Storck: Enyém a felelősség! De mit mondott Csányi?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.25. 10:16
null
Möller (balra) és Storck – a nyerő páros? (Fotó: Veres Viktor)
Szombaton már idéztük a magyar labdarúgó-válogatott új másodedzőjének, a hazánkba megérkező Andreas Möllernek az mlsz.hu-n megjelent nyilatkozatát. A szakember azóta a Nemzeti Sportnak is interjút adott, míg Bernd Storck szövetségi kapitány az új stáb kinevezésének hátteréről is beszélt.

 

– A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, Csányi Sándor egyetértett önnel a keret átalakításával kapcsolatban?
– Azt mondta, hogy Bernd, a döntés a te kezedben van, ha helyénvalónak tartod, hogy változtatsz a szakmai stáb összetételén, akkor számíthatsz a támogatásomra – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Bernd Storck. – Azt is elmagyaráztam azonban az elnöknek, mit miért tennék. A váltást a kényszer szülte. Olyan emberekre volt ugyanis szükségem, akikre a nap minden órájában támaszkodhatok, akik itt vannak velem, azonosulnak az elképzeléseimmel, főállásban dolgoznak a válogatottnál. Semmi gondom nem volt a távozókkal, kedvelem őket, ám csak mellékállásban voltak velünk. Nekem most más jellegű segítségre van szükségem. Ezért hívtam fel Andreast, aki amellett persze, hogy sikeres labdarúgó volt, hozzáállásával, tudásával is együttesünk hasznára válhat.

Sokan mondják, Bernd Storck óriási kockázatot vállalt azzal, hogy a két fontos mérkőzés előtt lecserélte a stábot.
– Az életben olykor kockáztatni kell! A felelősség az enyém, és ha így van, akkor szeretném eldönteni azt is, kikkel dolgozom együtt. Tisztában vagyok vele, hogy óriási kihívás előtt állunk. Azonban csak együtt, közösen sikerülhet a remélt Eb-szereplést kiharcolnunk. Ha a szövetségi kapitány tisztségét töltöd be, együtt kell élned a rizikóval. Ez is velejárója a feladatnak, és a nyomás is. De szükségem van a nyomásra, hogy a legtöbbet hozzam ki magamból és a válogatottból.

A BERND STORCKKAL ÉS ANDREAS MÖLLERREL KÉSZÜLT TELJES INTERJÚT, MELYBEN TÖBBEK KÖZÖTT A KÖZÖS MUNKÁRÓL, A FELADATOK MEGOSZTÁSÁRÓL IS BESZÉLNEK, ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBAN!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik