Capello elégedett a sok helyzetet kialakító angolok játékával

Vágólapra másolva!
2008.02.07. 12:24
Fabio Capello szövetségi kapitány elégedett volt a világbajnoki selejtezőre készülő angol labdarúgó-válogatott teljesítményével, de tudja, akad még javítanivalója. Az olasz szakember szerint az első félidőben még idegesen futballozott a szigetországi együttes az Európa-bajnoki társrendező Svájc csapata ellen, a szünet után már jobb volt a játék.Az Anglia-Svájc mérkőzés összefoglalója
Fabio Capello győzelemmel mutatkozott be
Reuters
Fabio Capello győzelemmel mutatkozott be
Fabio Capello győzelemmel mutatkozott be
Reuters
Fabio Capello győzelemmel mutatkozott be

Az Eb-ről lemaradt angolok Jermaine Jenas találatával szereztek vezetést a 40. percben, erre a szünet után az újonc Eren Derdiyok (58.) válaszolt. A végeredményt Shaun Wright-Phillips (62.) állította be.

„Számos szép dolgot láttam, sok lehetőséget teremtettünk. Játékosaim nagyszerű teljesítményt nyújtottak” – mondta Capello a lefújás után.

A Steve McClaren helyére szerződtetett sikeredző annak is örült, hogy egységes volt az angol válogatott, ennek köszönhető a győzelem és az átlagon felüli teljesítmény.

„Persze vannak olyan dolgok, amelyeken javítanunk kell, de túl sok rossz megoldást nem láttam. Kihasználtuk első igazi helyzetünket, utána sem láttam arra példát, hogy valamelyik játékosom nem összpontosított volna megfelelően. Még a hajrában sem, pedig akkor a hat cserének köszönhetően már a svájciak voltak a frissebbek” – értékelt Capello.

Az olasz szakvezető örült annak, hogy a Wembleyben mutatkozhatott be.

„Játékosaimat már láttam a saját klubjukban és arra is kíváncsi voltam, meg tudják-e ismételni teljesítményüket a Wembleyben érezhető nyomás esetén. Nagyon jól teljesítettek” – jegyezte meg az angolok szövetségi kapitánya.

A liverpooli Peter Crouch az 57. percben váltotta az első gólt előkészítő Joe Cole-t és a lefújás után kiemelte szakvezetője tudását.

„Olyan edző, aki mindig tudja, hogy mit akar. Az első pillanattól kezdve mutatja a választott utat, angol tudása is nagyszerű. Sok játékost meglepett, hogy angolul adta utasításait. Különleges aura veszi körül, mindenki rászegezi a tekintetét és figyel, amikor szót kér” – dicsérte Capellót a csatár.

Az angol válogatott legközelebb március 26-án lép pályára, a Stade de France-ban a szintén az Eb-re készülő francia együttes lesz az ellenfél.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Anglia-Svájc 2-1 (Jenas 40., Wright-Phillips 62., illetve Derdiyok 58.)
Anglia: James, Brown, Ferdinand, Upson, Ashley Cole (Bridge 73.), Bentley, Jenas (Wright-Phillips 57.), Gerrard, Barry (Hargreaves 73.), Joe Cole (Crouch 57.), Rooney (Young 87.)
Svájc: Benaglio, Lichtsteiner (Behrami 46.), Senderos (Grichting 55.), Eggiman, Spycher, Inler, Gelson (Huggel 84.), Barnetta, Yakin (Margairaz 63.), Gygax (Vonlanthen 46.), Nkufo (Derdiyok 46.)
---- A ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik