Euro 2008: David Villa biztos abban, hogy döntőbe jutnak

Vágólapra másolva!
2008.06.10. 13:56
A spanyol válogatott csatára David Villa felépült múlt heti kisebb sérüléséből, így játszhat csapata első meccsén, Oroszország ellen. A csatárnak nem csak az egészsége, hanem az önbizalma is helyén van, ugyanis biztosra veszi, hogy döntőbe fog jutni Spanyolország.
„Meg vagyok győződve arról, hogy képesek vagyunk eljutni a döntőig, mert nagyon egységes a csapatunk” – nyilatkozta kedden a goal.com által közölt interjúban David Villa.A csatár igazságtalannak érzi azokat a kritikákat, melyek az Egyesült Államok elleni 1–0-s győzelmet követően érték a csapatot.„A védelmünket sok kritika érte az amerikaiak elleni meccset követően, de ezeknek nincs valóságalapja, Carles Puyol és Carlos Marchena – a két középső védő – remek játékosok és ezt be is fogják bizonyítani az Európa-bajnokságon” – mondta Viila.A csatár azt is hozzátette, úgy érzi soha nem volt még olyan kiváló formában, mint amilyenben most van.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik