David Beckham már nem kell

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2006.08.13. 00:35
Címkék
Steve McClaren szavatartó ember. Az angol válogatott kispadján Sven-Göran Eriksson helyét megöröklő korábbi segédedző még a nyár elején kijelentette: ő más utakat akar járni, mint a svéd kapitány. A pénteki kerethirdetésnél aztán kiderült, hogy valóban van mersze változtatni. A válogatott reformálását pedig nem az ötödik számú cserejátékos mellőzésével vagy a csapat szertárosának leváltásával kezdte, hanem az ország legnépszerűbb játékosának, a sokak szerint „szent tehénként” kezelt David Beckham kihagyásával.
David Beckham nemcsak a meccstôl, hanem a válogatottól is búcsúzott
David Beckham nemcsak a meccstôl, hanem a válogatottól is búcsúzott
EPA
David Beckham nemcsak a meccstôl, hanem a válogatottól is búcsúzott
David Beckham nemcsak a meccstôl, hanem a válogatottól is búcsúzott
David Beckham nemcsak a meccstôl, hanem a válogatottól is búcsúzott
EPA
David Beckham nemcsak a meccstôl, hanem a válogatottól is búcsúzott

„Hétfőn leültem beszélgetni Daviddel, hogy megismertessem a döntésemmel – mondta a 31 éves futballistával való találkozásáról Steve McClaren. – Közöltem vele, hogy a jövőre gondolva változtatok, más irányba akarok elindulni, és ő már nem fér bele a terveimbe. Mindazonáltal rendkívül tisztelem Davidet, fantasztikus kapitánya és nagyszerű játékosa volt Angliának, sőt még mindig az. Most azonban új korszak kezdődik. Tiszta lappal indul mindenki, ezért döntöttem úgy, hogy nem hívom be a keretbe.”

Álom maradhat a százas határ

David Beckham 1996. szeptember 1-jén lépett pályára először a válogatottban, a Moldova elleni világbajnoki selejtezőn. Az azóta eltelt csaknem tíz évben 94-szer szerepelt a nemzeti csapatban, s ezeken a találkozókon 17-szer volt eredményes. Habár többször is kijelentette, hogy a válogatottságot tekintve a százas álomhatár elérése a célja, most mégis úgy tűnik, hogy nem fog csatlakozni a száz fölé jutottakhoz, a Peter Shilton, Bobby Moore, Bobby Charlton, Billy Wright négyeshez. A Real Madrid középpályása viszont az egyetlen angol, aki három világbajnokságon is az ellenfelek kapujába talált (1998, 2002, 2006). David Beckham 58-szor viselhette az angol válogatottban a csapatkapitányi karszalagot.
Ez utóbbi érvelés logikáját azok a bírálatok világíthatják meg, melyek az utóbbi időben a labdarúgót és az őt „bérletes kezdőként” játszató Sven-Göran Erikssont érték. A sztárfutballista népszerűségi mutatóira fittyet hányó Steve McClaren mostani döntése azonban a Beckham-éra végét jelentheti, noha a szakvezető nem csapta be, csak behajtotta az ajtót a középpályás előtt.

„Csalódott volt bár, de elfogadta a döntést – emlékezett vissza az edző David Beckham válaszára. – Úgy reagált, amint szerettem volna: megfogadta, hogy harcolni fog a helyéért, én pedig sohasem fogom előtte végképp becsukni a kaput.”

A „kívül rekedő” játékos, aki nincs messze századik válogatottságától (kilencvennégynél tart), a sajtónak nyilatkozva kissé keserűen, a döntést mégis elfogadva kommentálta az őt ért csapást: „Beszéltem Steve McClarennel, és teljes mértékben megértem, hogy új menedzserként a saját elképzelései szerint akar csapatot építeni. Büszke vagyok, hogy tíz éven át Anglia színeiben játszhattam, és kijelenthetem, az a szenvedély, amelyet az ország képviselete jelent számomra, erősebb, mint valaha.”

A játékos vallomása szép, de a válogatottba visszakerüléshez valószínűleg nem elég. Könnyen elképzelhető tehát, hogy az angol futball elmúlt évtizedének talán legmeghatározóbb egyénisége, legnagyobb sztárja nem húzhatja többé magára a háromoroszlános mezt.

David Beckham posztjának örököseként leginkább a fürge jobb oldali középpályást, Aaron Lennont emlegetik. És ha már a csapaton belüli taktikai következényekről beszélünk, ne feledkezzünk el arról sem, hogy a legendás hetes kiválásával nagyobb teret kaphat az eddig a középpálya túlzsúfoltságától szenvedő Frank Lampard és Steven Gerrard.

Hogy milyen lesz a Beckham nélküli válogatott, az egyelőre kérdés. Egyvalami azonban a jövő együttesének eredményeitől függetlenül is kijelenthető: Steve McClaren pénteki kerethirdetésével véget ért egy korszak Angliában.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik