Marco Rossi titokzatos volt, a montenegrói kapitánynál nem Ádám Martin a középcsatár

Vágólapra másolva!
2023.06.16. 20:10
Noha a nap sajtóeseményein rendre előkerültek azok a korábbi magyar nyilatkozatok, amelyek esetleges hazai provokációt vetítettek előre, megbizonyosodhattunk a helyiek vendégszeretetéről: Miodrag Radulovics szövetségi kapitány és stábtagja autóval fuvarozta a Nemzeti Sport csapatát, míg Marco Rossi elmondta, kemény összecsapásra számít, amelyen kérdés, hogy a házigazda mennyi teret ad a kibontakozásra.
Rossi kemény összecsapásra számít (Fotó: Szabó Miklós)
A GALÉRIÁÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
Rossi kemény összecsapásra számít (Fotó: Szabó Miklós) A GALÉRIÁÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
GAZDAG DÁNIEL: VILÁGRANGLISTA-HELYEZÉSSEL NEM LEHET MECCSET NYERNI

– Kétezer-tizenkilencben a Montenegró elleni vesztes előkészületi mérkőzésen mutatkozott be a válogatottban: milyen érzésekkel emlékszik vissza arra a napra?
– Vegyes emlékeim vannak a bemutatkozásom kapcsán – válaszolta a 19-szeres válogatott Gazdag Dániel. – Egyfelől büszke vagyok arra, hogy magamra ölthettem a címeres mezt, ám a végeredmény miatt szomorúbb élményként maradt meg bennem az az összecsapás. Persze bízom abban, hogy ezúttal kedvezőbben alakul számunkra a végeredmény és győzünk. Hozzánk hasonlóan egységes csapat a montenegrói, jól védekezik, de támadásban talán jobbak vagyunk nála – sőt, ebben jónak kell lennünk, hogy nyerjünk.

– Miodrag Radulovics szövetségi kapitány szerint ahány óra az időeltolódás, annyi nap szükséges az átálláshoz. Kiheverte a hazautat, ereje teljében érzi magát?
– Erről a felvetésről már hallottam korábban. Szerencsére, nem érzem magam fáradtnak. Már sokszor megtettem a hazautat az Egyesült Államokból, nagyjából tudom, mi szükséges ahhoz, hogy minél gyorsabban átálljak, s regenerálódjak. Az edzések alapján úgy érzem, százszázalékos állapotban vagyok.

– Montenegróban zokon vettek egyes magyar nyilatkozatokat, amelyek esetleges provokációt vetítettek előre a hazaiak részéről. Tart ettől?
– Nem gondolom, hogy szándékosan provokálnának minket, de kemény játékra számítok tőlük, s nem kizárt, hogy lesznek odaszólások a két csapat játékosai között. Ha a két válogatott világranglistán elfoglalt helyezéséből indulunk ki, mi vagyunk az esélyesek, de statisztikával nem lehet meccset nyerni, meg kell mutatnunk, melyik a jobb gárda. Korábban esélytelenebbként nyertünk fontos mérkőzéseket, ezért elővigyázatosak leszünk.

Madártávlatból nézve szebbnél szebb tájakban gyönyörködhetnek a Budapestről Podgoricába repülők. Az egyórás út során a Bjelasica kétezer métert meghaladó csúcsainak, a Balkán-félsziget legnagyobb tava, a Shkodrai-tó vadregényes, buja növényzetének, valamint Budva és környéke mesébe illő partszakaszainak látványa tárul a légi közlekedést választók szeme elé – feltéve, persze, hogy szép az idő. Nos, pénteken kora reggel lehetett nézelődni. A magyar drukkerhad derűlátóan, a csapat sikerében messzemenőkig bízva érkezett meg a Podgoricába, de közülük sokan vállalták a plusz autóutat annak érdekében, hogy még szebb környezetben töltsék idejüket, az Adriai-tenger partjának barátságosnál barátságosabb településeire, illetve felkapottabb üdülőhelyeire foglaltak szállást. Döntésüket a víz közelsége mellett az is befolyásolhatta, hogy a mintegy százötvenezer lakosú Podgorica nem prospektusba kívánkozó turistaparadicsom, kevés az igazán érdekes látnivalója, építészete nem különösebben jellegzetes és kulturális szempontból sem kifejezetten csalogató – igaz, a szurkolók nem is ezért keresték fel a várost.

Nemcsak magyar részről előzi meg hatalmas érdeklődés a szombati Európa-bajnoki selejtezőt (tizenöt perc alatt elfogyott az ötszáz vendégbelépő, s úgy tudjuk, sok száz fanatikus érkezett jegy nélkül Montenegróba), hanem a helyieket is megmozgatja az összecsapás. A szervezők mintegy nyolcezer nézőre számítanak, ami azt jelentené, hogy kilencven százalékban telik meg a létesítmény – a Városi Stadion befogadóképessége ugyan meghaladja a tizenegyezret, ám a Szerbia elleni márciusi mérkőzésen történt rendbontás miatt az UEFA szektorbezárást rendelt el. A montenegrói válogatott az utóbbi időben nem remekel saját, nagyszerű légkört teremtő közönsége előtt, legutóbbi tizenegy hazai meccséből mindössze kettőt nyert meg, ám a drukkerek ettől és a szerbek elleni fiaskótól függetlenül a csapat mellett állnak. Az edzőpályákat gondosan egyengető egyik pályamunkás is barátságosan figyelmeztetett minket: bár Puskás Ferenc utódai jó csapatot alkotnak, a montenegróiak is ügyesek ám!

No, és vendégszeretők!

A montenegrói kapitány vitte el kollégáinkat a szállásukra (Fotó: Szabó Miklós)
A montenegrói kapitány vitte el kollégáinkat a szállásukra (Fotó: Szabó Miklós)

Taxira váró stábunk nem akármilyen ízelítőt kapott abból, milyen szívélyesek a helyiek, Miodrag Radulovics szövetségi kapitány ugyanis felajánlotta, mielőtt ebédelnének, kollégájával elvisz minket autóval belvárosi szálláshelyünkre. Az 58 éves szakember az út során beszélt arról, mondhatnak rájuk bármit is a magyar válogatottnál a pszichológiai hadviselés jegyében, tőlük nem kell félni, barátságosan fogadnak mindenkit – és lőn! Ezzel a lendülettel behuppantunk a járgányba, amelyben megismertük a tréner álláspontját: ha Montenegró szombaton azt az arcát mutatja, mint Szerbia ellen, nem lehet probléma a mérkőzés sikeres megvívása. Emellett az edző azt is megosztotta velünk, hogy nem hisz a statisztikában és becsült piaci értékekben, valamint azt, hogy legfeljebb egy-két poszton lepődhet meg az ellenfél összeállítását illetően – és utunk végén ezzel kapcsolatban azt is elárulta, szerinte nem Ádám Martin lesz a középcsatár.

Gazdag Dániel is részt vett a hivatalos sajtótájékoztatón (Fotó: Szabó Miklós)
Gazdag Dániel is részt vett a hivatalos sajtótájékoztatón (Fotó: Szabó Miklós)

Valóban nehéz megtippelni, ki lesz a magyar válogatottban az előretolt támadó, ám hogy erre a kérdésre hiteles forrásból kapjunk választ, Marco Rossit hallgattuk meg a találkozót megelőző sajtótájékoztatón. Az olasz szakember pedig csak annyit mondott: majd meglátjuk, ki kezd.

„Szombaton kiderül, hamis kilencessel vagy klasszikus centerrel állunk-e fel, mindenesetre mindkét tervem megvan – nyilatkozta az 52. magyar válogatott mérkőzésére készülő szövetségi kapitány. – Azt a kezdő tizenegyet küldöm a pályára, amelyik a kezdő sípszótól magabiztosan futballozik. Ugyanakkor hosszú kilencven perc vár ránk, ezért a cserejátékosoknak is nagy szerepet szánok: azért dobom be őket, hogy adott esetben változtassák meg a meccs képét. Éppen emiatt nem érdemes csak a kezdő tizeneggyel foglalkozni: mindenkinek megvan a maga szerepe a csapatban, mindenkire számítok. Montenegrónak nemzetközi szinten több tapasztalt játékosa van, akik ráadásul fizikailag erősek. Jó képességű, erőteljes futballistáik vannak a hazaiaknak a középpályán és a támadósorban is, azaz biztosíthatok mindenkit, hogy nehéz lesz ellenük játszani. A ránk váró kihívással tisztában vagyunk, igyekeztünk ennek megfelelően felkészülni. Megfelelő erőnléti, illetve mentális állapotban érzem a társaságot. Nyilvánvalóan azért jöttünk Podgoricába, hogy három ponttal térjünk haza, de azért az is számít majd, hogy Montenegró mennyire enged minket kibontakozni.”

„Próbáljuk majd a legszebb arcunkat elővenni a pályán, ám a győzelem sok apró részleten, momentumon múlhat – bízom benne, hogy ezek az apróságok a mi javunkra döntik el a meccset – folytatta Rossi. – Albániából két éve kellemetlen emlékekkel távoztunk, azóta viszont szép eredményeket értünk el, s rácáfoltunk arra, hogy a világranglista-helyezések alapján dőlnek el a mérkőzések: ha mindannyiszor annak szellemében léptünk volna pályára, nem győzzük le Angliát, Németországot és további, nálunk magasabban jegyzett együtteseket, épp ezért nagyon alázatosnak kell lennünk. Ellenfelünkhöz hasonlóan számunkra is sokat jelent a szombati Eb-selejtező, amelyen az első pillanattól kezdve összeszedetten kell futballoznunk, ha eredményesek akarunk lenni. Rendkívül tiszteljük Montenegrót, hiszen ragyogó labdarúgói vannak Sztevan Jovetics vagy éppen Sztefan Szavics személyében, úgyhogy kemény összecsapásra számítok.”

A TELJES SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A JÚNIUSI MECCSEKRE
KAPUSOK: Demjén Patrik
(MTK), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Bp. Honvéd)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország), Szalai Gábor (Kecskeméti TE)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Baráth Péter (Ferencvárosi TC), Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Ferenczi János (Debreceni VSC), Kerkez Milos (AZ – Hollandia), Kleinheisler László (Panathinaikosz – Görögország), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Callum Styles (Millwall – Anglia)
TÁMADÓK: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Kalmár Zsolt (DAC 1904 – Szlovákia), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
G-CSOPORT
Június 17., szombat

15.00: Litvánia–Bulgária – élőben az NSO-n!
18.00: Montenegró–Magyarország – élőben az NSO-n!
Szabadnapos: Szerbia

Június 20., kedd
20.45: Magyarország–Litvánia – élőben az NSO-n!
20.45: Bulgária–Szerbia – élőben az NSO-n!
Szabadnapos: Montenegró

MINDEN, AMIT AZ EB-SELEJTEZŐRŐL TUDNI KELL!

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szerbia 2 2 4–0 +4 6
2. MAGYARORSZÁG 1 1 3–0 +3 3
3. Montenegró 2 1 1 1–2 –1 3
4. Litvánia 1 1 0–2 –2 0
5. Bulgária 2 2 0–4 –4 0

A NEMZETI SPORTOT BORSOS LÁSZLÓ, NAGY-PÁL TAMÁS (VIDEÓ) ÉS SZABÓ MIKLÓS (FOTÓ) TUDÓSÍTJA MONTENEGRÓBÓL!

(Fotó: Szabó Miklós)
(Fotó: Szabó Miklós)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik