Sousával nem tárgyal az MLSZ - kevés az esélye

Vágólapra másolva!
2013.11.08. 10:53
Miközben a Magyar Labdarúgó-szövetség továbbra is próbál gondosan ügyelni arra, hogy semmilyen konkrétum ne derüljön ki a kapitánykereséssel kapcsolatban, egyre több információ lát napvilágot a szóba került jelöltekkel kapcsolatban. Legfrissebb értesüléseink szerint ugyanakkor Paulo Sousa neve nem szerepel az első számú kiszemeltek között, a portugál szakemberrel nem folynak egyeztetések. Szemben Bölöni Lászlóval, akivel már kapcsolatba lépett a szövetség.

Paulo Sousa, Bölöni László, Ronald Koeman, Guus Hiddink, Jupp Heynckes, Sven-Göran Eriksson. Csak néhány edző azok közül, akikkel a hírek szerint az elmúlt időszakban kapcsolatba lépett az MLSZ, vagy legalábbis szerepelnek a szövetség kapitányjelöltjei között. Tegnap például Móré Imre, a Svédországban élő magyar edző nyilatkozott arról, hogy ő személyesen beszélt Csányi Sándorral, a magyar szövetség elnökével Eriksson kinevezésének lehetőségeiről.Tegnap például Móré Imre, a Svédországban élő magyar edző nyilatkozott arról, hogy ő személyesen beszélt Csányi Sándorral, a magyar szövetség elnökével Eriksson kinevezésének lehetőségeiről.

A jelek arra mutatnak, hogy nem Sousa lesz Egervári 
utódja a válogatott kispadján (Fotó: Grnák László)
A jelek arra mutatnak, hogy nem Sousa lesz Egervári utódja a válogatott kispadján (Fotó: Grnák László)

Az MLSZ azonban továbbra sem kíván konkrétumokat elárulni a kapitánykereséssel kapcsolatban. Ez derült ki a szövetség válaszleveléből, amelyet a Nemzeti Sport kérdéseire küldött. Az azonban biztos, nem sietik el a döntést, amely akár a jövő év elejéig is elhúzódhat.

„Mivel a válogatott a következő FIFA-játéknapig, 2014. március 5-ig nem hívható össze, ezért az MLSZ vezetése a döntés ügyében nincs időkényszerben. Legfontosabb célja a kiválasztás során az, hogy olyan szakembert hozzon a szövetségbe, aki sikeresen készítheti fel az új válogatottat a közelgő feladatokra. Miután az új kapitány és stábja számára a körültekintő felkészülés időt vesz igénybe, így az MLSZ vezetése mihamarabb, de legkésőbb két hónappal az edzőtábor kezdete előtt ki fogja választani a pozícióra megfelelő személyt” – fogalmaz a Magyar Labdarúgó-szövetség levelében.

„A labdarúgásban természetes folyamat az önjelölt szakemberek feltűnése, de a lehetséges jelöltek körét a szövetség elnöke és főtitkára, a szakmai testületekkel egyeztetve maga állította össze az előbb felsorolt személyiségjegyek figyelembevételével. Mindent egybevetve, és a megfelelő kiválasztási folyamat kialakításával olyan személyt keres a szövetség, akivel reális cél lehet az Európa-bajnoki selejtezők sikeres megvívása. E személy megtalálását követően a szövetség haladéktalanul maga áll a széles nyilvánosság elé”– teszi hozzá válaszában a szövetség.

Ennek ellenére amit két ember tud, az már nem titok, így az idő előrehaladtával egyre több részlet szivárog ki a kapitánykereséssel kapcsolatban.

Információink szerint – a román sajtóban is megszellőztetett – Bölöni László továbbra is esélyes a magyar válogatott kispadjára, vele már egyeztetett is az MLSZ. A szakembert ugyanakkor szerződés köti a katari al-Horhoz. Ugyanakkor az együttes nem szerepel jól, nyolc forduló elteltével még nyeretlen a katari élvonalban (hat pontjával a 12. a 14 csapatos bajnokságban). Ezért kérdés, mennyire ragaszkodnának az edzőhöz egy konkrét megkeresés esetén, ráadásul az arab országban áprilisban befejeződik a bajnokság, vagyis az is elképzelhető, hogy Bölöni tavaszig marad, és utána lesz belőle szövetségi kapitány. Az már egy másik kérdés, hogy melyik válogatottnál, mert Romániában is esélyesnek tartják, ha Victor Piturca esetleg elbukik a vb-pótselejtezőn Görögországgal szemben. Bölöni tehát kivár, a magyar szövetség pedig közben tovább keresgél.

A korábban favoritnak tűnő Paulo Sousát a jelek alapján lassan kihúzhatjuk a jelöltek közül. Úgy tudjuk, a szövetség nem tárgyal a portugál edzővel, hiába írták azt izraeli és német források is azt, hogy konkrét ajánlatot kapott a magyar szövetségtől. A jelenleg a Maccabi Tel-Avivot irányító, és az Eintracht Frankfurt ellen tegnap történelmi sikert arató szakemberrel maximum informális egyeztetésig juthatott a magyar szövetség, de lehet, hogy még odáig sem. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy Sousa csak akkor jönne, ha mindenben szabad kezet kapna (ez a Videotonnál is így volt), kvázi ő lenne az első számú szakmai vezető a szövetségben. Csányi Sándor MLSZ-elnök azonban nem feltétlenül így képzeli el a nemzeti csapat(ok) irányítását.

A KAPITÁNY KERESÉSRŐL EGÉSZ OLDALAS CIKKET OLVASHAT A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN, AMELYBEN A KORÁBBI HORVÁT KLASSZIS, A JELENLEG EDZŐKÉNT DOLGOZÓ ROBERT PROSINECKI IS ELMONDJA A VÉLEMÉNYÉT A MAGYAR VÁLOGATOTTRÓL.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik