Raúl 13 hónap után térhet vissza a válogatottba Villa sérülése miatt

Vágólapra másolva!
2007.10.07. 13:59
David Villa hétvégi sérülése sokkolta a spanyol sajtót, amely elsősorban a nemzeti válogatott gólfelelősének kiesésén bánkódik. Aragones mester máris lázas munkába látott, hogy kiválassza a gólerős támadó heylettesét. A jelöltek között van Raúl és Morientes is, a spanyol újságírók máris a Real Madrid klasszisának visszatérését prognosztizálják, aki legutóbb tavaly szeptemberben, Észak-Írország ellen szerepelt címeres mezben.
Raúl visszatérését várja egész Spanyolország
Raúl visszatérését várja egész Spanyolország
Raúl visszatérését várja egész Spanyolország
Raúl visszatérését várja egész Spanyolország

A spanyol támadó David Villa sérülése rendkívül megnehezítette a Valencia mesterének, Quique Sanchez Floresnek és a spanyol válogatott szövetségi kapitányának, Luis Aragonesnek a sorsát, hiszen két-három hétig nem számíthatnak a játékosra.

Mint ismeretes, David Villa, a Valencia spanyol csatára szombaton bokasérülést szenvedett az Espanyol elleni, 2-1-re elveszített bajnoki mérkőzésen.

A csatár kiesése talán érzékenyebb veszteséget jelent a spanyol válogatottnak, mint klubjának, ahol alapembernek számít, és fontos gólokat vártak tőle a hátralévő selejtezőkön.

A spanyol nemzeti válogatott október 13-án Dánia ellen lép pályára idehenben Aarhusban, négy nappal később pedig Helsinkiben vendégeskedik, Finnország ellen küzd majd meg barátságos mérkőzésen. Egyik meccs sem ígérkezik sétagaloppnak Aragones tanítványai számára.

Az asztúriai származású, gólerős csatár kiesése nagy fejtörést okoz a kapitánynak, aki Luis García, Morientes, Tamudo és Raúl közül választhatja ki Villa helyettesét.

A spanyol sajtóban máris hatalmas vita kerekedett arról, vajon Raúl – több, mint egy év után – visszatérjen-e a válogatottba vagy sem.

Ami biztos, Raúl ebben a szezonban régi énjére emlékeztet, a bajnokságban hat meccsen három gólt szerzett, és a BL-ben is betalált a Real bemutatkozó mérkőzésén, a Werder Bremen elleni 2-1-es siker alkalmával.

A SPANYOL VÁLOGATOTT KERETE DÁNIA ÉS FINNORSZÁG ELLEN

  • · Pablo, Pernía (Atlético)
  • · Fabregas (Arsenal)
  • · Iniesta, Puyol, Xavi (Barcelona)
  • · Luis García, Riera (Espanyol)
  • · Fernando Torres, Reina (Liverpool)
  • · Casillas, Sergio Ramos (Real Madrid)
  • · Albelda, Albiol, Angulo, Joaquín, Marchena, Silva, Villa (Valencia)
  • · Capdevila (Villarreal)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik