Most pontokat ért a remek védekezés

A mérkőzésről tudósított: BORBOLA BENCE, KESZTHELYI ZOLTÁNA mérkőzésről tudósított: BORBOLA BENCE, KESZTHELYI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.09.30. 00:32
Címkék
Korai találatával a Nyíregyháza megszerezte a győzelmet, de ehhez a szerencsére is szüksége volt.

A nyíregyháziak megtanultak védekezni. A piros-kékek ugyanis az eddig lejátszott kilenc forduló alatt mindössze nyolc gólt kaptak, ami valljuk be, még bajnokesélyes együttestől is szép teljesítmény lenne, nemhogy egy újonctól. Ez a mutató annak köszönhető, hogy Révész Attila menedzser általában a biztonságra fekteti a hangsúlyt: a négy hátvéden kívül szinte minden játékosának van védekező feladata, még a két csatárnak, ezen a találkozón Szilágyi Norbertnek és George Menougongnak is vissza kellett zárnia a saját térfelére. A végső cél eléréséhez, azaz az élvonalban maradáshoz pedig egyelőre ez nyerő taktikának bizonyul. Az újoncok szombati rangadóján a Siófok viszont úgy tervezte, hogy legyen akármilyen masszív is a vendégek hátsó alakzata, ha törik, ha szakad, legalább egy gólt bepasszíroznak a Nyíregyháza kapujába. És ez már csak azért is jelenthetett volna valamit, mert a Szpari támadójátéka legalább olyan harmatos, mint amilyen remek a védekezése. Ők kapták eddig a legkevesebb gólt az élvonalban, a lőtt gólok tekintetében viszont a sor végén kullogtak a 10. fordulóig. Erre tessék, alig kezdődött el a találkozó, a csapatok még csak kóstolgatták egymást, amikor a Nyíregyháza formás bal oldali akció végén megszerezte a vezetést. A kapott gól alaposan megfogta a Siófok labdarúgóit, a labdát a kapuból kiszedve hiába biztatta hangos szóval társait a rutinos Kuttor Attila, bizony hosszú percekre volt szüksége a hazai együttesnek, hogy valamelyest összeszedje magát. Aztán amikor a siófoki szurkolók már éppen skandálni kezdték együttesen megfogalmazott kérdésüket („Hol a csapatunk?”), villant a hazai csapat, s a mezőny egyik legalacsonyabbja, Csopaki István a kapufára fejelte a labdát.

Fordulás után nagyot változott a játék képe: a Siófok ugyanis elkezdett egykapuzni. Mintha egy teljesen másik együttes jött volna ki a pályára, mert amíg az első félidőben rossz volt nézni a hazaiak futballját, addig ekkor már egyértelműen ők uralták a játékot. A védők közül Kuttor Attila és Forgács András is többször előremerészkedett, a két magas hátvéd viszont hiába ólálkodott sokat a Nyíregyháza kapujának előterében, egy-egy megcsúsztatott labdán kívül több hasznot nem hoztak. Nyomott Botos Antal együttese, a játékosok mentek előre, igazi veszélyt azonban csupán az oldalról és a félpálya közeléből felívelt szabadrúgások jelentettek. A Nyíregyháza foggal-körömmel védte az eredményt, gólt már nem nagyon akart rúgni, egy-egy kontratámadáson kívül el sem jutott Hegedűs Lajos kapujáig. A vendégek védelme ezúttal is bizonyította, övék az élvonal egyik legmasszívabb hátvédsora.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik