HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2016.05.20 21:58 Frissítve: 2016.05.21 08:28

Válogatott: Ilyen terhelés után le a kalappal! – Dzsudzsák

Dzsudzsák Balázs, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya az Elefántcsontpart elleni, 0–0-ra végződő felkészülési mérkőzés után elmondta: az együttesnek elsősorban a támadó harmadban voltak problémái, de a labdabirtoklás arányának növekedése mindenképp biztató jel, csakúgy, mint az, hogy a válogatott mer futballozni, és egyre több elképzelést tud a játékába vinni – az edzőtábor magas terhelése azonban érezhetően hatott a csapatra fordulás után.

„egyre mutatósabb a játék, egyre több elképzelést tudunk beletenni” (Fotó: Hegedüs Gábor)

 

„Emberes munkát végeztünk [az edzőtáborban – a szerk.], ahhoz képest az első félidőben jól játszottunk, voltak lehetőségeink, próbálkozásaink, és egy nagy helyzetet is sikerült kidolgoznunk. Ami biztató, hogy többet birtokoltuk a labdát, mint szoktuk, mertünk is futballozni, viszont az utolsó harmadban voltak problémáink, nem tudtuk végigvinni az akciókat úgy, hogy gólhelyzet legyen belőle, vagy beadás, kicsit kapkodtunk.”

 ÉRTÉKELÉS
OSZTÁLYOZZA A MIEINK TELJESÍTMÉNYÉT!

És hogy mi kell ahhoz, hogy a támadó harmadban javuljon a magyar válogatott?

„Mindenképpen frissesség, de nem lehet mindent erre fogni. A legkézenfekvőbb indok azonban ez volt, illetve szerettünk volna mögéjük kerülni, minél hamarabb befejezni az akciókat, és ez lehet, hogy kapkodást eredményezett.”

Az érem (és a pálya) másik oldala: a nagyon stabil védekezés.

A MAGYAR VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEI AZ EB-IG
Budapest, március 26.: MAGYARORSZÁG–Horvátország 1–1
 Budapest, május 20.: Magyarország–Elefántcsontpart 0–0
Gelsenkirchen, június 4., 18.00: Németország–MAGYARORSZÁG

„Nyugodtan mondhatom azt, hogy helyzet nélkül hoztuk le védekezésben az első félidőt, és ha még jobban koncentrálunk, a vezetést is megszerezhettük volna. Voltak szép akcióink, járattuk a labdát, nem az volt, hogy elképzelés nélkül, lesz, ami lesz alapon rugdostuk előre. Ilyen edzésmunka és ilyen terhelés után le a kalappal a csapat előtt – és a szurkolók előtt is, fantasztikus hangulat volt!”

Dzsudzsák ezúttal nem vonal-, hanem tükörszélsőt játszott a mérkőzésen, jobbról befelé indulva igyekezett (lövő)helyzetet kialakítani.

„Nem volt ezzel probléma, az első félidőben voltak próbálkozásaim, de sajnos elakadtak. Alkalmazkodom ehhez a poszthoz, itt is ugyanúgy meg kell tennem mindent: visszamegyek védekezni, becsúszok, felérek, beadok, kapura lövök. Az első félidővel nem volt gond, a másodikban egy picit kicsit kidurrant a lufi.”

És hogy mi a véleménye a csapatkapitánynak a válogatott egészéről az Eb előtt?

„Az a biztos védekezés, az a magabiztosság, az az akarat, az a harci kedv továbbra is megvan meccsről meccsre. Sőt, egyre mutatósabb a játék, egyre több elképzelést tudunk beletenni, ha így folytatjuk, bárki ellen lehet esélyünk.”

A magyar labdarúgó-válogatott kapusa, Gulácsi Péter szerint kemény ellenféllel szemben értünk el gól nélküli döntetlent.

„Ellenfelünk törekedett arra, hogy zártan védekezzen, amivel megnehezítette a dolgunkat. Kemény mérkőzés volt, hatalmas mezőnymunka jellemezte. Nem szabad elfelejteni, hogy jó csapat ellen játszottunk. Egyáltalán nem szabad lebecsülnünk őket, főleg, ha megnézzük a játékosaik egyéni kvalitásait, és azokat a klubokat, amelyekben játszanak. Megpróbáltunk frissíteni az utolsó tizenöt-húsz percre, újabb támadókat hoztunk be, de összességében a nulla-nulla jó eredmény” – mondta az RB Leipzig légiósa.

„Részben sikerült, de a portugál válogatott még nehezebb ellenfél lesz – válaszolta Gulácsi arra a kérdésre, hogy sikerült-e modellezni a portugálok elleni meccset. – A mai teljesítmény jó alap volt, amire lehet építkezni. Van még két hetünk a következő mérkőzésig, egyre frissebbek és robbanékonyabbak leszünk, szerintem ez egy jó út.”

Az Európa-bajnoki keretbe kerülésről nem tudott konkrétumot mondani, a védekezéssel viszont elégedett volt az egy félidőt védő kapus.

„Nagyon örülök, hogy újra pályára léptem és nem kaptunk gólt, lényegében nem volt komolyabb védeni valóm. Jó volt a pályáról látni, hogy mennyire zártan és milyen magabiztosan védekeztünk.”

Gulácsi a mai alkalmat megelőzően az Észak-Írország ellen 2–1-re elveszített Eb-selejtezőn lépett legutóbb pályára a magyar válogatottban, amely a magyar kapus szerint azóta rengeteget fejlődött.

„Nagyon koncentráltak voltunk, a mi feladatunk, hogy precízen, szervezetten és fegyelmezetten játsszunk. Ez az utóbbi időben elég jól sikerült, és nyilván erre szeretnénk építeni. Az első lépéseket megtettük, többet volt nálunk a labda, jobban megbecsültük, ebből fogunk előrelépni, és megpróbálni fejlődni” – zárta gondolatait a 26 esztendős futballista.

„A kerettagságom esélyeit ötven-ötven százaléknak érzem – mondta lengyelországi légiósunk, Gyurcsó Ádám. – Próbáltam kihozni magamból a legtöbbet, szerintem az első félidőben jól játszottam. Megvoltak a lehetőségeim, sajnálom, hogy nem sikerült gólt rúgnom, de hozzá tudtam tenni a csapat játékához. Volt egy nagy lehetőségem, teljesen tisztán kaptam a labdát, szerettem volna elrúgni a hosszúba. Úgy érzem, nem is céloztam rosszul, viszont nagyot védett a kapus. Még a kipattanóból is gólt szerezhettünk volna, sajnos nem sikerült. Ettől függetlenül pozitívan látom az összképet. A második félidőben kicsit más volt a játékunk, ott kevesebb lehetőségünk adódott. Valószínű a fáradtság miatt. De szerintem ez egy jó alap az Eb-re. Nekem teljesen mindegy, hogy melyik oldalon kell játszani, mindkét oldalt illetően vannak erősségeim, amiket ki tudok használni.” 

A mérkőzés élő tudósítását ide kattintva érheti el!

EB-FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–ELEFÁNTCSONTPART 0–0
Budapest, Groupama Aréna, 19 900 néző. Vezette: Vlado Glodjovics (Vladimir Jovanovics, Vladimir Csadjenovics – szerb)
MAGYARORSZÁG: Király G. (Gulácsi, a szünetben) – Fiola, Juhász R., Lang, Kádár – Nagy Á. (Böde, 70.), Pintér Á. – Gyurcsó (Nikolics, 64.), Kleinheisler (Gera, a szünetben), Dzsudzsák (Vida, 89.) – Szalai Á. (Sallai R., 79.). Szövetségi kapitány: Bernd Storck
ELEFÁNTCSONTPART: Gbohouo – Bagayoko, Bailly, L. Koné, Kanon (Bamba, 75.) – Seri, Diomandé (Kessié, a szünetben), S. Kalou (Konaté, 67.) – Gradel (T. Touré, 66.), Kodija (Sio, 85.), Angban (N’Guessan, 89.). Szövetségi kapitány: Michel Dussuyer

 REAKCIÓK
Bernd Storck: Büszkék lehetünk rá, hogy ilyen meccset játszottunk Afrika bajnokaival
 Michel Dussuyer: Az első félidővel nem voltam elégedett
 Nagy Ádám erőnlétben még érzett hiányosságokat
 Király Gábor: A finomítások és a dinamika, a gyorsaság csak most jön

 

2019.01.16 17:42:58

Magyar válogatott P. K.

Ha kijutunk, akár sorsolás is dönthet a németek elleni csata helyszínéről. Női BL-döntő 1000 forintért!

2019.01.06 23:15:05

Magyar válogatott N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Nemcsak a futball honi, hanem a magyar szurkoló lélektana is tökéletesen egyedi ugyanis, hogy lenne párja a világon, nehezen hiszem el.

2019.01.06 08:52:48

Magyar válogatott SOMOGYI ZSOLT

„Örülök az otthonról érkező jó híreknek. Van kikre építenie Marco Rossinak.”

2019.01.05 23:28:21

Magyar válogatott VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Kicsit szomorúan figyelem a trendet, hogy az élvonalban futball­bábel uralkodik…

2019.01.05 21:49:04

Magyar válogatott nemzetisport.hu