Domenech az ördöggel játszik, megint "kóstolgatja" az olaszokat

Vágólapra másolva!
2007.11.09. 15:38
Nem kapott helyet a francia válogatott legújabb, 24 fős keretében a Juventus csatára, David Trezeguet. Raymond Domenech együttese november 16-án Marokkó ellen lép pályára, majd 21-én sorsdöntő csatát vív majd Kijevben.
Raymond Domenech egyszerűen nem bír magával
Raymond Domenech egyszerűen nem bír magával
Raymond Domenech egyszerűen nem bír magával
Raymond Domenech egyszerűen nem bír magával

A francia keretből hiányzik Vieira, Sagnol és Coupet is, ők sérülés miatt nem tudták vállani a játékot. Ellenben újra bekerült Anelka és Toulalan.

Raymond Domenech a francia nemzeti csapat szövetségi kapitánya, egyben önkéntes provokátora újabb fejezetet nyitott a francia-olasz pszichológiai hadviselésben, amelynek során pedig egyszer már megütötte a bokáját.

"Az olasz csapatban minden játéktudás, fegyelem és szervezettség megvan ahhoz, hogy ha az egy pontért indul harcba, akkor azt meg is szerezze" – hangzott Domenech újabb "gyöngyszeme".

"Ez persze egy bók volt, mi nem rendelkezünk ezekkel a kvalitásokkal" – sietett hozzátenni a cserfes nyelve miatt korábban egy Európa-bajnoki seljetező mérkőzésre már eltiltott tréner.

Domenech is érzi, a franciák sorsa könnyen lehet, nem is az ukránok elleni derbin dől el, hanem a skót-olasz meccsen.

Érdekesség, hogy a galloknak éppen az azzurrik kaparhatják ki a gesztenyét, hiszen, amennyiben nyernek Donadoniék, karöltve továbbjutnak a franciákkal.

Ráadásul már az emlegetett egy pont is továbbjutást érne az olaszoknak, és jócskán megkönnyítené Henryék dolgát is, akiknek elég lenne egy idegenbeli iksz Kijevben.

RAYMOND DOMENECH UKRAJNA ELLENI KERETE

Kapusok: Landreau (Paris SG), Frey (Fiorentina), Ramè (Bordeaux);
Hátvédek: Abidal (Barcelona), Evra (Manchester Utd), Gallas (Arsenal), Sagna (Arsenal), Thuram (Barcelona), Squillaci (Lyon), Clerc (Lyon);
Középpályások: Diarra (Bordeaux), Diarra (Arsenal), Flamini (Arsenal), Makelele (Chelsea), Rothen (Paris SG), Toulalan (Lyon), Nasri (Marseiile);
Csatárok: Anelka (Bolton), Ben Arfa (Lyon), Benzema (Lyon), Govou (Lyon), Henry (Barcelona), Malouda (Chelsea), Ribery (Bayern München)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik