Az olimpiai szereplés lebeg a szemük előtt

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2002.05.31. 14:47
Címkék
A Nagy Krisztina, Schlégl Katalin duó az első olyan, magyarok alkotta strandröplabdapáros, amely már nem egyszerű számkivetettként, körbecsodálkozó újoncként közlekedik a nemzetközi elitet felvonultató World Tour-sorozaton.
Schlégl először Madridba utazik
Schlégl először Madridba utazik
Schlégl először Madridba utazik
Schlégl először Madridba utazik
Schlégl először Madridba utazik
Schlégl először Madridba utazik
Értjük ezen, hogy nekik megadatott egy erős szponzori csapat, amelynek támogatásával nemcsak egy-két versenyen kóstolhatnak bele a sportágat külföldön körülvevő atmoszférába, hanem tornák sorozatán vehetnek részt. Tavalyi világjárásuk során kétszer jutottak fel a selejtezőből a főtáblára, egy alkalommal pedig (Brazíliában) eleve a harminckettő között indulhattak. Ez már három akkora lépés, amelynek segítségével hihető: jó menedzseléssel egy magyar kettősnek is nagy esélye van akár az olimpiai részvétel kivívására is. Bizony, a két hölgy most éppen ezt forgatja a fejében, Athénban a huszonnégy szerencsés között szeretnének lenni. Jelenleg az 54. helyet foglalják el a világranglistán, de figyelembe véve, hogy akadnak olyan versenyzők, akik más-más társsal is szerepelnek a listán, valamint az ötkarikás játékokon maximum két duó képviselhet egy országot, elmondható: reális terv az athéni indulás. Az olimpiai kvalifikációs tornák csak jövőre kezdődnek, így az idén nincs más célja Nagy Krisztinának és Schlégl Katalinnak, mint a megerősödés, a főtáblás megjelenések számának növelése. Ebben az esetben kedvező ranglistás helyről vághatnak neki 2003-ban az olimpiai selejtezős időszaknak.
Nagy egyébként a bajnoki negyedik helyezett Architekton-Gödöllői RC ütője, Schlégl pedig a bajnok és kupagyőztes Szabolcsút NRK-Nyíregyháza oszlopos tagja. Ebből következik, hogy az edzéseket csak a pontvadászat után, egészen pontosan május 12-én kezdték el együtt, székhelyük a BVSC strandröplabdapályája.
– Hány tornán szeretnének indulni? – kérdeztük Nagyot, aki éppen a délutáni tréningre igyekezett.
– Elvileg mindegyiken. Az első hét versenyre már be is neveztünk, az augusztusiakra még nem. Emellett részt veszünk az európai szövetség törökországi tornáján és az Európa-bajnokságon is. A magyar bajnokság már bizonytalanabb, a tornákkal vagy az utazásokkal ütköznek a hazai viadalok.
– Melyik lesz az első fellépés?
– Madridban játszunk először, mégpedig június 5-én. A selejtezőtáblán vagyunk, a harmadik vagy negyedik helyre emeltek ki minket, így az első körben valószínűleg még nem kell pályára lépnünk. A mezőny sűrűségére jellemző, hogy a huszonnégy kiemelt mellé hatvanketten pályázunk a maradék nyolc helyre. Sőt Svájcban állítólag százkét páros szerepel, ebből hetvennyolcan a selejtezőben próbálnak szerencsét.
–Bővült a támogatóik köre?
– A tavalyi szponzorok alkotják most is a kört, de több érdeklődő is jelentkezett, remélem, egyik-másik valóban lát fantáziát bennünk.
–Milyen a kapcsolatuk a riválisokkal, mennyire hordják fenn az orrukat a menők?
– Semennyire. Nagyon jó a hangulat a strandröplabdások táborában, kifejezetten segítőkészek. Mondhatnám, felkarolják az újoncokat. Nagyon jó kapcsolatba kerültünk a holland Kadijk, Leenstra, a mexikói Gaxiola, Garcia kettőssel és a bolgár Jancsulova nővérekkel. Utóbbiak egyébként jobbára Los Angelesben élnek.
– Milyen erőben várják a szezont?
– Jobb állapotban vagyunk, mint tavaly. Katin például meglátszik, hogy Nyíregyházán edzett az idényben, remek formában van, én pedig külön is edzettem a terembajnokság alatt. Egy tatabányai atlétikaedző, Salamon Zoltán állította össze az edzésprogramot.
Schlégl és Nagy a teremválogatott stabil tagja volt tavaly, akkor még a szövetséggel egyfajta kompromisszumos megoldást találtak a két rokon sportág összeegyeztetésére. Az idén csak a strandröplabdának élnek, miután az MRSZ is látja, hogy nem elérhetetlen az olimpia.
"Az elmúlt nyáron sokat számított, hogy a válogatottbeli szereplés miatt nem tudtunk kellőképpen felkészülni a strandröpire, két nemzetközi tornát is elszalasztottunk emiatt, a magyar bajnokságban pedig leégtünk – emlékezett vissza Schlégl. – Garamvölgyi Mátyás szövetségi kapitány most is megkeresett, de nemet mondtam, miután Kriszta egyeztetett a szövetséggel, és engedélyezték számunkra, hogy csak a stranröplabdára koncentrálhassunk. Nyugodtan mondhatom, most sokkal jobb erőben érzem magam, így nincs más célunk, mint hogy a tavalyiaknál is jobb eredményeket érjünk el.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik