Három gólt rúgva hangoltak az olaszok az Európa-bajnokságra

Vágólapra másolva!
2008.05.30. 23:03
Szerte Európában futball-lázban égnek azok az országok, melyek képviseltetik majd magukat a június 7-én startoló kontinensviadalon. Olaszország talán a legnagyobb esélyesként, nem mellesleg világbajnokként érkezik jövő héten az alpesi országokba. A belgák elleni sima 3–1-es győzelmükkel bizonyították, hogy valóban számolni kell velük, mint végső győztessel.
Di Natale (balra) két gólt is vágott a belgák hálójába
Fottó: Reuters
Di Natale (balra) két gólt is vágott a belgák hálójába
Di Natale (balra) két gólt is vágott a belgák hálójába
Fottó: Reuters
Di Natale (balra) két gólt is vágott a belgák hálójába

Bár Roberto Donadoni végül behívta Alessandro Del Pierót a keretbe, a belgák elleni felkészülési mérkőzésen nem jelölte a kezdőcsapatba. Helyette inkább Di Natale kezdett Luca Toni mellett csatárposzton.

Hogy a mester helyzete nehezebb legyen majd a csapat összeállításánál, a csatár már az elején jelezte, hogy helyet követel magának a kezdőben az Eb alatt is. A 9. percben Pirlo jobboldali keresztlabdáját vágta Stijnen hálójába.

A 41. percben ismét villant az Udinese támadója, és megduplázta az „azzurik” előnyét. A szünetben tehát 2–0-s olasz vezetéssel vonultak az öltözőbe a csapatok.

A második játékrészre már ki sem jött Di Natale, helyét a Serie A gólkirálya Alex Del Piero vette át. Nem ez volt azonban az egyetlen csere, Donadoni lehetőséget akart adni másoknak is, így léphetett pályára többek között Grosso, Ambrosini és Cassano is.

A szünet után Del Piero is rögtön tudatosította Donadonival, hogy lehet rá számítani. A 49. percben zseniális passzát Mauro Camoranesi váltotta gólra, ezzel 3–0-ra alakítva az állást.

A hátralévő percekben sok izgalmat nem láthattunk, azonban arról, hogy ne lehessen teljesen felhőtlen az olaszok öröme, Sock gondoskodott. 93. percben szerzett találatát követően rögtön fel is hangzott a hármas sípszó, ezzel a találkozó 3–1-es olasz győzelemmel zárult.

BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS

EREDMÉNY
Olaszország–Belgium 3–1 (Di Natale 9., 41., Camoranesi 49., ill. Sock 93.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik