PÓR KÁROLY
PÓR KÁROLY
2017.10.11 09:43 Frissítve: 2017.10.11 13:00

Volt dárdaipalizás, „auf Wiedersehen”, a végén Himnusz – de nem úgy

Ahogyan azt olvasóink már megszokhatták, a hazai vb-selejtezők után (és legutóbb Svájcból is) szubjektív, hangulatjelentő írással jelentkezünk. Ezzel a szokásunkkal most sem szakítunk, egyúttal egy kicsit értékeljük is a most záruló selejtezősorozatot – Magyarország–Feröer (1–0), ahogy mi láttuk.

A tábor csalódott volt (Fotó: Koncz György)

 

A 2018-as világbajnokság selejtezőit számunkra lezáró, Feröer elleni mérkőzés előtt rögtönzött közvélemény-kutatásban arról faggattuk a találkozóra ezúttal is szép számmal kilátogató szurkolókat, hogy összességében miként értékelik a selejtezősorozatot, mennyire tekinthető realitásnak a végeredmény, mennyire csalódottak a kevés pont vagy éppen az andorrai vereség után.

Nos, a vélemények megoszlottak. Voltak, akik nagyon csalódottak voltak amiatt, hogy a 2008-as Eb selejtezői óta most szerezzük a legkevesebb pontot, illetve, hogy azóta most először nem szereztünk pontot a csoport első két helyezettjével szemben. A csalódott tábor szerint el kell gondolkodni azon, hogy a Bernd Storckkal megkezdett út folytatható-e, mert úgy érzik, hogy megrekedt a csapat fejlődése, és megengedhetetlennek tartják az Andorra elleni kísérletezgetést. Ugyanakkor pedig több szurkoló is hangot adott ama véleményének, hogy ebben a csoportban eleve a harmadik hely volt a maximum, amit elérhettünk, és az andorrai meccs összességében nem sokat számít, az ottani vereség, illetve az a tény, hogy nincs kivel újítani a kereten inkább az akadémiák szegénységi bizonyítványa, nem a szövetségi kapitányé.

         

Hogy a csapatot Feröertől Svájcig minden meccsre elkísérő szurkolótáborunk melyik véleményt osztja inkább, azt ekkor még nem tudtuk, mindenesetre a meccs első tíz percében néma „ülősztrájkkal" jelezték. Majd nem sokkal azután, hogy rázendítettek, rögtön jött is az első helyzet, amikor már a kapusnak is védenie kellett, csak éppen nem a vendégek egyesének, hanem Gulácsi Péternek…

És miután bő fél óra elteltével a feröeriek egyre többet tartózkodtak a mi térfelünkön, már  jött is a finomabb „ébresztő, ébresztő", majd a durvább „ku.va gyenge”, aztán pedig az elég egyértelmű üzenetnek számító „Dárdai  Pali, Dárdai Pali” és a „Bernd Storck auf  wiedersehen”. (A német szakember a meccset követő értékelésében azt találta mondani, hogy a szurkolók reakciója zavarta meg a csapatot, lehet, hogy ő jobban örült volna, ha inkább csendben maradnak…)

Ön szerint mi legyen Bernd Storck sorsa?

Mennie kell!   (25131)
Ez a csapat ennyit tud, mindegy, ki a kapitány.   (20363)
Hagyják tovább dolgozni!   (4547)
Összes szavazat: 50041
Szavazás kezdete: 2017. 10. 10
 

A mérkőzés előtt még azon a véleményen voltam, hogy összességében ez a selejtezősorozat is nagyjából hasonló volt az ezt megelőző háromhoz, melyeket kivétel nélkül a harmadik helyen zártunk (a 2012-es Eb selejtezői óta), akárcsak most. Itt is volt magabiztos győzelmünk vagy éppen megdöbbentő vereségünk (mint például legutóbb három éve itthon, az északírekkel szemben), ahogy sajnos legalább öt kapott gólt hozó idegenbeli zakónk is (legutóbb 2013-ban, az amszterdami 8–1 alkalmával). Ami tényleg hiányzott, az legalább egyetlen pontocska a nálunk erősebb csapatokkal szemben. Ahogy az a korábbi években megvolt mondjuk a Románia elleni döntetlenekkel, Svédország legyőzésével vagy éppen a Törökországgal szemben szerzett négy ponttal.      

De erre mentség gyanánt még felhozhatjuk, hogy a most megkapott Svájc, Portugália kettős talán erősebb, mint a korábbi riválisok.

A Feröer elleni teljesítményre viszont nincs mentség. Azért nincs, mert hazai pályán állóháborút vívtunk tűz, lelkesedés és mindenféle elképzelés nélkül. Miközben három-négy játékosunk gyömöszölgette a labdát a feröeri tizenhatos előterében, másik hat nézte. Nem volt a szélen üres területre befutó védő, nem voltak keresztbemozgások, mint ahogyan mélységi indítások sem. Sokáig kis túlzással nem volt semmi. (Bernd Storck ezt egy kicsit másképp látta, az ő véleményét itt olvashatja!) Csak egy nagy feröeri helyzet a második félidőben és kínjukban ollézó magyar szurkolók, amikor feröeriek vezették fel a labdát…

Aztán az jött, aki ilyenkor jönni szokott. Böde Dániel, aki akárcsak a szinte napra pontosan két évvel ezelőtti, Feröer elleni Eb-selejtezőn, ezúttal is a szünetben állt be csereként. Akkor 0–1-ről egyedül fordította meg a meccset, most a 81. percben gyötörte be a győztes gólunkat. Így könnyen lehet, hogy két éven belül másodszor mentette meg Bernd Storck állását Böde Dániel, aki a német szakembernél eddig egyetlenegyszer volt kezdő, a jelenlegi sorozatban egyszer sem.    

Böde még az Eb alatt egyszer így reagált arra, hogy kevés lehetőséget kap Bernd Storcktól: „Katonák vagyunk, és azt tesszük, amit a hadvezér mond.”

Böde ezúttal is jó katonának bizonyult, így akár ő egyedül ott maradhatott volna a szurkolótábor előtt, és elénekelhette volna velük együtt a Himnuszt. A sokak által a portugálok elleni vereséget követően kifogásolt himnuszéneklés ugyanis ezúttal sem maradt el. Csak most a drukkerek előbb kifütyülték az eléjük vonuló csapatot, megvárták, amíg a játékosok az öltözőbe vonulnak, és utána zendítettek rá, hogy „Isten, áldd meg a magyart...” 

VB 2018, SELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA
B-CSOPORT, 10. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–FERÖER 1–0 (0–0)
Budapest,
Groupama Aréna, 20 000 néző. V: Reinsreiber (izraeli)
MAGYARORSZÁG:
Gulácsi – Fiola, Guzmics, Kádár, Szabó J. – Stieber Z. (Nagy Dániel, 66.), Nagy Á., Pátkai, Dzsudzsák – Eppel (Böde, a szünetben), Ugrai (Sallai, 89.). Szövetségi kapitány: Bernd Storck
FERÖER: G. Nielsen – Naes, Gregersen, Baldvinsson, Jónsson  – Vatnhamar, Sörensen (Bartalsstovu, 72.), Benjaminsen (Hansson, 65.), Edmundsson – Joensen, Faerö (K. Olsen, 88.). Szövetségi kapitány: Lars Olsen
G: Böde (81.)

ONLIVE, SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS ITT!

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.10.19 00:30:21

Magyar válogatott CSURKA GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. Egyébként pedig szerintem nem koncepciókat kellene gyártani, hanem IQ-teszteket kellene csináltatni az összes magyarországi labdarúgóedzővel.

2017.10.19 00:23:30

Magyar válogatott DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Valóban hálásak lehetnek Storcknak…

2017.10.18 13:12:12

Magyar válogatott nemzetisport.hu

A magyar kispadról távozó tréner „sorstársai” között is vannak ígéretes szakemberek.

2017.10.18 10:42:49

Magyar válogatott nemzetisport.hu

A kezdet: „Amikor minden rendben lesz, itt sem vagyok.” A csúcs: „Ez egy álom.” A vég: „Megbocsáthatatlan blamázs.”

2017.10.17 18:29:12

Magyar válogatott MAROSI GERGELY

A kapitányi munka elődeihez hasonlóan őt is elhasználta; az MLSZ-nek saját döntéseivel kell szembenéznie.