Platini a szakmai dolgokkal elégedett, csak az időjárással nincs kibékülve

Vágólapra másolva!
2008.06.11. 19:17
Véget ért az első csoportkör, az összes csapat és az összes helyszín bemutatkozott, így meg lehet ejteni az első értékeléseket is az Európa-bajnoksággal kapcsolatban. Michel Platini, az UEFA elnöke eddig szinte maximálisan elégedett azzal, amit eddig látott a Svájc és Ausztria által közösen megrendezett tornán. A franciák egykori klasszis labdarúgója a szakmai dolgokban nem talált hibát, egyedül az időjárással nincs maximálisan kibékülve.
Platininek nem az Eb-n látottaktól áll égnek a haja
Foró: Reuters
Platininek nem az Eb-n látottaktól áll égnek a haja
Platininek nem az Eb-n látottaktól áll égnek a haja
Foró: Reuters
Platininek nem az Eb-n látottaktól áll égnek a haja

Platini először arról ejtett szót, hogy örömmel tapasztalta a sárga és piros lapok eddigi alacsony előfordulását. Utóbbit eddig egy mérkőzésen sem kellett előhúzniuk a játékvezetőknek, és a sárga lapok száma is 40 százalékkal elmarad eddig a 2004-es Eb-hez képest.

„Ugyancsak jó látni, hogy a stadionokban milyen jól megférnek egymás mellett a különböző válogatottak szurkolói. Eddig semmilyen atrocitást nem tapasztaltunk, a drukkerek együtt éneklik országuk himnuszát és az ellenfelét is tiszteletben tartják” – mondta a gall sportvezető. Klagenfurtban az utcákon a német-lengyel meccs után sajnos előfordult néhány nem kívánatos összetűzés az egyes csoportok között, de az osztrák rendőrség gyorsan és hatásosan lépett közbe, így nagyobb probléma nem lett a dologból.”

Az 52 éves Platini ezt követően kitért a csapatok edzőire is, mondván, a szövetségi kapitányok úriemberhez méltóan viselkednek, amely példa lehet a fiatalabb szakvezetők számára is.

„Mindenki egyetért vele, hogy a televíziós közvetítés eddig nagyon magas színvonalú, és a nézettségi adatokkal is elégedettek lehetünk, hisz több országban is rekordok dőltek meg ezen a téren. Remélem, ezek a pozitív tendenciák folytatódni fognak…, az időjárás pedig javulni” – osztotta meg kívánságait a nagyérdeművel az egykori legendás 10-es.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik