Válogatott: külföldi megfigyelők jöttek érte – célja a Bundesliga

Vágólapra másolva!
2016.03.31. 07:33
null
Fiola Attila (középen) Németországba vágyik – nem csak egy felkészülési meccsre (Fotó: Földi Imre)
Fiola Attila játékára külföldi megfigyelők voltak kíváncsiak a Horvátország elleni válogatott felkészülési labdarúgó-mérkőzésen. A Puskás Akadémia védője elmondta, szíve szerint a Bundesligában futballozna.

– Tizenharmadszor ölthette magára a címeres mezt. Szerencsét hozott?
Mivel nem szenvedtünk vereséget, igen – mondta Fiola Attila a Nemzeti Sportnak. – A mérlegem nem rossz, eddig kétszer, az Oroszország és a Görögország elleni mérkőzésen voltam vesztes csapat tagja. Az oroszoktól felkészülési meccsen kaptunk ki, a görögök elleni találkozó pedig már nem osztott, nem szorzott. Ha úgy veszem, a jelentős tétre menő mérkőzéseken még veretlen vagyok, remélem, ez a sorozat legalább a nyár végéig kitart.

– Hírlik, a Groupama Aréna nézőterén helyet foglalt egy-két külföldi klub képviselője is, aki a magyar válogatott ötös számú labdarúgója miatt érkezett Pestre…
– Hallottam erről én is, ám hogy ki honnan jött, nem tudom. Amíg nincs konkrétum, nem is szeretném tudni. Annak természetesen örülök, ha valakinek tetszik a játékom, de ennél többet nem érdemes erről beszélni.

– Szíve szerint merre venné az irányt?
– Németországba! Ha már június negyedikén Gelsenkirchenben lépünk pályára… A Bundesliga az álmom, azzal ugyanakkor tisztában vagyok, ez nem kívánságműsor.

– Megérett a váltásra?
– Csaknem százhetven NB I-es meccsen szerepeltem már, nem számítok rutintalannak. A válogatott fellépéseknek köszönhetően nemzetközi tapasztalatra is szert tettem, úgy gondolom, elérkezett az ideje, hogy próbára tegyem magam egy erősebb bajnokságban. Klubom vezetői korrektül állnak az ügyemhez, tényleg csak rajtam múlik, mire viszem. Van, ami bizakodással tölt el: nemrégiben olvastam, hogy egy játékos huszonhat és harminckét éves kora között van a topon, amit el is hiszek, mivel februárban töltöttem be a huszonhatot…

MIT SZÓLT ROBERT JARNI A DÖNTETLENHEZ, MIUTÁN HORVÁT GYŐZELMET JÓSOLT? HOGYAN LÁTTA PÁRHARCÁT IVAN PERISICCSEL? MI VOLT KARRIERJE FORDULÓPONTJA? A VÁLASZOKAT KERESSE A TELJES INTERJÚBAN, A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik