Iniesta megmentette sokáig emberhátrányban játszó csapatát

Vágólapra másolva!
2007.09.09. 01:20
A lefújás előtt mentett pontot Spanyolország az Izland elleni idegenbeli mérkőzésen. Luis Aragones együttese a 20. perctől emberhátrányban játszott, mivel Xabi Alonsót kiállította a játékvezető. A találkozón Hallfredsson szerzett vezetést, Iniesta egyenlített.
A spanyol labdarúgó-válogatott Izlandon vendégszerepelt, és az első húsz perc viszonylag eseménytelenül telt el, kapura nem voltak veszélyesek a csapatok.A 20. percben azonban kiállították a vendégek középpályását, Xabi Alonsót. A spanyol futballista Vidarssonnal szemben szabálytalankodott, és azonnal villant Wolfgang Stark kezében a piros lap.Az izlandiak az első félidő végén gólra váltották emberelőnyüket, Johannes Gudjonsson mély beadására Hallfredsson érkezett, és előrevetődve fejelt Iker Casillas hálójába.Szünet után az izlandiak sokáig tudták tartani előnyüket, de négy perccel a rendes játékidő vége előtt mégis Arason hálójába került a labda: Villa passzolt Iniestához, és az 57. percben Fernando Torrest felváltó középpályás a kapuba lőtt.A spanyol csapat így a sírból hozta vissza a meccset, és egy ponttal a tarsolyában távozott Reykjavikból, míg a hazaiak komoly győzelmi esélyt szalasztottak el.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik