nemzetisport.hu 2016.06.27 10:49

Varázsoltak valami szépet – a válogatott tényleg összehozta a nemzetet

Könnyek és büszkeség, vereség, mégis nyereség. Belgium–Magyarország (4–0), ahogy mi láttuk és megéltük Toulouse-ban – szubjektíven.

 

Varázsoltak valami szépet – a válogatott tényleg összehozta a nemzetet (Fotó: Hegedüs Gábor)

 

 

Amikor már azt hittem, hogy nem lehet fokozni mindazt, ami ezen a számunkra meglehetősen érzelemgazdag Eb-n történt velünk, magyarokkal, akkor mindig hallottam vagy láttam valamit, amitől felcsillant a szemem, amitől határtalan büszkeség, jó érzés fogott el, vagy éppen a könnyeimmel kellett megküzdenem. 

Lyonban például ilyen volt, amikor a szurkolói menetben a több mint öt kilométeres távot mellettem hajtotta végig egy talpig piros-fehér-zöldbe öltöző kerekes székes drukker. Toulouse-ban pedig az újabb békés, a korábbiaknál talán valamivel kisebb, de hasonlóan hangos és látványos menetelés közben egy másik szurkolónak sikerült meghatnia.

„Figyelj, barátom! – hajolt közelebb a harminc év körüli drukker, mikor megtudta, honnan jöttem, majd el-elcsukló hangon folytatta. – Írjátok meg, hogy mi van itt, mert ez egészen felfoghatatlan. Én néhány éve már Mexikóban élek, jártam már világbajnokságon is, és nagyon fájt, amikor belegondoltam, hogy mi, magyarok talán sohasem szurkolhatunk úgy a mieinknek egy nagy tornán, ahogy azt más országok drukkereitől láttam. Most azonban tényleg összegyűlt a világ magyarsága. Angliából, Svédországból, Svájcból, Németországból és még sok európai országból, valamint Dél-Amerikából és az Egyesült Államokból érkező magyarokkal is találkoztam. Nem hiszed el, de beszéltem olyan kaliforniaiakkal, akik már nem tudnak magyarul, ám a nagyszüleik magyarok voltak, és úgy érezték, itt a helyük, hogy szurkoljanak Magyarországnak. Talán évtizedek óta semmi sem kötötte úgy össze a magyarságot, mint ez az Európa-bajnokság, erre csak a futball képes."

A következő megható pillanat Toulouse-ban az volt, amikor láttam az eredetileg a kezdőcsapatba jelölt, de a bemelegítésnél megsérülő Kleinheisler Lászlót az öltözőbe sétálni (azóta megtudtuk, már a meccs előtti tréningen megsérült szombaton, és vasárnap ez újult ki). Tanácstalanul állt a partvonal mellett, és nézte a bemelegítést nélküle folytató társakat, amikor Bernd Storck odament hozzá, és úgy vigasztalta, ahogy az édesapák szokták csalódott fiukat.

Amikor a belgák megszerezték a vezetést, akkor persze szomorú voltam, de nem volt mit tenni, jobbak voltak az első félidőben nálunk, több helyzetük volt, megérdemelten szerezték meg a vezetést.

Ugyanakkor nagyon büszke is voltam. Büszke voltam Király Gáborra, aki huszonéveseket meghazudtoló ruganyossággal érte el és tornázta a lécre Kevin De Bruyne szabadrúgását, és leért Dries Mertens közeli löketére, hogy a második félidő elején, Eden Hazard kísérleténél bemutatott bravúrját már ne is részletezzük.

Aztán büszke voltam a fiúkra azért, mert mérhetetlen tüzet láttam a szemükben. Egyértelműen látszott, hogy Belgiumot jobb képességű futballisták alkotják, más szintet képviselnek, mint a mieink, hiába mentünk előre, nem tudtuk kijátszani a védelmüket. Viszont legalább lőttünk, ahogy a csövön kifért. Lovrencsics Gergő kísérlete nem sokkal zúgott el a léc fölött, majd Dzsudzsák Balázs célozta meg messziről kétszer is a belga kaput. Megvolt az a bátorság a fiúkban, amit Bernd Sstorck mindig is kér a srácoktól.

A második félidőben pedig Szalai Ádám fejesénél a szerencse, és a labdába beleérő Thomas Vermaelen mentette meg a belgákat a góltól. Aztán Pintér Ádám átlövését Thibaut Courtois védte, Juhász Roland pedig centikkel lőtt a jobb kapufa mellé. A magyar közönség tombolt, zúgott a „mindent bele″.

Csapatunk pedig tényleg mindent beleadott, az újabb, sokadik magyar futballcsoda azonban ezen az estén elmaradt. Nikolics Nemanja és Böde Dániel is beállt, kitámadtunk, amit a belgák gólokkal büntettek meg, és 4–0-ra legyőztek minket, vagyis a nyolcaddöntő jelentette számunkra a végállomást.

Ám az Európa-bajnokság egyik nagy nyertesei mégis mi vagyunk. Először is a csapat újra egységbe rendezett egy tizenötmilliós, a világ megannyi részén élő nemzetet, Kaliforniától Gyomaendrődig (ilyen zászlót is láttunk a magyar táborban). Ez a csapat újra divattá tette Magyarországon a piros-fehér-zöld színeket, az emberek zászlókat raktak az ablakokba, és ellepték a köztereket. Boldog és büszke magyarok állták el a forgalmat a budapesti Nagykörúton, és két hétre mackóalsóba öltözött az ország Király Gábor tiszteletére.

A Belgium elleni nyolcaddöntő előtt részletesen bemutattuk azt a hihetetlen utat, amelyet a magyar keret játékosai bejártak pályafutásuk során. Néhány példa: két éve még az NB II-ben futsalozott Nagy Ádám, Kleinheisler Lászlót saját klubja száműzte, a fiatalon még majdnem öngyilkosságot is megkísérlő Gera Zoltán 37 évesen koronázta meg pályafutását az Eb-szerepléssel, illetve a portugáloknak lőtt szépségdíjas góllal. Ezek a fiúk, mind a 23-an és a válogatott stábja is nyert ezen a tornán.

Hogy mit? A szurkolók határtalan szeretetét, Toulouse-ban 0–4-nél is ünnepelték a csapatot a drukkerek. A hitet, hogy mi, magyarok is tisztességgel helyt tudunk állni (újra) egy nagy tornán. A reményt, hogy harminc év megpróbáltatásai után talán végre tényleg elindul valami a magyar labdarúgásban. Ezt pedig nem lehet elégszer megköszönni.

A varázslatos utazásnak vége, szép volt, fiúk!

EURÓPA-BAJNOKSÁG
NYOLCADDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–Belgium 0–4 (0–1)
Toulouse, Stadium Municipal, 38 921 néző. Vezette: Mazsics (szerb)
MAGYARORSZÁG: Király G. – Lang, Juhász R. (Böde, 79.), Guzmics, Kádár – Nagy Á. – Lovrencsics, Gera Z. (Elek, a szünetben), Pintér Á. (Nikolics, 75.), Dzsudzsák – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Bernd Storck
BELGIUM: Courtois – Meunier, Alderweireld, Vermaelen, Vertonghen – Nainggolan, Witsel – Mertens (Carrasco, 70.), De Bruyne, E. Hazard (Fellaini, 81.) – R. Lukaku (Batshuayi, 76.). Szövetségi kapitány: Marc Wilmots
Gólszerző: Alderweireld (10.), Batshuayi (78.), E. Hazard (80.), Carrasco (91.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ EB EGYENES KIESÉSES SZAKASZA
NYOLCADDÖNTŐ
Június 25.15.00Svájc–Lengyelország 1–1 (Shaqiri 82., ill. Blaszczykowski 39.) – 11-esekkel 4–5
Június 25.18.00Wales–Észak-Írország 1–0 (McAuley 75. – öngól)
Június 25.21.00Horvátország–Portugália 0–1 (Quaresma 117.) – h. u.
Június 26.15.00Franciaország–Írország 2–1 (Griezmann 58., 61., ill. R. Brady 2. – 11-esből)
Június 26.18.00Németország–Szlovákia 3–0 (J. Boateng 8., Gomez 43., Draxler 63.)
Június 26.21.00Magyarország–Belgium 0–4 (Alderweireld 10., Batshuayi 78., E. Hazard 80., Carrasco 91.)
Június 27.18.00Olaszország–SpanyolországSaint-Denis, Stade de France
Június 27.21.00Anglia–IzlandNizza, Allianz Riviera
    
NEGYEDDÖNTŐ
Június 30.21.00Lengyelország–PortugáliaMarseille, Stade Vélodrome
Július 1.21.00Wales–BelgiumLille, Stade Pierre-Mauroy
Július 2.21.00Németország–Olaszország/SpanyolországBordeaux, Matmut Atlantique
Július 3.21.00Franciaország–Anglia/IzlandSaint-Denis, Stade de France
    
ELŐDÖNTŐ
Július 6.21.001. negyeddöntő győztese–
2. negyeddöntő győztese
Lyon, Stade des Lumières
Július 7.21.003. negyeddöntő győztese–
4. negyeddöntő győztese
Marseille, Stade Vélodrome
    
DÖNTŐ
Július 10.21.001. elődöntő győztese–
2. elődöntő győztese
Saint-Denis, Stade de France

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2018.04.21 10:09:24

Magyar válogatott SZÖVEG: PIETSCH TIBOR, FOTÓK: SZABÓ MIKLÓS

Úgy hírlik, a kéthavonta felbukkanó UEFA-elöljárók is rendre elismerő szavak kíséretében zárják látogatásukat.

2018.04.20 08:10:54

Magyar válogatott BABJÁK BENCE

„Lionel Messinek sem két perc a repülőút Európából Dél-Amerikába, mégis számíthat rá a nemzeti csapat.”

2018.04.19 23:07:25

Magyar válogatott THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Az első tétmeccsig érvényben van az »ártatlanság vélelme«, nem illik kritikát megfogalmazni.

2018.04.11 09:43:37

Magyar válogatott NAGY ZSOLT

A hazai és nemzetközi mérések tapasztalatait konferencia keretében beszélték meg a szakértők.

2018.04.06 23:21:17

Magyar válogatott THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Georges Leekens még nem találta meg a csapatát.