Josip Simunic portréja

Josip horvát kivándorlók gyermekeként Ausztráliában, Canberrában született, s az óhazai sportorientációnak megfelelően a futballal esett szerelembe. A helyi AIS Canberránál jelentkezett próbajátékra – sikerrel. 17 évesen már a Melbourne Knights félprofija, egy esztendő múlva pedig ausztrál bajnok Mark Viduka oldalán. A fiatal középhátvéd 1998-ban Európában próbált szerencsét, s ügynökének, Bukovacnak köszönhetően a Hamburger SV igazolta le. Eleinte csak a II. csapatban számoltak vele, de 1999-ben felkerült a nagyokhoz.

Itt gyakori sérülései és Frank Pagelsdorf mesterrel folytatott vitái miatt a kispadra szorult, át is igazolt a Hertha BSC-hez, ahol Jürgen Röber alapemberként számított rá. Simunic részese lett a kis berlini klub újkori sikereinek, nyert kétszer is Ligakupát, megfordult a BL-ben és bajnoki ezüstérmet akaszthattak nyakába. 2001 októberében térdsérüléséből frissiben felépülve a horvát válogatottban is bemutatkozhatott (korábban két kengurus kapitány, Raul Blanco és Frank Farina is Németországba utazott, hogy rábeszéljék hősünket az ausztrál válogatottságra, mindhiába).

Bár egyetlen vb-selejtezőn sem szerepelt, az ázsiai világbajnokságon ott lehetett csapata mindhárom csoportmérkőzésén, a sérült Igor Tudor helyén. Az Eb-kvalifikációk során kihagyta az első kettő összecsapást, de a belgák elleni 4:0-s diadal óta kirobbanthatatlan Otto Baric, majd annak utódjai csapatából. Bár több spanyol és olasz élcsapat is megkereste a bekket akkoriban, az végül 2006-ig meghosszabbította szerződését. A 2004-es kontinenstornán is végig kezdő volt, s a külön "Mentaltrainert" is foglalkoztató hajpántos játékos 6.7-es átlagot szorgoskodott össze.

A német bajnokság hátvédranglistán az igen előkelő negyedik helyen végzett a 2004/2005-ös szezonban, ám belekeveredett a Cafe King nevű berlini műintézmény tagságához kapcsolódó bundabotrányba – a baráti kör tagjai paranormális módon néha már kedden tudták a szerdai kupameccsek eredményét... A védőt egyáltalán nem zavarták meg az események, egy kis kora tavaszi hullámvölgyet (a Leverkusen és főleg a Dortmund ellen bűnrosszul játszott) leszámítva dicséretre méltó évet zárt.

Ősszel már nem ment olyan jól neki, ám bejelentkezett érte a Milan s nyolc vb-selejtezőn is pályára léphetett. A számára félig hazai tornán Ausztrália ellen is futballozhatott, s néhány tengerentúli újságíró már jó előre rajta köszörülte nyelvét. A hátvéd nem ült fel a provokációnak: „Ausztráliában születtem, ebben a gyönyörű országban s büszke vagyok ausztrálságomra is. Respektáltam az Ausztrál Labdarúgó Szövetség korábbi kéréseit, de már 1991 óta tudtam, hogy a horvát válogatottban akarok játszani”.

Azért diplomatikusan hozzátette: „Európai karrierem még végén vissza szeretnék térni az A-League-be (az ausztrál bajnokságba)”. Maga a mérkőzés bevonult a futballtörténelembe, nem kis részben miatta, ugyanis három sárgát is összeszedett, mire kiállította őt Graham Poll játékvezető! Bár Itáliából és Angliából is érdeklődtek iránta, 2011-ig meghosszabbította kontraktusát a fővárosiakkal; s a válogatottnak is tagja maradt, hiszen tíz Eb-selejtezőn léphetett pályára.

Egyébként posztja dacára többen is azt tartják róla, hogy ő a legtechnikásabb horvát labdarúgó, tréningeken gyakran tart bemutatót trükkjeiből.