U17-es női válogatott: bronzérmet ért az ukránok elleni tízes

2012.05.07. 20:35
Címkék
A románoktól nagy csatában elszenvedett 4–3-as vereség után, kiütéses 10–1-es győzelmet aratott a magyar U17-es női labdarúgó-válogatott Ukrajna ellen a moldovai nemzetközi tornán, megszerezve ezzel a harmadik helyet – adta hírül az mlsz.hu.
A bronzérem mellé járó díjat Michel Platini adta át a mieinknek. A Románok elleni szoros vereséget követően a harmadik helyért játszott Hevesi Tamás csapata a moldovai négyes tornán. Az Ukrajna elleni 10–1-es végeredmény önmagában is jól mutat, azonban kiemelendő Kaján Zsanett, aki egymaga hat gólt lőtt. Mellette Szabó Viktória kettő, Diószegi Fanni és Fenyvesi egy-egy találattal járult hozzá a kiütéses sikerhez. „Az ukránok ellen nagyon szépen játszottunk, kiugratásokkal, a széleken való támadásokkal kerültünk a védők mögé, és ezúttal a helyzetkihasználásunk is jó volt. Nemzetközi mérkőzésen tíz gólt rúgni minden esetben hatalmas teljesítmény, kiváltképp egy erős futballkultúrával rendelkező rivális ellen, mint amilyen Ukrajna is” – értékelt a szövetségi kapitány a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) oldalán. „Ezen a meccsen jól kijött a lépés a csapatnak, Kaján Zsanett korosztályos szinten világklasszis teljesítményt nyújtott, de rajta kívül is voltak kiváló teljesítmények” – tette hozzá a szakvezető. Érdekesség, hogy a tornát megtisztelte jelenlétével Michel Platini, az UEFA elnöke, aki a díjátadásban is segített. A mieink a Bogdányi Evelin – Lázár Alexandra, Mészáros Dalma, Zólyomi Rebeka, Szabó Dorottya (Balázs Eszter, 55) – Bokor Adrienn (Csidei Klaudia, 77.), Fenyvesi Evelin, Szabó Viktória – Öreg Cintia (Horváth Boglárka, 41.), Kaján Zsanett (Vicsek Nóra, 73.), Diószegi Fanni (Nagypál Fatima, 55.) összeállításban szerepeltek a mérkőzésen – tudatta az mlsz.hu.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Mexikó–Dél-Afrika mérkőzéssel rajtol a labdarúgó-világbajnokság

Minden más foci
1 órája

Kezdődik a vb! – kitölthető poszter a Nemzeti Sportban; Schäfer: Ez életem legszebb gólja

E-újság
1 órája

Neto és Conceicao góljával nyert a portugál válogatott a vb előtti utolsó meccsén

Foci vb 2026
1 órája

Javier Aguirre: Mexikó történelmi nap előtt áll

Foci vb 2026
1 órája

Rossz vicc – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
1 órája

Savanyú, keserű – Deák Zsigmond publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Az Olympiakosszal játszik a serlegért a Ferencváros a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
2 órája

Takács Boglárka két századdal maradt el országos csúcsának idejétől

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik