Idegileg jól bírják a fradisták

Kellemes emlékeket idézhetett a ferencvárosiakban a Vasassal vívott évadbeli első meccsük, hiszen az ősszel az FTC 1–0-ra nyert Angyalföldön, s ez a győzelem akkor a zöld-fehérek 161 napos nyeretlenségi sorozatát zárta le, egyben pedig az idényben első idegenbeli csatanyerésük volt. A csapatokat azon az összecsapáson dirigáló két szakvezetőt, Egervári Sándort és László Csabát azóta messzire sodorta az élet a Vasas, illetve a Fradi kispadjáról, és a szereposztásokban is jelentős volt a változás: a Ferencvárosnak öt, a Vasasnak hat helyen módosult a kezdőegyüttese az őszi találkozóhoz képest.

Abban is hasonlított egymáshoz a két alakulat, hogy szombat délután mindkét oldalon a megerősített védelmek elé vonták össze a fő erőiket, s ekként elöl, a közvetlen frontvonalon csupán Jovánczai Zoltán, illetve Gyánó Szabolcs tartózkodott. A meccset élénk akciózással kezdő házigazdáknál azonban Jovánczai Zoltán a legkevésbé sem maradt magára, sőt a második hullámban nemcsak a középpályások csatlakoztak az ékhez, hanem a bal oldalon Leandro is rendszeresen előrerobogott. A ferencvárosiak gyorsan ráéreztek, hogy a Vasas jobbszárnya igencsak gyengélkedik, és Adem Kapic kapitális hibáját kihasználva (az exfradista a Vasas-térfél kritikus pontján szórta el könnyelműen a labdát) már a 9. percben előnyt szereztek. Pintér Attila is pontosan látta, hogy billeg a piros-kékek védelme, mert negyedóra elteltével melegíteni küldte Molnár Zoltánt (más kérdés, hogy végül csak a szünet után dobta harcba).

A Vasas futballistáin ezzel együtt gyorsan átszaladt a korai pofon, és nekifogtak megkeresni a házigazdák hátsó alakzatának gyenge pontjait. Az akcióikat a meglepően őrizetlenül hagyott Bárányos Zsolt koordinálta, aki remek passzokkal szolgálta ki kollégáit, az egyenlítés azonban csak nem akart sikerülni. Ez azonban kevéssé a Fradi védőinek az érdeme. Csordás Csaba például ziccerhelyzetben éppolyan pocsék megoldást választott, mintha egy vendéglős a vadast zsemlegombóc helyett mondjuk csőtésztával szervírozná.

Kell-e mondani, a kapu előtti angyalföldi ügyetlenkedések nem maradtak büntetlenül. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a 34. percben Tőzsér Dániel szöglete után valóságos „bakicunami” söpörjön végig a látogatók védelmén. Bizonyos, hogy ezzel a góllal sem a védősor, sem Németh Gábor kapus nem tud majd elszámolni Pintér Attila vezetőedzőnek.

A folytatásra a kellemes tavaszi idő ellenére a pályán az őszi legyek bágyadtságával ténfergő Gyánó Szabolcs helyett Waltner Róberttel a soraiban érkezett meg a Vasas. Aki rögvest az első labdaérintéséből egyenlíthetett volna, ám a Bárányos Zsolt szabadrúgása után Kemenes Szabolcsról kipörgő labdát az oldalhálóba rúgta. Noha a Fradi veszélyesebb válaszcsapásai jobbára a bal szárnyon épültek fel, Pintér Attila mégis a Vasas-védelem bal oldalát erősítette meg a Szabó Ottót felváltó Molnár Zoltánnal, akinek minden egyes megmozdulását heves füttyszóval kísérte a szünetben szolid kormányellenes tüntetést tartó ferencvárosi publikum.

A meccsnek erre a periódusára szinte kettészakadtak a csapatok: az energiatakarékosan kocogó fedezetek egyre kevésbé vállaltak részt a védekezésből, s különösen a ferencvárosi középpályások produkciója halványult el. Szépített is a Vasas egy mutatós lövéssel, a veszélyt szimatoló Gellei Imre pedig két cserével próbált életet lehelni az egyre inkább leengedő középpályássorba. Ennek ellenére rés helyett olykor már-már hasadékok tátongtak a zöld-fehérek védelmén, Waltner Róbert azonban sem fejjel, sem lábbal nem volt képes eltalálni a kaput.

S íme, a bizonyság, hogy kétszer is bele lehet lépni ugyanabba a folyóba: egyenlítés helyett megint gólt kapott a Vasas, mégpedig Németh Gábor újabb baklövése eredményeként.

Nem kétséges, a Fradi megdolgozott ezért a három pontért, de ha a Vasasnak nem csupán hátsó sora, hanem valóban védelme is van, vélhetően nem lett volna kétgólnyi a különbség a két ősi rivális között. ---- M ---- &