Gyerekes

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2008.04.18. 00:01
A magyar futballban semmi sem működik úgy, ahogy kellene. A tétmeccsek kudarcain gyorsan átlépünk, egy edzőmeccsen elért győzelem – még ha a világbajnok ellen is aratjuk – hamar a fejekbe száll, sokak szerint máris a vb-n a helyünk. Ráadásul az, aki mondja, elhiszi…

A legutóbbi UEFA-játéknapon, március 26-án szinte egész Európa pályára lépett, e meccsek április közepén már sehol sem szolgáltatnak témát – csak nálunk. Mert a szlovénok elleni produkció borzalmasra sikerült, de a közeg nem enged ezen túllépni, magyarázkodik kapitány, elnök, az elnökség beszámolót követel, meghallgat, de el nem fogad: már régen le kellett volna zárni azt a szerencsétlen egerszegi 0–1-et. Csakhogy…

Többen hiányoztak, miként Gera Zoltán is, aki a mérkőzés előtt lett édesapa, s ezért Angliában maradt. Magyaros: mindez mindenki előtt ismert volt, mi több, elfogadott, s aki nem értett volna egyet a hiányzást elfogadó Várhidi Péterrel, az sem szólt, csak amikor lebőgtünk a pályán. Hirtelen (utólag!) téma lett: nehogy már Gera Zoltánnak a családja legyen fontosabb, amikor címeres mezben kellett volna futkorászni…

A játékos a saját blogján, a pepsifoci.hu-n leírta a véleményét. Keményen fogalmaz, persze az ellentábornak erre is van érve: azért most reagál, mert klubcsapatában kedden győztes gólt rúgott…

Noha érdemes lenne meghallgatni, elolvasni a válogatottban sokszor sérülten is szereplő, a közönség egyöntetű kedvencének számító középpályás szavait arról, gyereke születéséhez miképp álltak a West Bromwich Albion edzői, vezetői – más a futballkultúra arrafelé, maradjunk annyiban. Pályák százai szűnnek meg, a legnépszerűbb csapat lefejezésével a nullára küldték a magyar futballt, a bajnokság marketingértékét a kevés néző jelzi, a vb-selejtező előtt senki sem tudja, ki is lesz a szövetségi kapitány, az edzőképzés terén méltatlan háború zajlik, az edzőközpont nem épül, mert nincs hitel, határon innen és túl perlik az MLSZ-t, Nyugaton szánakozva mosolyognak rajtunk, de mindez nem számít, hiszen már tudjuk, ki a hibás a magyar foci minden bajáért. A felelőtlenül egy válogatott mérkőzéshez közeli időpontban megszülető Gera Hanna.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik