségi kapitány Fatih Terim és válogatottja a horvátok elleni negyeddöntő előtt.
Terim már látott csodát ezen a tornán csapatától
Reuters
Terim már látott csodát ezen a tornán csapatától
Terim már látott csodát ezen a tornán csapatától
Reuters
Terim már látott csodát ezen a tornán csapatától

Heten, mint a sérült és eltiltott törökök.

Már a csehek elleni sorsdöntő mérkőzés előtt kidőlt az irányító, a csapatkapitány Emre Belözuglu és az egyik középhátvéd, a megbízható Gökhan Zan, a Kollerék elleni 90 perc alatt pedig csatlakozott hozzájuk Emre Güngör is.

A vádliját fájlaló középső védő ráadásul már fel sem épül a torna végéig – jelentette be elkeseredetten Fatih Terim.

"Az első dolog, amit ma láttam, miután felébredtem, a hét eltiltott vagy sérült játékosom nevét tartalmazó lista volt – adott bepillantást hétköznapjaiba Terim, akit tegnap játékosai az utolsó percekben mentettek meg a kirúgástól. – Néhány sérültet jelenleg is vizsgálnak az orvosok.”

A karmester Emre Belözoglu térdében beszakadt egy szalag, a másik irányító, Tümer Metin lágyéka meghúzódott, a csehek ellen összedrótozott Servet Cetinnek tulajdonképpen mindene fáj, Gökhan Zan pedig még akkor sérült meg, amikor az első csoportkörben összeütközött a portugál Simao Sabrosával.

A hősből kis híján bűnbakká váló kapus, Volkan Demirel biztosan nem játszik a horvátok ellen, hiszen ő piros lapot kapott, miután teljesen fölöslegesen felöklelte Jan Kollert.

Terim egyébként azt tervezi, hogy a 2002-es világbajnokság török „kirakatemberét”, Rüstü Recbert szerepelteti Volkan helyén.

Hogy tovább sokasodjanak a törökök problémái, a szűrő Mehmet Aurelio megkapta második sárgáját, így őt is nélkülözni kényszerülnek a horvátok ellen.

Terim a nem éppen kedvező előjelek ellenére bizakodó.

„Odahaza, Törökországban van egy mondás: Semmi sem lehetetlen, a csoda csak idő kérdése. Azt hiszem, mi már láttunk csodát az Euro 2008-on. Játékosaim úgy harcoltak, mint az oroszlánok, és megszerezték a csehek ellen a győzelmet – vélekedett a szakember. - Elszántak vagyunk, célunk az Eb fináléja, melyet mind a török, mind a semleges szurkolók szerint megérdemelnénk.”

Bár ez utóbbira nem vennénk mérget, a csehek elleni utolsó negyedórában mutatott játékuk alapján mi is elhisszük: semmi sem lehetetlen.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik