Anders Gunnar Svensson portréja

Vágólapra másolva!
2006.06.10. 19:02
Anders Svenssonra 2002 nyarán, a japán-dél-koreai világbajnokságon figyelt fel a nagyvilág, amikor a középpályás egy védhetetlen szabadrúgásgólt varázsolt az argentinok hálójába, vesztét okozva ezzel a torna előtt még esélyesként emlegetett gauchóknak.

Anders Svensson
nemzetisége:
svéd
148/21
születési helye:
Göteborg
ideje:
1976.07.17.
pozíció:
középső középpályás
magassága:
177 cm
súlya:
77 kg
klubja:
Elfsborg
korábbi klubjai:
Guldhedens, Hestrafors, Elfsborg (900.000-), Portsmouth (1.650.000-)
sikerei:
svéd bajnok (2006), Svéd Kupa-győztes (2001), svéd Szuperkupa-győztes (2007), Eb-résztvevő (2004, 2008), vb-résztvevő (2002, 2006), az év labdarúgója Svédországban (2000)

A zömök Svensson hamar beleszeretett a futballba, 1980-ban, azaz négyévesen már az édesapja által edzett Guldhedens nevű kölyökklubban rúgta a labdát, majd 1990 és 1992 között a Hestrafors tagja volt. Első komolyabb egyesülete az Elfsborg lett, ahol 16 évesen már a nagyokkal edzett, és 18 sem volt még, amikor bemutatkozhatott az első osztályban. Hírnevet 1995-ben szerzett magának, és az irányító (aki egyben képes volt hatalmas mezőnymunkát is elvégezni későbbi válogatottbeli társa, Tobias Linderoth oldalán, mert a védekezés sem derogált számára) hamarosan a legtehetségesebb svéd ifjak közé küzdötte fel magát. A borasi klubban hét esztendő alatt összesen 36 gólt szerzett 155 bajnokin, 2001-ben pedig elhódították a Svéd Kupát.

Az ifjúsági válogatottban 16 fellépéssel dicsekedhető játékos a nagyok között 1999-ben mutatkozhatott be, Dél-Afrika ellen, és a 2000-es Eb után stabil csapattagnak számított az „allsvenskanban”, a világbajnoki selejtezőkön három gólt is lőtt. 2001-ben az első nyolc tavaszi bajnokin ötször volt eredményes, de a szezont már Angliában fejezte be, hiszen júniusban a Southampton majd’ egymillió eurót fizetett érte. Fura körülmények között igazolt oda: a menedzsert, Glenn Hoddle-t éppen kirúgták, Rupert Lowe elnök szabadságon volt, de Stuart Gray átmeneti menedzser a Svéd Kupa döntője után (ahol hősünk a 9–8-as végeredménnyel záruló büntetőpárbajban értékesítette a maga labdáját) aláírta a szerződés Andersszel.

A svéd támadó bal oldali és középső középpályásként, néha csatárként végig kezdő volt a bajnokságban, négy asszisztja mellett négy gólt is lőtt, amelyek kivétel nélkül pontot vagy pontokat jelentettek csapatának, 6.60-as átlaga is kiválónak minősíthető egy ligaújonctól – de nyáron az argentinoknak lőtt csodagólja mindezt überelte. Harminc méterre Pablo Cavallero kapujától kaptak szabadrúgást a „háromkoronások”, Henrik Larsson átlépte a labdát, Svensson pedig bődületes erővel küldte azt a hálóba – a gauchók jobban is figyelhettek volna, hiszen pár perccel azelőtt 40-ről lőtt Svensson néhány centiméterrel az alsó sarok mellé. „Amikor láttam, hogy bent van a labda, teljesen elveszítettem a fejem. Őrületes volt” – adta meg gólörömképpen előadott vad indiántáncának magyarázatát a mérkőzés után.

A szenegáliak ellen is a mennybe mehetett volna, ám csodálatos csele után a kapufát találta telibe, majd miután lecserélték, az afrikaiak szerezték meg az aranygólt. A Fredrik Ljungberg melletti legkreatívabb svéd középpályásnak tartott Anders, aki kezdőként hajtotta végig a világbajnokságot, az Eb-selejtezők alatt is megmaradt alapembernek, a lengyeleknek otthon lőtt két gólja nagyon fontos volt a továbbjutás szempontjából. A következő Premiership-szezonban megtartotta 6.50 körüli átlagát, sőt, a „szentekkel” az FA-kupa döntőjébe is eljutott, ott azonban az Arsenal legyőzte őket. Svensson nagyon jól kezdte a soron következő szezont, otthon a Charltonnak és idegenben a Liverpoolnak például győztes gólt rúgott, de tavasszal kiesett Gordon Strachan mester kegyeiből, a játék sem ment neki úgy, mint a korábbiakban.

Portugáliában ennek ellenére kezdőként számoltak vele a szövetségi kapitányok, ám ott csupán 5.60-as átlagot tudott hősünk felmutatni, csukaszürke játékkal. Már akkor felvetődött, hogy Svédországban vagy Spanyolországban folytatja, de a szezont még Angliában húzta le. Bár formája nem volt éppen kirobbanó, tavasszal négyszer is gólt szerzett az Anine Bing személyében topmodell-barátnővel büszkélkedő labdarúgó. Talán őmiatta is volt akkora honvágya, hogy meg sem várta a bajnokság végét, még előtte aláírt egykori klubjához, az Elfsborg Borashoz 1.65 millió euróért – minden bizonnyal úgy gondolkodott, hogy az a legjobb, ha a közelgő világbajnokságra egyrészt otthon, szem előtt, másrészt egy angliainál jóval pihentetőbb pontvadászatban készül fel.

„Csakis sérülések miatt hiányozva nyolc selejtezőn játszott a tízből, ezeken két gólt ért el, Máltának és Magyarországnak köszönt be – és mivel még mindig csak 30 éves, egy jó németországi szerepléssel, élete talán utolsó nagy futball-esélyének kihasználásával összejöhet számára egy csábító nyugati szerződés” – tartottuk róla a torna előtt. Ám Németországban az első csoportmérkőzésen megsérült, többször nem is léphetett pályára. Az Elfsborg csapatkapitányaként az Eb-selejtezőkre is alaptag maradt, tizenegy mérkőzésen kétszer is betalált, majd a kontinenstornán három gyenge mérkőzést prezentált.

A válogatottban, ha nem is mindig kezdőként, de csapatkapitányként alaptag maradt (ma már csak akkor övé a karszalag, ha Zlatan Ibrahimovic nincs a pályán), mind a vb-, mint az Eb-selejtezők többségén pályára lépett. A lengyel-ukrán Európa-bajnokságon búcsúzhat a válogatottól (bár ezzel a kijelentéssel az ő esetében csínján kell bánni, mert ha rátesz még egy-két évet, válogatottsági csúcstartó lehet, megelőzve a 143-ig jutó Thomas Ravellit), borasi szerződése 2013-ban jár le.

Egyébként a 2004-es Európa-bajnokságról kis híján lemaradt, ugyanis az adóhatóság nem sokkal a torna előtt nyomozást indított ellene, amelyben 150 ezer fontos adócsalásának hátterét kívánták megvizsgálni… Ügynöksége, a Carlzon Sport Agency mindenesetre kimosta őt, maga a játékos pedig csak a vállát vonogatta, mondván, pénzügyeit nem is ő maga intézi. Modellbarátnőjével egyébként később szakított, csak a tisztánlátás kedvéért.Anders Svensson

Egyébként a 2004-es Európa-bajnokságról kis híján lemaradt, ugyanis az adóhatóság nem sokkal a torna előtt nyomozást indított ellene, amelyben 150 ezer fontos adócsalásának hátterét kívánták megvizsgálni… Ügynöksége, a Carlzon Sport Agency mindenesetre kimosta őt, maga a játékos pedig csak a vállát vonogatta, mondván, pénzügyeit nem is ő maga intézi. Modellbarátnőjével egyébként később szakított, csak a tisztánlátás kedvéért.

1993
Elfsborg Boras
-
-
1994
Elfsborg Boras
1
0
1995
Elfsborg Boras
26
3
1996
Elfsborg Boras
24
9
1997
Elfsborg Boras
26
3
1998
Elfsborg Boras
26
5
1999
Elfsborg Boras
20
3
2000
Elfsborg Boras
24
10
2001
Elfsborg Boras
8
5
01-02
Southampton
34
4
6.60
02-03
Southampton
32
2
6.20
03-04
Southampton
30
0
UEFA
2
0
6.33
04-05
Southampton
30
4
6.25
2005
Elfsborg Boras
9
0
2006
Elfsborg Boras
26
7
2007
Elfsborg Boras
23
9
2008
Elfsborg Boras
19
1
BL+UEFA 6+6 0+0
2009
Elfsborg Boras
26
4
UEFA 6 0
2010
Elfsborg Boras
27
0
EL 6 1
2011
Elfsborg Boras
27
3
EL 5 1
2012
Elfsborg Boras
9
2
EL 5 0
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupamérkőzések száma, nemzetközi és válogatott kupatalálkozón szerzett gólok száma és az elért bajnoki átlag.
Nagy tornák a válogatott színeiben:
2002
vb-selejtezők
10
3
2002
világbajnokság
4
1
2004
Eb-selejtezők
7
2
2004
Európa-bajnokság
3
0
2006
vb-selejtezők
8
2
2006
világbajnokság
1
0
2008
Eb-selejtezők
11
2
2008
Európa-bajnokság
3
0
2010
vb-selejtezők
6
1
2012
Eb-selejtezők
8
0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik