Válogatott: a szlovák stábtag a meztelen hátsóját mutogatta a magyar szurkolóknak

H. K.H. K.
2019.09.12. 10:47
null
Marián Drinka (szürkében) eltúlozta az ünneplést (Fotó: Balogh László)
Marián Drinka, a szlovák labdarúgó-válogatott fizioterapeutája a meztelen hátsó felét mutogatta a magyar szurkolóknak a két csapat hétfői Európa-bajnoki selejtezője után – írja a parameter.sk.

 

A 2–1-es szlovák sikerrel záruló összecsapást követően a vendégek a pálya sarkához vonultak ünnepelni, ám Drinka a jelek szerint kissé túlzásba vitte az „örömködést”, s a magyar szurkolók előtt letolta a nadrágját, majd meztelen hátsóját mutogatta.

Az alábbi fotót egyik olvasója küldte el a Paraméternek – mint a portál fogalmaz:„A képen csak készülődik a gatyaletolós mutatvány, ami aztán több szemtanú szerint meg is történt.”

Marián Drinka (jobbra) az eset előtt (Fotó: parameter.sk)
Marián Drinka (jobbra) az eset előtt (Fotó: parameter.sk)

A Paraméter a történtekkel kapcsolatban megkereste a Szlovák Labdarúgó-szövetséget, melynek szóvivője, Monika Jurigova elmondta, nem tudtak az incidensről és sajnálják a történteket, a futballszövetség pedig foglalkozik majd az üggyel.

EB-SELEJTEZŐ
E-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–Szlovákia 1–2 (0–1)

Budapest,
Groupama Aréna, 22 000 néző. Vezette: Mateu Lahoz (spanyol)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lovrencsics Gergő (Bese, 30.), Baráth, Orbán, Kádár – Kleinheisler (Holender, 85.), Nagy Ádám (Pátkai, 65.) – Dzsudzsák, Szoboszlai, Sallai – Szalai Ádám. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
SZLOVÁKIA: Dúbravka – Satka, Vavro, Skriniar, Hancko – Kucka (Gregus, 85.), Lobotka, Hamsík – Rusnák, Bozeník (Duris, 77.), Mak (Haraslín, 86.). Szövetségi kapitány: Pavel Hapal
Gólszerző: Szoboszlai (50.), ill. Mak (40.), Bozeník (56.)
Kiállítva: Baráth (a lefújás után)

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Azerbajdzsán–Horvátország 1–1

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 5 3 1 1 10–5 +5 10
2. Szlovákia 5 3 – 2 9–7 +2 9
3. MAGYARORSZÁG 5 3 – 2 7–6 +1 9
4. Wales 4 2 – 2 4–4 0 6
5. Azerbajdzsán 5 – 1 4 5–13 –8 1

EZ KÖVETKEZIK
Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

Legfrissebb hírek

Urblík József: Remélem, megmutathatom, mit tudok

Magyar válogatott
2026.11.04. 11:49

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
2026.11.03. 10:05

Szalai Attila: Tudom, mit vár tőlem Marco Rossi

Magyar válogatott
2026.10.24. 09:51

Olvasóink 49 százaléka szerint a magyar válogatott csoportelsőként visszajut az A-ligába

Magyar válogatott
2026.10.19. 07:25

Mindig magasabbra! – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.10.19. 06:43

Marco Rossi: Biztos, hogy vissza kell jutnunk az A-ligába?

Magyar válogatott
2026.10.19. 06:40

Népsport: Egy klasszissal jobbak voltunk

Népsport
2026.10.14. 07:04

Már nem Ricardo Moniz a Trencsén vezetőedzője – hivatalos

Minden más foci
2026.10.13. 10:13