U17: győzelem a belgák ellen, Tuboly Frigyes elégedett

Vágólapra másolva!
2010.08.05. 00:48
null
Megilletődött kezdés után sima siker (Fotó: Németh Ferenc)
Győzelemmel kezdte a Nemzetközi Ifjúsági Tornát a szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőkre is készülő magyar U17-es válogatott, amely Belgiumot verte meg 3–1-re a telki edzőközpontban megrendezett mérkőzésen.

Novothny Soma az első félidő derekán egy hatalmas belga védelmi hibát követően tinédzsereket meghazudtoló higgadtsággal cselezte ki a vendégek kapusát, majd elintézte, hogy magyar vezetéssel záruljon a játékrész.

Tegyük hozzá, ehhez kellett az is, hogy többek között Zsirai Martin és Kelemen Márk is veszélyes helyzetben tisztázott, a belga Dumar Dioukról pedig szinte a magyar kapu torkából pattant ki egy szélről belőtt labda.

A folytatás már kevésbé kedvező, a magyar védelem is megingott, a villámgyors belgák pedig kihasználták a hibát, Szécsi Márk viszont remek távoli lövéssel tett róla, hogy elmaradjon a tizenegyespárbaj. A hazai győzelem Sipőcz János büntetőjével vált biztossá.

„Rendkívül jó csapat ellen játszottunk – értékelt Tuboly Frigyes szövetségi edző.– Megilletődötten kezdtünk, de szép lassan átvettük a játék irányítását, és megérdemelten győztünk."

 

U17-ES NEMZETKÖZI IFJÚSÁGI TORNA
MAGYARORSZÁG–BELGIUM 3–1 (1–0)
Telki, 200 néző. Vezette: Berke (Butkai, Márton)
MAGYARORSZÁG: Gelei – Botka (Kiprich Dávid, 57.), Kelemen, Zsirai, Füredi – Halmai R., Farkas A. (Bese, 65.) – Sipőcz (Paudits, 80.), Kaiser, Huller (Pintér A., a szünetben) – Novothny (Szécsi, 50.) Szövetségi edző: Tuboly Frigyes
BELGIUM: D’Hoest – Raman, Ameye, Atheba, Ofori – Carvalho – D’Alberto, Praet (Schoofs, 70.), Brulmaws, Trossard (Croux, a szünetben) – Diouk (Limbombwe, 58.). Szövetségi edző: Eric Abrams
Jó: Bese, Novothny, Halmai, Zsirai, ill. Raman, Diouk
G: Novothny (1–0) a 25., Raman (1–1) az 51., Szécsi (2–1) a 69., Sipőcz (11-esből, 3–1) a 73. percben
Kiállítva: Ameye a 72. percben (második sárga lap után)
A csoport másik mérkőzésén: Írország–Horvátország 1–0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik