Győzelmével Hollandia már Eb-résztvevő, hozták a kötelezőt a svédek

2011.09.06. 19:53
null
Kétszer is örülhettek a narancsmezesek (fotó: Reuters)
Címkék
A magyar válogatott csoportjában a holland együttes a finnekhez látogatott, és ha nem is magabiztosan, de megérdemelten nyert. Győztek a svédek is, ám a holland válogatott így is kivívta az Eb-szereplés jogát, hiszen ha hátralévő két találkozóján (Moldova és Svédország ellen) egy pontot sem szerez, legjobb csoportmásodikként akkor is kijut a kontinenstornára.

FINNORSZÁG–HOLLANDIA 0–2

„Áttrappol-e Finnországon is a világelső fapapucsos különítmény?” – tették fel a kérdést a futballt szeretők a finn–holland Európa-bajnoki selejtező előtt, hiszen a világranglista éllovasa bombaformában érkezett a harmatos hazaiakhoz. Ráadásul azzal az elméleti lehetőséggel a háta mögött, hogy egy győzelemmel matematikailag is bebiztosíthatja Eb-szereplését, ha a svédeket meglepik San Marinóban.

Az odavágó egyébként meglepően szorosra sikeredett, hiszen otthonukban a hollandok csak 2–1-re tudtak diadalmaskodni (Klaas-Jan Huntelaar korai duplájára Mikael Forssell válaszolt). „Megnyaltam mind a tíz ujjam, amikor megláttam, micsoda totális futballt játszanak a hollandok San Marino ellen" – árulta el a találkozó előtt a hazaiak szövetségi kapitánya, az idén márciusban kinevezett Mika-Matti „Mixu” Paatelainen. (Ráadásul kevés ujja is volt két kezén, ha minden holland gólnál másikat használt fel, lévén Bert van Marwijk legénysége meg sem áll tizenegy találatig.)

ÖRÖKMÉRLEG

Finn szempontból: 13 találkozó, 1 győzelem, 2 döntetlen, 10 vereség, 14–41-es gólkülönbség.

Nem tudni, melyik testrészével mit tett az egykori remek támadó, amikor nem sokkal a középkezdés után védői (akik között elkelt volna a mérkőzés előtt köszöntött 105-szörös válogatott védő, Sami Hyypiä egy fiatalabb kiadása) már az első percben ziccerbe hozták Dirk Kuytöt, Paatelainen szerencséjére kapusa, Lukas Hradecky hárítani tudott.

A hazaiak ezek után fegyelmezetten védekeztek, sőt, egy-két izgalmasabb támadást is vezettek, de a mezőnyharc jellemezte az első félórát. Olyannyira, hogy Mark van Bommel egy kartávolságából idejében odébbálló finn helyett saját csapattársát, Kevin Strootmant könyökölte orrba; de a PSV 21 éves középpályása hamar megvigasztalódott, mert alig telt meg orrában a tampon, máris csodagólt rúgott: a 29. percben Wesley Sneijder előreívelését ballal, nyolc méterről felvarázsolta a jobb felsőbe. Ez a gól még Marco van Bastennek is dicséretére vált volna! Több gól már nem esett az első félidőben, így 0–1-gyel vonultak öltözőbe a felek.

A második játékrész elején hazai részről Mikael Forssell, a vendégek oldaláról Robin van Persie veszélyeztetett 14 méterről, de a kapusokon nem tudtak kifogni. Van Persie fejjel is próbálkozott, de Hradecky ezt a közeli próbálkozást is fogta. Kissé elbóbiskoltak előnyük tudatában a hollandok, így előbb Erik Pietersnek kellett a gólvonal előtt mentenie Kasper Hämäläinen ügyes emelésénél, megmentve a nagyot hibázó Maarten Stekelenburg, Johnny Heitinga párost, majd utóbbi tisztázott az ötösön a mögötte sorakozó támadók előtt. Éppen mire fellelkesültek a finnek, a túlságosan is kemény középpályás, Perparim Hetemaj a 60. percben megkapta második sárga lapját.

Paatelainen tartva a nagyobb arányú vereségtől egyik támadója helyére behozott egy középpályást, Mika Väyrynent, de érezte Van Marwijk kapitány is, hogy frissítenie kell, így Eljero Elia és Luuk de Jong is beállt a támadósort erősítendő.

A hollandok innen már kivédekezték, a 90. percig tartó időszak legizgalmasabb jelenete két Hradecky-védés mellett az volt, amikor egy hazai védő a pályára „belógó” asszisztenssel háromszögelt. A ráadás harmadik percében Elia passzát Luuk de Jong jobbról, hét méterről a jobb alsóba rúgta, de ez a gól már nem osztott, nem szorzott, „csak” beállította a 0–2-es végeredményt.

Győzelmükkel a hollandok Eb-résztvevők, hiszen ha hátralévő két találkozójukon (Moldova és Svédország ellen) egy pontot sem szereznek, legjobb csoportmásodikként akkor is kijutnak a kontinenstornára.

SAN MARINO–SVÉDORSZÁG 0–5

Matematikailag még csoportelső lehet a svéd válogatott is, amely öt góllal nyert San Marino ellen. Az első félidőben kiválóan tartotta magát a hazai gárda, a svédek komolyabb helyzetet sem tudtak kialakítani. A második játékrész elején Rasmus Elm szabadrúgásból veszélyeztetett, majd az 53. percben Davide Simoncini megszerezte második sárga lapját, így emberhátrányba került San Marino. A 64. percben Kim Källström büntetett: a középpályás egy kipattanó labdát 22 méterről a bal alsóba rúgott. A három pont tulajdonjogának kérdése ezzel el is dőlt, bár később Christian Wilhelmsson (kétszer), Martin Olsson és Tobias Hysén is betalált.

Tovább harcol így a magyar válogatottal a pótselejtezős második helyért a svéd nemzeti csapat (a hollandok alighanem az élen zárnak), ám az északiak egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mint a kedden szintén három pontot gyűjtő magyarok, így lépéselőnyben várhatják a hajrát.


E-CSOPORT
FINNORSZÁG–HOLLANDIA 0–2 (0–1)
Helsinki, Olimpiai Stadion. V: Gräfe (német)
Finnország: Hradecky – Pasanen (Raitala, 78.), Moisander, Toivio, Arkivuo – Eremenko, Hämäläinen, Hetemaj, Ring – Pukki (Väyrynen, 61.), Forssell (Sjölund, 86.). Szövetségi kapitány: Mixu Paatelainen
Hollandia: Stekelenburg – Van der Wiel, Heitinga, Mathijsen, Pieters– Van Bommel, Strootman – Van Persie (Elia, 68.), Sneijder, Kuyt – Huntelaar (L. de Jong, 68.). Szövetségi kapitány: Bert van Marwijk
K: Hetemaj (60.)
G: Strootman (29.), L. de Jong (93.)
MOLDOVA–MAGYARORSZÁG 0–2 (0–1)
Kisinyov, Zimbru Stadion. V: Bebek (horvát)
G: Vanczák (7.), Rudolf (83.)
SAN MARINO–SVÉDORSZÁG 0–5 (0–0)
Serravalle, Olimpiai Stadion. V: McLean (skót)
San Marino: Valentini – F. Vitaioli, D. Simoncini, Bacciocchi, Cervellini – Bollini (Gasperoni, 83.), Vannucci, Coppini (Andreini, 71.), Marani (Benedettini, 56.) – Selva, M. Vitaioli. Szövetségi kapitány: Giampaolo Mazza
Svédország: Isaksson – Lustig, Majstorovic, Granqvist, Olsson – Wilhelmsson, Källström, Elm (A. Svensson, 65.) – Ibrahimovic, Toivonen (S. Larsson, 57.), Elmander (Hysén, 67.). Szövetségi kapitány: Erik Hamrén
K: Simoncini (53.)
G: Kallström (64.), Wilhelmsson (70., 93.), Olsson (81.), Hysén (89.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 8 8 34–5 +29 24
2. Svédország 8 6 2 26–8 +18 18
3. MAGYARORSZÁG 9 6 3 22–14 +8 18
4. Finnország 8 3 5 15–14 +1 9
5. Moldova 8 2 6 8–15 –7 6
6. San Marino 9 9 0–49 –49 0
Legfrissebb hírek

Mexikó előnyben? Az angolok kapitánya a FIFA szabályozását és a magaslatot emelte ki

Foci vb 2026
9 perce

Massimiliano Allegri lett a Napoli vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
10 perce

„Olyan nekem, mintha a fiam lenne” – Yamal érzelmes vallomást tett kisöccséről

Foci vb 2026
20 perce

A Real Madrid közleményt adott ki Enzo Fernándezről

Spanyol labdarúgás
22 perce

Chris Froome bejelentette visszavonulását

Kerékpár
22 perce

Magyar légiós csapatánál kapott munkát Nestor El Maestro

Minden más foci
34 perce

Tuchel szerint a FIFA-szabályozás hatalmas előnyt jelent Mexikónak

Foci vb 2026
53 perce

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
54 perce
Ezek is érdekelhetik