Női Eb-selejtező: nem sikerült megőrizni az előnyt – iksz Horvátországban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.25. 17:57
A magyar női labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn 1–1-es döntetlent ért el Horvátországban. A mieink Jakabfi Zsanett tizenegyesével az első félidő végén előnybe kerültek, de a házigazdák a második játékrészben pontot mentettek.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Markó Edina a törökök ellen 1–0-ra megnyert meccshez képest két helyen változtatott kezdőcsapatán: Szeitl Szilvia és a kisebb sérüléssel bajlódó Csiszár Henrietta helyett Tálosi Szabina és Zeller Dóra kapott lehetőséget.a törökök ellen 1–0-ra megnyert meccshez képest két helyen változtatott kezdőcsapatán: Szeitl Szilvia és a kisebb sérüléssel bajlódó Csiszár Henrietta helyett Tálosi Szabina és Zeller Dóra kapott lehetőséget.

A mérkőzés elején a küzdelem dominált, a kapuk egyáltalán nem forogtak veszélyben, a mezőnyben kiegyenlített játék folyt. Az első ígéretesebb lehetőségre a 15. percig kellett várni, amikor Maja Joscak tekerése után Szőcs Réka látványos vetődéssel hárított.

A következő húsz percben a kapusoknak kevés dolga akadt, néhány hosszan előrevágott labdánál, illetve beadásnál kellett csak játékba avatkozniuk. A világranglista 55. helyén álló horvátok – a mieink a 40.-ek – picit veszélyesebben játszottak, de a mezőnyben nem nőttek a magyar csapat fölé.

Az első félidő hajráját aztán „megnyomták” a hazaiak, Szőcs Réka nagy védéseinek köszönhettük, hogy nem kerültünk hátrányba. A Fiorentina kapusa a 36. percben Iva Landeka szabadrúgását tenyerelte szögletre, majd egy perccel később Kristina Sundov ziccerénél védett bravúrral.

MARKÓ EDINA: ELISMERÉS ILLETI AZ EGÉSZ CSAPATOT
„Nem volt könnyű dolgunk, hiszen a játékosok lábában még benne volt a négy nappal ezelőtti mérkőzés fáradalma is, ráadásul kimondottan erős, jól játszó horvát válogatott volt az ellenfelünk. Egygólos vezetésnél, a második félidőben egy kontra végén volt esélyünk megszerezni a második gólunkat is, vagyis a győzelemtől sem álltunk messze, de a mérkőzés képe alapján a döntetlen igazságos eredmény. Egy hozzánk hasonló erősségű csapat otthonában sikerült értékes pontot szereznünk azzal, hogy végig fegyelmezetten, koncentráltan játszottunk, a mai teljesítményért elismerés illeti az egész csapatot" – mondta Markó Edina szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.

A játék képe alapján érett a horvátok gólja, joggal várhattuk az első félidő végét, a rendes játékidő utolsó percében azonban megvillant a magyar támadóegység. Zeller kiugratása után a törökök ellen győztes gólt szerző Szuh Erika a védő segítségével elsodorta a kapus mellett a labdát, majd középre adott volna, de Kristina Nevrkla kézzel belekapott a labdába – tizenegyes!

A büntetőt Jakabfi Zsanett higgadtan a bal alsó sarokba passzolta (0–1).

A második félidőt a horvátok kezdték jobban, az 54. percben Martina Salek veszélyeztetett, utána azonban ismét a magyar csapat percei következtek. A 64. percben Vágó Fanni tört be a tizenhatoson belülre, majd adta meg magát védője mellett, de a játékvezető (jó ítéletet hozva) nem ítélt újabb tizenegyest. Egy perccel később Zeller eldönthette volna a három pont sorsát, ám a kapussal szemben állva nagy helyzetben centiméterekkel a bal kapufa mellé gurított.

A kihagyott helyzet pedig megbosszulta magát, a 68. percben egyenlítettek a horvátok. A csereként beálló Ivana Bojcic passza után Joscak vette célba a jobb alsó sarkot 14 méterről, Szőcs sajnos csak belekapni tudott a lövésbe (1–1).

A folytatásban – ahogy szinte az egész mérkőzésen – egyenlő erők küzdelme folyt a pályán, és mindkét kapu előtt voltak kisebb-nagyobb, inkább kisebb gólszerzési lehetőségek.

Az állás azonban nem változott, a magyar női válogatott a törökök elleni győzelem után 1–1-es döntetlent ért el Horvátországban, ami összességében igazságos eredménynek mondható. A mieink novemberben Felcsúton az oroszokat fogadják.

A csoport másik mérkőzésén az Európa-bajnoki címvédő Németország nem kegyelmezett Törökországnak, hét góllal terhelte meg a kapuját.

NŐI EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
5. CSOPORT, 3. FORDULÓ
Horvátország–Magyarország 1–1 (0–1)
Eszék, Gradski Stadion. Vezette:
Eleni Lampadariu (görög)
HORVÁTORSZÁG: Bacic – Lojna, Nevrkla, Miocevic, Cop – Baban (Bojcic, 67.), Landeka, Maltasic (Kusar, 77.) – Sundov, Joscak, Salek (Conjar, 67.). Szövetségi kapitány: Zvonimir Kolak
MAGYARORSZÁG: Szőcs – Mosdóczi, Tálosi, Szabó V., Tóth G. – Hummel-Smuczer, Szuh (Rácz Zs., 85.) – Jakabfi, Vágó F., Sipos (Kaján, a szünetben) – Zeller (Zágor, 70.). Szövetségi kapitány: Markó Edina
Gólszerző: Joscak (68.), ill. Jakabfi (45. – 11-esből)

A csoport másik mérkőzésén
Németország–Törökország 7–0

A SELEJTEZŐCSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 4
4
22–0 12
2. Horvátország 3
1 1
1 5–3 4
3. MAGYARORSZÁG
3
11
1
2–13
4
4. Oroszország 1
1
0–2 0
5. Törökország 3
3
1–12 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik