Válogatott: Priskin Tamás kihagyja a júniusi meccseket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.02. 10:54
null
Priskin Tamás nem játszik Oroszország és Andorra ellen (Fotó: Hegedűs Gábor, archív)
Bernd Storck és Thomas Doll megállapodása értelmében Priskin Tamás kihagyja a magyar labdarúgó-válogatott Oroszország elleni felkészülési mérkőzését, valamint az Andorra elleni világbajnoki selejtezőjét.

 

A két német szakember korrekt megbeszélést folytatott egymással, aminek során megegyeztek, Priskin klubcsapatával készül az új szezonra, hogy az Európa-liga selejtezőinek kezdetére formába lendüljön.

A 30 esztendős támadó szerződtetését csütörtök este jelentette be a Ferencváros, amely június 11-én kezdi meg felkészülését az új szezonra. Az első selejtezőmérkőzését június 29-én játssza a csapat az Európa-ligában, az ellenfél egyelőre nem ismert.

A Ferencváros és a többi magyar csapat nemzetközi kupasorozatba való bekapcsolódásáról, kiemeléséről és lehetséges ellenfeleiről itt olvashat.



 

A MAGYAR VÁLOGATOTT JÚNIUSI MÉRKŐZÉSEI

Június 5. (hétfő), 20.30: Magyarország–Oroszország – felkészülési mérkőzés, Budapest, Groupama Aréna
Június 9. (péntek), 20.45: Andorra–Magyarország – vb-selejtező

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Megyeri Balázs (Greuther Fürth – Németország), Gróf Dávid (Budapest Honvéd)
Védők: Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Hangya Szilveszter (Vasas FC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Kleisz Márk (Vasas FC), Kocsis Gergő (FC DAC 1904 Dunaszerdahely – Szlovákia), Lang Ádám (Dijon FCO – Franciaország), Tóth Bence (Puskás Akadémia FC), Vinícius Paulo (Videoton FC)
Középpályások: Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – Arab Emírségek), Elek Ákos (Kajrat Almati – Kazahsztán), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin – Lengyelország), Kalmár Zsolt (Bröndby IF – Dánia), Kleinheisler László (Ferencváros), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Sallai Roland (Palermo – Olaszország), Stieber Zoltán (1. FC Kaiserslautern – Németország), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria)
Támadók: Eppel Márton (Budapest Honvéd), Szalai Ádám (1899 Hoffenheim – Németország)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 5
5 – – 10– 3 +7
13
2. Portugália 5 4 – 1 19– 3 +16
12
3. MAGYARORSZÁG 5 2 1 2 8– 6 +2
7
4. Feröer 5 1 2 2 2– 8 –6 5
5. Lettország 5 1 – 4 2– 9 –7
3
6. Andorra 5 – 1 4 1–13 –12 1
Legfrissebb hírek

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
5 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
2026.09.26. 12:54

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
2026.09.25. 08:43

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16