Patrick Müller portréja

Vágólapra másolva!
2007.04.06. 18:37
Patrick Müller napjaink legjobb svájci hátvédje, ám ennek ellenére sem bír biztos hellyel az Olympique Lyonban - pedig amikor annak idején rekordösszegért, 8 millió euróért megvásárolták őt, három szezonon keresztül is kiszoríthatatlan volt, hiszen a mezőnyjátékosok közül messze ő jegyezhette a legtöbb bajnoki- és kupamérkőzést!

A genfi születésű, apai ágon osztrák származású Patrick nem sokat vacakolt a pályaválasztással, hiszen már pár hónaposan elválaszthatatlan volt tőle a labda, még alvás közben sem engedte el a játékszert - s alig nőtte ki az óvodát, máris igazolt játékos lett testvérével együtt a külvárosi FC Meyrinben! Edzője roppant tehetségesnek tartotta - bátyját, Marcellt, őt pedig eltanácsolta a (futball)pályáról; szerencsére Müllerék nem adták fel egykönnyen, így néhány próbajáték után "Kismolnár" a Servette-hez került. Egyébként olyan jó képességűnek tartották 14-15 éves korában, hogy a Grashoppers, a Lausanne és a Neuchatel is bejelentkezett érte szüleinél, akik viszont a fiú tanulmányait tartották szem előtt, így a közelben lévő Servette Genf mellett döntöttek (ráadásul nyelvi problémái is akadtak volna a deutsche sprache-orientált fővárosban, hiszen Svájcban több nyelven beszélnek, területenként eltérő arányban, s hősünknek csak anyanyelve, a francia ment jól). Müller az utánpótláscsapatokban edződve elvégzett egy kereskedelmi iskolát is, s az ifiből kikerülve olyan jól játszott a tarcsiban, hogy 19 évesen már a felnőttek között is bemutatkozhatott a bajnokságban. Az edző, bizonyos Vujadin Boskov a védelem összes posztján és labdaszerző középpályásként is játszatta az egykoron még balszélsőnek induló ifjoncot, akinek olyan remek társai akadtak, mint a szimpatikus portás, Pascolo, az Eb-ezüstcipős svéd Eriksson, Nemecek, Neuville vagy az egykori Milan-menő talján Nava - ennek ellenére mindössze egy árva bajnoki címet tudtak felmutatni.

Elméletileg Müller is részvényes az aranykincsben, de csak az őszi fordulókban lépett pályára a klub színeiben, akkor sem a Servette játékosaként - a rejtély magyarázata az, hogy nyáron az olasz Juventus 2 250 000 euróért megvásárolta a tehetséges és immáron diplomás jobbhátvédet, ám mivel "mindössze" Birindelli, Mirkovic és Pessotto voltak vetélytársai a taljánoknál, így azzal a lendülettel vissza is adták kölcsönbe Müllert egykori klubjának. Torinóban úgy ítélték meg, hogy jobban erősödhetne a fiatal a Grashoppersnél, így a téli szünetben oda irányították át a bekket. A Szöcskék olyannyira elégedettek voltak a védővel (aki az Év hátvédjének is megszavaztatott), hogy egymillióval többet ígértek érte, mint amennyiért a zebrák előző nyáron megvásárolták őt - mint később kiderült, a GC vezetői igazi bombaüzletet kötöttek, hiszen a következő szezon végén a francia Lyon rekordösszeget, 8 millió eurót fizetett Patrickért! Gross mester kezei alatt ugyanis klasszisként játszott a védő, ráadásul ekkor már stabil válogatottnak vallhatta magát (még 1998 áprilisában átesett a tűzkeresztségen az észak-írek ellen) és több poszton is bevethető volt. Hatalmas szerencséjére a francia klub ekkor kezdte meg aranykorszakát, így többszörös bajnoknak és kupagyőztes vált belőle.

Eleinte ugyan itt is a középpályán játszott, később a védelem jobb oldalán, ám Santini utódja, le Guen megtette Müllert Edmílson párjának, Cacapa és Laville vetélytársának. Bátor tett volt ez az egykori kiváló középpályástól, hiszen Patrick mindössze 69 kg-os versenysúllyal dicsekedhetett akkoriban, ami nem a legjobb előjel egy nagydarab befejezőcsatárral vívott könyök- és légi párbaj előtt. Egyébként Edmílson volt az kettejük közül, aki jóval szabadabban futballozhatott, bátran törhetett előre a hátvédsorból, Müller ilyenkor afféle sepregetőként alkotta az utolsó védelmi vonalat Coupet előtt. Nagyritkán hősünk is felért az ellen kapuja elé, a 2001-es Parc de Princés-beli Ligakupa-döntőben például a hosszabbításban ő lőtte a győztes gólt a Monaco ellen! A válogatottal viszont nem volt szerencséje, hiszen egy világbajnoki és egy Európa-bajnoki selejtezősorozatban is elbukott a keresztesekkel, ám - éppen amikor kiszorította a védelem közepéből a helyi legendát, Stephane Henchoz-t - 2004-ben kijutottak a portugáliai kontinenstornára, 2006-ban pedig a németországi World Cup-ra. "A svájci csapat egyik biztos bekkje - a legnagyobb dicsérete, hogy az első számú középhátvéd, Murat Yakin kérte őt maga mellé, Stéphane Henchoz helyett" - harangoztuk be játékát a portugáliai kontinenstorna előtt.

Lyonban egyébként mind a társak, mind a közönség, no és le Guen mester elégedett volt vele, olyannyira, hogy néha a csapatkapitányi karszalagot is viselhette - éppen ezért volt meglepő, hogy még az Eb előtt bejelentette: elhagyja a klubot! Nem vállalta a harcot a Chris-Cacapa-duóval, ám nagy meglepetésként hatott, hogy "csak" a spanyol Real Mallorca jutott számára osztályrészül. A portugáliai kontinenstornát szürkécskén, de megbízhatóan robotolta végig, a bajnokságban csak vergődő szigetlakóknál viszont nagyon nem találta meg számítását, januárig mindössze hatszor léphetett pályára a La Ligában, így télen vissza is tért Svájcba, az FC Baselbe. Éppen idejében érkezett, ugyanis a klub megnyerte soros bajnoki címét, azaz Müller újra játszhatott a BL-ben, majd az UEFA-kupában is. Természetesen a válogatottban is alapember maradt, oroszlánrészt vállalva a vb-re való kijutásban. Bár a Baselben 2007-ig (plusz egy opcionális esztendeig) szólt szerződése, a következő januárban mégis továbbállt: a Lyon 3.8 millió eurót kínált érte, amit a bázeliek el is fogadtak. Két és fél évre írt alá régi-új klubjához.

Mind a 12 vb-selejtezőn szerepelt, s természetesen Németországban is végig kezdő volt: a franciák ellen egy alkalommal kézzel mentett Henry elől (szerencséjére nem fújt a bíró büntetőt), Togo és Dél-Korea ellen hozta a kötelezőt, akárcsak az ukránok ellen - rém szürke játékkal, de roppant hasznosan, hiszen egyszer sem kellett középkezdésre sorakozniuk a svájciaknak a világbajnokságon! A tornáról hazatérve elveszítette helyét az Abidal-Cris-Cacapa-Clerc-féle védelemben, hiszen középen a két brazil előző idényben bekerült az Év válogatottjába, a fiatal jobbhátvéd, Clerc pedig immáron a francia nemzeti csapatban is alapember. A svájci válogatottban viszont stabil hellyel bír a fiatalok oldalán, ám könnyen lehet, hogy keresztszalag-szakadása miatt lemarad a félig hazai rendezésű Európa-bajnokságról.

95-96
Servette
28
0
       
96-97
Servette
19
0
       
97-98
Servette
35
1
       
98-99
Servette
22
3
       
98-99
Grasshopper Zürich
12
0
       
98-99
Juventus
0
0
       
99-00
Grasshopper Zürich
24
1
       
99-00
Juventus
0
0
       
00-01
Lyon
30
1
BL
11
0
 
01-02
Lyon
30
0
BL+UEFA
6+4
0+1
 
02-03
Lyon
35
0
BL+UEFA
5+1
0+0
 
03-04
Lyon
36
1
BL
10
0
 
04-05 (jan)
Real Mallorca
6
0
       
04-05
FC Basel
13
0
UEFA
2
0
 
05-06 (jan)
FC Basel
15
0
UEFA
5
0
6.35
05-06
Lyon
12
1
BL
2
0
 
06-07
Lyon
10
0
BL
3
0
 
07-08
Lyon
1
0
BL
0
0
 
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupamérkőzések száma, nemzetközi és válogatott kupatalálkozón szerzett gólok száma/átlag az adott bajnokságban.
Nagy tornák a válogatott színeiben:
2004
Európa-bajnokság
3
0
2006
világbajnokság
4
0
2008
Európa-bajnokság
0
0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik