Válogatott: Storck kivételt tett; az UEFA-küldött előadást tartott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.27. 08:29
Csütörtök délelőtt még a regenerálódásé volt a főszerep a magyar labdarúgó-válogatott ausztriai edzőtáborában, délután viszont másfél órás, kemény edzést tartott a kerettagoknak a szakmai stáb.

A csapat edzőpályájánál nagyobb létszámban jelentek meg magyar szurkolók, és bár alapvetően minden edzés zárt kapus, a szakmai stáb kivételesen – egyszeri alkalommal – úgy döntött, hogy a szurkolók nagy számára való tekintettel publikussá teszi a gyakorlást, így a magyar drukkerek végignézhették a tréninget – írja az mlsz.hu. A szurkolók elégedetten nyugtázták a látottakat, egyikük az edzés közben meg is jegyezte: „a legjobban az tetszik, ahogy űzik-hajtják egymást a játékosok”.

Mint beszámoltunk róla, Gera Zoltán kedden belázasodott, csütörtökön pedig elhagyta a nemzeti csapat ausztriai edzőtáborát, így eggyel csökkent a keret létszáma.

A csapat csütörtöki programjában egy játékvezetői tájékoztató is szerepelt, Dagmar Damkova, az UEFA játékvezetői bizottságának tagja azokról az új szabályváltozásokról tartott előadást, melyeket az Eb során vezetnek be. Az előadás végén a labdarúgók is feltehették kérdéseiket, így néhány olyan esetet jó előre tisztázhattak az UEFA-delegált segítségével, melyek megítélése vitás lehet a kontinenstornán.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik