Női válogatott: a következő három világversenyen ott lehet a csapat

Vágólapra másolva!
2013.03.06. 09:17
A magyar női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Vágó Attila volt a Sport Tv Mai helyzet című műsorának vendége. A szakember a pozitív változások mellett a női labdarúgás lehetőségeiről is mesélt.

Vágó Attila 2007-től 2010-ig már volt a magyar női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, és január óta ismét ő irányítja a szakmai munkát. Már főállásban tevékenykedik, lemondott ugyanis az NB II-es Veszprém vezetőedzői posztjáról.

„Az MLSZ részéről elvárás volt, hogy a női válogatott szövetségi kapitánya főállású edző legyen, egy ember nem tud két helyen megfelelni. A válogatott mindennél fontosabb dolog, ha valaki hallotta már a kispadon a himnuszt, annak nincs miről beszélni. A legfontosabb az, hogy a magyar válogatott teljesen fel tudjon készülni a világbajnoki selejtezőre. Felelek az A-válogatott mellett az U19-es és U17-es csapat szakmai munkájáért is, továbbá azért, hogy ezek egymásra épüljenek, ki legyen ösztöndíjas és kik alkossák a szakmai stábot. Ez teljes embert kíván” – árulta el a Mai helyzetben a kapitány.

„Az UEFA és a FIFA is rájött arra a 2011-es németországi női világbajnokság után, hogy óriási lehetőség van a női labdarúgásban. Példaértékű az itthoni helyzet, olyan lehetőséget kapunk, ha ezt ki tudjuk használni a következő három világversenyre, a 2015-ös kanadai vb-re, a 2017 Eb-re és a 2019-es újabb vb-re is kijuthat a csapat. Sőt, 2019-ben már valószínűleg 32 csapat vesz részt a versenyen, de hiba volna csak abban bízni, hogy ezért jussunk ki, de meg lehet lovagolni, dolgozni kell érte” – vallott a célokról a Sport Tv-nek Vágó Attila.

A Mai helyzetben azt is összefoglalta, hogy milyen irigylésre méltó körülmények várnak a csapatra. „A tehetségeket helyzetbe kell hozni, munka és iskola mellett, heti három edzéssel nem tudunk versenyben lenni a világgal, de sikerült összehozni egy olyan ösztöndíj rendszert az MLSZ-szel, hogy hatvan női labdarúgó – tizenöt U17-es, tizenöt U19-es és harminc felnőtt játékos – kap ösztöndíjat. Heti rendszerességgel edzőtábort szervezünk. Idén a felnőtt válogatott százkilenc napot lesz együtt, az U19-esek hetven napot, az U17-esek hatvanat, ez még Európában is egyedülálló dolog" – részletezte a szövetségi kapitány, hogy milyen lehetőségeket kaptak hazánk legjobbjai.

A menetrend szerint április 16-án lesz a 2015-ös vb selejtezőinek sorsolása, szeptemberben és októberben pedig négy tétmeccs vár a nemzeti csapatra. Magyarország a harmadik kalapban van, így nem alapvető elvárás a vb-re való kijutás, de a szövetségi kapitány véleménye szerint versenyben kell lennünk legalább a selejtezőt érő helyekért.

Kiemelt fókuszt kap a fiatalítás és az, hogy az idegenlégiósok is részt tudjanak venni a munkában. Nagy eredmény, hogy Jakabfi Zsanett, a Bundesliga őszi legjobbja márciustól újra a válogatott rendelkezésére áll. Vágó Attila a Mai helyzetben hangsúlyozta, hogy nem is olyan régen egy olyan tehetséges, 15 és fél éves lányt látott az edzőtáborban, aki a valaha volt legsikeresebb magyar labdarúgó lehet, de azért a külföldön pallérozódó idegenlégiósokra szükség van. Fontosnak tartja, hogy a játékosokkal és a klubokkal is jó viszonyt ápoljanak, így talán nemcsak a tétmeccsekre, de a fontosabb barátságos, nem UEFA napon vívott mérkőzésekre is el tudja őket engedni kenyéradójuk. A válogatott 10 napos meghívásos tornán vesz részt Algarvéban, Portugáliában, itt négy felkészülési meccset játszik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik