Válogatott: 8500 néző előtt játszhatunk Bulgáriában

Vágólapra másolva!
2020.10.07. 19:24
null
A szerdai egyeztetés után 8500 szurkoló tekintheti meg a Vaszil Levszki Stadionban az összecsapást (Fotó: AFP)
8500 néző előtt rendezhetik meg a Bulgária–Magyarország Eb-pótselejtezőt a szófiai Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban – adta hírül a bolgár szövetség.

 

A beszámolóban leírják, hogy a szövetség elnöke, Mihail Kaszabov többek között Kosztadin Angelov egészségügyi miniszterrel és Kraszen Kralev ifjúságügyi és sportminiszterrel egyeztetve döntött úgy, hogy a stadion 20 százalékát megnyitják a nézők előtt.

A szurkolókat legalább két szék és 1.5 méter kell, hogy elválassza egymástól a mieink elleni meccs során.

Az UEFA egy héttel korábban úgy határozott, hogy a válogatott meccsekre a stadion 30 százalékában foglalhatnak helyet a nézők, a helyi szervezőkre bízva a pontos korlát megállapítását. A szerdai ülés eredményeként 8500-an nézhetik meg a helyszínen az Eb-pótselejtező elődöntőjét.

A szövetség kiemeli, hogy a már fentebb említett intézkedések mellett az arcmaszkok használata is kötelező, a szabálysértőket eltávolítják a stadionból.

Belépéskor testhőmérséklet-ellenőrzésen kell átesni a kilátogatóknak, akik csak érvényes személyigazolvány (és persze jegy) felmutatása esetén léphetnek be a stadionba.

AZ EB-PÓTSELEJTEZŐ PÁROSÍTÁSA
A-LIGA

ELŐDÖNTŐ, 2020. OKTÓBER 8.
20.45:Bulgária–MAGYARORSZÁG(Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!
20.45:Izland–Románia (Tv:Sport1) – élőben az NSO-n!
DÖNTŐ, 2020. NOVEMBER 12.
20.45:Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

NEMZETEK LIGÁJA (2020–2021)
Október 11., 20.45:Szerbia–Magyarország
Október 14., 20.45:Oroszország–Magyarország

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:Dibusz Dénes(Ferencváros),**Gulácsi Péter(RB Leipzig – Németország),Hegedüs Lajos(Paksi FC)
Védők:Bese Barnabás(Oud-Heverlee Leuven – Belgium),Botka Endre(Ferencváros),Fiola Attila(Mol Fehérvár FC),Hangya Szilveszter(Mol Fehérvár FC),Kecskés Ákos(FC Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus),Loic Nego(Mol Fehérvár),Willi Orbán(RB Leipzig – Németország),Szalai Attila(Apollon – Ciprus)
Középpályások:Cseri Tamás(Mezőkövesd),Gazdag Dániel(Budapest Honvéd),Holender Filip(Partizan Beograd – Szerbia),Kalmár Zsolt(Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia),Nagy Ádám(Bristol City – Anglia),Schäfer András(Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia),Sigér Dávid(Ferencváros)
Támadók:Könyves Norbert(Zalaegerszegi TE FC),Nikolics Nemanja(Mol Fehérvár FC),*Sallai Roland(Freiburg – Németország),Szalai Ádám(Mainz – Németország),Szőke Adrián(Heracles Almelo – Hollandia),Varga Kevin(Kasimpasa – Törökország)
*Sallai Rolandcsak a Bulgária elleni Eb-pótselejtezőn állhat a szakmai stáb rendelkezésére
**Gulácsi Pétera Szerbia elleni NL-mérkőzés után utazik vissza klubcsapatához

A BOLGÁR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Nikolaj
Mihajlov(Levszki),PlamenIliev(Ludogorec),GeorgiGeorgiev(Cserno More),MartinLukov(Lokomotiv Plovdiv)
Védők: Vaszil
Bozsikov(Slovan Bratislava – Szlovákia), Sztrahil Popov (Hatayspor – Törökország), Anton Negyalkov (Ludogorec), GeorgiTerziev(Ludogorec), Cicinho(Ludogorec), KrisztianDimitrov (Hajduk Split – Horvátország), ValentinAntov(CSZKA Szófia), Dimitar Velkovszki(Cercle Bruges – Belgium)
Középpályások: Georgi Kosztadinov(Arszenal Tula – Oroszország),TodorNedelev(Botev Plovdiv), KrisztijanMalinov(OH Leuven – Belgium),GalinIvanov(CSZKA 1948),Alekszandar Cvetkov (Beroe), Birszent Karagaren(Lokomotiv Plovdiv),JaniszKarabeljov(Szlavija),Filip Krasztev (Szlavija), Boriszlav Conev (Levszki),Dominik Jankov(Ludogorec)
Támadók: KirilDeszpodov(Ludogorec),BozsidarKraev(FC Midtjylland – Dánia), Dimitar Iliev (Lokomotiv Plovdiv), SzpaszDelev(Arda Kardzsali),Iszmail Isza(Cserno More),Georgi Jomov(CSZKA Szófia)

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja:Babják Bence, Kocsmár-Tóth István(szöveg),Nagy-Pál Tamás(videó) ésSzabó Miklós(fotó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik