Videoton: Egervári és Gomes eredményes találkozója

Vágólapra másolva!
2013.03.11. 15:54
null
José Gomes (jobbra) kezet fogott Egervári Sándorral <a href="http://www.vidi.hu" target="_blank">(Fotó: vidi.hu)</a>
A Videoton labdarúgócsapatának hivatalos honlapjának beszámolója szerint José Gomes vezetőedző a ma délelőtti edzés után eredményes beszélgetést folytatott Egervári Sándor szövetségi kapitánnyal.

 

„A ma délelőtti edzést követően José Gomes és Egervári Sándor rövid szakmai megbeszélést folytatott egymással Alcsútdobozon. A két szakember első alkalommal találkozott egymással személyesen, és mindketten úgy ítélik meg, hogy eredményes beszélgetésen vannak túl" – adta hírül a vidi.hu.

„Ez volt az első személyes beszélgetésünk, amely alapján azt szűrtem le, hogy mind a ketten kölcsönösen tiszteljük egymást és egymás munkáját. Úgy vélem, hogy a jövőben segíteni tudom Egervári Sándor munkáját, és ő is az enyémet" – nyilatkozta a találkozóval kapcsolatban José Gomes.

„Nagyon jó hangulatú, egymással sok új információt megosztó beszélgetésen vagyok túl a Videoton FC vezetőedzőjével. Bátran kijelenthetem, hogy a magyar válogatott szakmai stábja és a Videoton FC új szakmai stábja között kitűnő lesz a kapcsolat. Ez a mai, jó hangulatú és kölcsönös tiszteleten alapuló beszélgetés alapján egyértelmű! José Gomes személyében egy rendkívül szimpatikus embert ismertem meg" – tette hozzá Egervári.

A szövetségi kapitány ma hirdetett keretet a románok és a törökök elleni vb-selejtezőkre, csapatában Kovács István és Gyurcsó Ádám személyében két fehérvári játékos kapott meghívót.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik