Eb 2016: Sajnálom a szurkolókat, de hosszú még a selejtező - Pintér

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.07. 20:22
null
Pintér Attila szerint 60-70 perc után elfogyott a csapat, tíz percet nem könnyű emberhátrányban játszani (Fotó: Korponai Tamás)
Miután a magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 2–1-re kikapott Észak-Írországtól az első Európa-bajnoki selejtezőn, Pintér Attila szövetségi kapitány azt mondta, sajnálja a szurkolókat, de tudja, hosszú még ez a selejtezősorozat.

„Sajnálom a szurkolóinkat, hiszen egygólos vezetés után kikaptunk. Hozzátartozik, tíz percet nem könnyű emberhátrányban játszani. Hosszú még ez a selejtező. Ilyen hibákat nem lehet elkövetni. A csapat hatvan-hetven perc után elfogy. Ki kell elemeznünk a mérkőzést, tanulnunk kell belőle" – kezdte Pintér Attila szövetségi kapitány.

„Gratulálok az északíreknek, nagyon fegyelmezettek voltak. Koncentrációs hibáink voltak, amiket nem szabad elkövetnünk a jövőben.”

Pintér Attila: A játékosok nem merték megtenni, amit az összetartásokon

„A hetvenedik percig jól játszottunk, nem okozott gondot a nyomás. Meg kell néznünk, mi történt ezután. Voltak gyengébb teljesítmények a csapatban. Látni kell, hogy amíg az ellenfélben van hét Premier League-játékos, addig nálunk egy sincs."

„Az erőnlétet nem a válogatottban kell megszerezni. A csapat szervezett volt, a játékosok becsülettel teszik a dolgukat az összetartásokon. Mindent meg kell tennünk, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el. Most itt tartunk, kielemezzük a hibákat, és igyekszünk javítani. Egy mérkőzésből nem lehet következtetést levonni. Ahogy ma az északírek nyertek itt, úgy akár mi is győzhetünk idegenben. Viszont nagyon sok téren javulnunk kell.”

„Megvolt a lehetőségünk arra, hogy megszerezzük második gólunkat, de nem sikerült. Túl sokat ívelgettük a labdát, nem ezt kértük a játékosoktól. Ezzel nagyobb teret adtunk az északíreknek. Ezt meg kell beszélnünk a játékosokkal.”

„Számítottunk arra, hogy ötvédős rendszerben kezd az ellenfél, ezért választottuk a 3–4–3-at, hogy a széleken megverjük őket, de sajnos nem sikerült nyernünk. Egyből bejöttem az öltözőbe a találkozó után, de amint találkoztam az északír kapitánnyal, gratuláltam neki.”

„A második félidőre játékrendszert váltottunk, s amint láttuk, hogy Gyurcsónak ez nem fekszik, beküldtük Lovrencsicset.”

„Vannak, akiknek tetszett a játék, s vannak, akiknek nem. Túlságosan a mérkőzéssel voltam elfoglalva, nem tudtam a közönségre figyelni. Az igazi magyar szurkolók kitartanak mellettünk.”

„Nagyon büszke vagyok a csapatra, főleg a teljesítményre, nem csak az eredményre – mondta Michael O'Neill, az északírek szövetségi kapitánya. Jól ment a játék, sikeres volt a taktikánk, óriási, hogy 0–1-ről nyertünk. Hittük, hogy lehet keresnivalónk a magyarok ellen, de szinte hihetetlen, hogy három pontot szereztünk. Roppant büszke vagyok. Pintér Attilával nem volt lehetőségem találkozni a mérkőzés után, de megértem a csalódottságát. Biztos vagyok benne, hogy lesz még lehetőségünk beszélni.”

„Ez a csapat nagyon erős, a legutóbbi selejtezőben nem volt sok sikerünk, itt volt az ideje, hogy végre kijöjjön a lépés. Egyre nagyobb az önbizalmunk. A meccs végén a győzelemre mentünk, hittük, hogy nyerhetünk. A magyar gól rosszkor jött, de lehetett látni a magyar arcokon, hogy hatalmas elvárás, nyomás nehezedik rájuk.”

„Ez az eredmény erőt adhat máskor is idegenben, legközelebb ilyen szellemben játszunk majd. Tudtuk, hogy Dzsudzsák Balázst ki kell venni a játékból, és ez sikerült is.”

EB-SELEJTEZŐ
F-CSOPORT, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–ÉSZAK-ÍRORSZÁG 1–2 (0–0)

Budapest, Üllői út, 20 672 néző. Vezette: Aytekin (német) – ÉLŐBEN AZ NSO-N!
Magyarország:
Gulácsi – Vanczák, Juhász, Lipták – Gyurcsó (Lovrencsics, 58.), Varga J., Tőzsér, Balogh B. – Rudolf (Kovács I., 70.), Nikolics (Priskin, 46.), Dzsudzsák. Szövetségi kapitány: Pintér Attila
Észak-Írország:
Carroll – McLaughlin, McAuley (Cathcart, 72.), A. Hughes, Brunt – C. Evans, S. Davis, Norwood (McKay, 79.), Baird – K. Lafferty, Ward (McGinn, 66.). Szövetségi kapitány: Michael O'Neill
Gólszerző: Priskin (75. – 1–0), McGinn (81. – 1–1), Vanczák (88. – öngól, 1–2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik