Könnyedén nyerek az olaszok, hazai pályán megizzadtak a franciák

Vágólapra másolva!
2007.06.07. 00:17
A Eb-selejtezők B csoportjában három találkozót rendeztek, és mindhármon az esélyesebb válogatott diadalmaskodott. Nyertek az olaszok, a franciák és a skótok is, így a mérkőzés után érdemileg nem változott a csoport állása.
Quagliarella két szép gólt szerzett
Quagliarella két szép gólt szerzett
Quagliarella két szép gólt szerzett
Quagliarella két szép gólt szerzett

A B csoportban érdekes fordulót rendeztek: az első három helyen tanyázó válogatott az utolsó három helyen szerénykedő csapattal játszott, míg a negyedik helyen álló Ukrajna szabadnapos volt. Reménykedtek tehát a nagyok, hogy valaki (rajtuk) kívül megbotlik. Ez azonban nem következett be.

Olaszország Litvániába látogatott, és kétgólos győzelmet aratott. A mérkőzésen egy percig sem forgott veszélyben a világbajnok alakulat győzelme. A találkozó hőse a két gólt szerző Fabio Quagliarella volt. A Sampdoria fiatal csatára a harmincegyedik percben szerezte meg a vezetést a vendégeknek egy a tizenhatos előteréből leadott lövéssel, majd még az első félidő vége előtt duplázott, beállítva ezzel a 2-0-s végeredményt.

A franciák is nyertek, igaz mindössze egy Samir Nasri-góllal, pedig Anelkáék végigtámadták a mérkőzést. A vendég az a Grúzia válogatottja volt, amely cseppet sem nevezhető világverő együttesnek, mégsem sikerült megszerezni a megnyugvást hozó második találatot a hazaiaknak. Az egy elért találat is elegendő volt ahhoz, hogy a hét közben az ukránok ellen 2-0-ra nyerő francia válogatott a forduló után is a csoport élén maradjon.

A legkönnyebb dolguk a Feröer-szigeteken pályára lépő skótoknak volt, hisz a hazaiak mínusz huszonötös gólaránnyal a csoport utolsó helyén szerénykednek egyetlen egy megszerzett pont nélkül. A skót válogatott pedig érvényesítette a papírformát, és Maloney 31. percben, O’Connor 35. percben szerzett találatával gyakorlatilag négy perc alatt eldöntötte a találkozó, és a három pont sorsát.

A csoport élén tehát semmi sem változott, döntés a hátralévő öt fordulóra maradt.

EB- SELEJTEZŐK

B CSOPORT
FRANCIAORSZÁG-GRÚZIA 1-0
Gól: Nasri 33.
LITVÁNIA-OLASZORSZÁG 0-2
Gól: Quagliarella 31., 45.
FERÖER-SZIGETEK-SKÓCIA 0-2
Gól: Maloney 31., O’Connor 35.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik