Válogatott: A Nemzetek Ligáját beáldoztuk azért, hogy... – Szalai Ádám

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.19. 08:06
A magyar labdarúgó-válogatott a finnek elleni 2–0-s győzelemmel zárta a Nemzetek Ligáját, csoportjában a második helyen végzett. A mérkőzés után Szalai Ádám, Kalmár Zsolt, Korhut Mihály és Baráth Botond beszélt a sorozatról az NSO Tv-nek, és szóba került Marco Rossi is. 





„Marco Rossi öt nappal az első tétmérkőzés előtt vette át a válogatottat, ezért igazából ezt a sorozatot beáldoztuk azért, hogy az új szövetségi kapitány elképzeléseit, elvárásait teljesítse a csapat – mondta a finnek ellen is gólt szerző Szalai Ádám.Sajnálatos, hogy nem volt erre előtte három-négy barátságos mérkőzés, amikor erre időnk lett volna, de a végére látszott, mit szeretnénk játszani. A legnagyobb pozitívum az volt, hogy kétféle felállásban is tudtunk játszani, az észtek ellen a négy-három-hármat, míg a finnek ellen kipróbáltuk az igen komplikált három-öt-kettőt. Meglepetés volt számomra, hogy utóbbi elég jól funkcionált ahhoz képest, hogy először álltunk fel így.”

Korhut Mihály szerint az volt a Nemzetek Ligája tanulsága, hogy sohasem szabad feladni, hiszen senki sem gondolta volna, hogy mi leszünk a csoportban a második helyezettek. Hozzátette: ilyenkor bánhatjuk, hogy az észtek ellen idegenben csak 3–3-as döntetlent értünk el. Kalmár Zsoltnak a hiányérzete ugyancsak az, hogy Észtországban elhullajtottak két pontot, s úgy véli, Finnországban is legalább ikszelhettek volna. De úgy érzi, az utolsó két meccs megmutatta, hogy jó úton járnak.

A magyar válogatott az észtektől és a finnektől sem kapott gólt hazai pályán, erről Baráth Botond így beszélt.

„Mindig jó érzés lehozni a meccset kapott gól nélkül. Hogy ott van mellettünk a védelemben Willi Orbán, az nagyon nagy terhet vesz le a vállunkról, nyugodtan tudunk hátul játszani.”

Videónkból az is kiderül, mit gondolnak a játékosok a Marco Rossival való munkáról.

NEMZETEK LIGÁJA
C-DIVÍZIÓ
2. CSOPORT
MAGYARORSZÁG–FINNORSZÁG 2–0 (2–0)
Budapest,Groupama Aréna,9400néző.Vezette:Vincic (szlovén)
MAGYARORSZÁG:Gulácsi – Baráth (Lang, 52.), Orbán, Kádár T. (Vinícius, a szünetben) – Lovrencsics G., Kalmár, Nagy Á., Kleinheisler, Korhut (Holender, 54.) – Dzsudzsák –Szalai Á.Szövetségi kapitány:Marco Rossi

FINNORSZÁG:Joronen – Granlund (Toivio, a szünetben), Arajuuri, Väisänen, Uronen – Lod, G. Kamara, Lam (Kauko, 60.), L. Taylor (Forsell, 74.) – Tuominen, Pukki.Szövetségi kapitány:Markku Kanerva
Gólszerző:Szalai (29.), Nagy Á. (37.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN

Görögország–Észtország 0–1

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Finnország6425–3+212
2. MAGYARORSZÁG63129–6+310
3. Görögország6334–5–1 9
4. Észtország61144–8–4 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik