Lépéselőnyben a Monor

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.05.30. 20:12
Címkék
Dorog FC-Monor Sáma SE 0-1 (0-0) Dorog, 400 néző DOROG Pikács - Nádasi, Dunai, Máté, Mlinkovics - Tóth N., Zabundu, Takács G., Bessenyei - Aubel, Vígh Sz. Vezetőedző: Horváth Pál CSERE: Tóth N. helyett Hídvégi a 75., Takács G. helyett Merényi a 79. percben MONOR Kisnémeth - Bukva, Zila, Tejnóra, Csőke - Matheisz, Kajli, Varró, Kerepeszki - Füle, Petyán Vezetőedző: Gubucz László CSERE: Füle helyett Lengyel a 46., Bukva helyett Bokros az 53., Varró helyett Szabó Z. az 53. percben Vezette: Hanacsek (Kovács P., Nagy I. A.) Így bíráskodott (7): Hanacsek Attila játékvezető igyekezett a küzdelmes mérkőzést akciót követve vezetni, néhány ítélete azonban nem nyerte el a szurkolók tetszését. GÓLSZERZÕ: Kerepeszki a 84. percben, Szabó Zoltán szabadrúgása után úgy fejelte a labdát a dorogi kapura, hogy az felső léc alsó lapjáról pattant a gólvonal mögé (0-1) SÁRGA LAP: Füle (felvágta Nádasit) a 9., Takács G. (színészkedésért) a 31., Csőke (buktatta Tóth N.-t) a 45. percben SZÖGLETARÁNY: 7:3 (1:2) A nagy tét miatt mindkét csapat idegesen kezdett. A hazaiak kaptak előbb lábra, és Aubel Zsolt helyzetbe is került, de hibázott. Küzdelmes mezőnyjáték folyt, mindkét csapat a támadott, próbálkozott, de a kapukat nem veszélyeztették. A 24. percben, Máté László fejesét követően védett Kisnémeth Imre. A szünet után a nagy lelkesedéssel és akarással küzdő hazai csapat beszorította ellenfelét; Vígh Szabolcs került nagy helyzet, de a monori kapus a helyén volt. Továbbra is űzte-hajtotta ellenfelét a dorogi csapat, helyzet sora adódott a vendégek kapuja előtt, de a házigazdák egyszerűen képtelenek voltak a kapuba találni. Ebben nagy része volt az önfeláldozóan harcoló monori védőknek, no meg a kiválóan védő Kisnémethnek. Az utolsó percekben még a dorogi kapus, Pikács József is előrejött egy szabadrúgáshoz, de mindhiába. A Dorog hiába támadta végig a mérkőzést, a monoriak a kezdeti bizonytalankodás után - főleg védekezésben - felülmúlták a hazaiakat, s végül egy kontratámadásból a mérkőzés végén megszerezték a győzelmet. A visszavágót szombaton 16.30 órától játsszák Monoron. Jó: Máté, Mlinkovics, Zabundu, Vígh, ill. Kisnémeth, Zila, Tejnóra, Csőke, Kerepeszki MESTERMÉRLEG Horváth Pál: - Nagyon el vagyok keseredve. Bár hat stabil játékosunkat kellett nélkülöznünk, mégis végigtámadtuk a mérkőzést, de nem volt szerencsénk. Nincs más lehetőség, mint Monoron kivívni a bentmaradást. Gubucz László: - Ilyen játékkal a Keleti csoportban pontot sem szerezhettünk volna... A eredmény azonban biztatást adhat a visszavágóra.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik