Így menesztette az MLSZ Pintér Attilát

Vágólapra másolva!
2014.09.18. 09:45
null
Pintér Attilának egy tétmeccs jutott a magyar válogatott kispadján (Fotó: Korponai Tamás)<br />
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) az északírek elleni Európa-bajnoki selejtezőn elszenvedett hazai kudarc (1–2) után menesztette Pintér Attila szövetségi kapitányt. A posztot ideiglenesen a 61-szeres válogatott Dárdai Pál veszi át, aki az idei hátralévő három meccsen irányíthatja a válogatottat. Az alábbiakban az MLSZ sajtótájékoztatóján elhangzott részletekről olvashat.

A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

Csányi Sándor MLSZ-elnök bejelentette, hogy Pintér Attila távozik a válogatott éléről!

DÁRDAI AZ 51. KAPITÁNY
Dárdai Pál ötvenegyedik szakvezetőként ülhet le a magyar válogatott kispadjára – a valaha volt egyik legfiatalabb magyar szakvezetőként. 2010. március harmadikán még játékosként viselte a nemzeti mezt Oroszország ellen, Erwin Koeman kapitánysága idején. Dárdai Pataki Mihály kapitánysága (1930) óta a legfiatalabb válogatott szakvezető.
A válogatott október 11-én Romániában játszik, három nappal később a Feröer-szigeteken lép pályára, majd november 14-én fogadja a finn csapatot Eb-selejtezőn.
DÁRDAI PÁL – NÉVJEGY
Született: 1976. március 16., Pécs
Klubjai: Pécsi MFC (1991–1995), BVSC (1996), Hertha BSC (német, 1997–2011)
Válogatott szereplés/gól: 61/5
Kiemelkedő sikerei: magyar bajnoki 2. (1996), Magyar Kupa-döntős (1996), német bajnoki 3. (1999), német Ligakupa-döntős (2000), német Ligakupa-győztes (2001, 2002), Intertotó-kupa-győztes (2006), az év legjobb labdarúgója Magyarországon (2006), a Hertha BSC klubrekordere 286 Bundesliga-szerepléssel
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK DÁRDAI PÁLRÓL ITT!
Dárdai: Aki mentálisan gyenge, mit keres a válogatottban?! – kinevezés előtti interjú
FIFA-világranglista: húsz helyet rontott a magyar válogatott

Az elnök úr kijelentette, hogy a kialakult helyzetért az MLSZ is felelős. Csányi Sándor elmondta, hogy amikor Pintért kinevezték kapitánnyá, eredményes játékos-pályafutása és edzői sikerei után őt gondolták jó választásnak, bár tisztában voltak vele, hogy a szelíd Egervári Sándorral szemben eltérő személyiség és a kommunikációja sem tökéletes, ahogy az ideális lenne.

„Pintér Attilában nem csalódtunk, nem lehet elvitatni tőle, hogy szakmailag felkészült edző, hogy szívét-lelkét beletette a magyar labdarúgás fejlődésébe” – mondta Csányi, aki megköszönte a kapitány munkáját.

Csányi Sándor ezután bejelentette, hogy három meccsre ideiglenesen Dárdai Pál veszi át a válogatott irányítását. Az MLSZ-elnök elmondta, hogy nem akartak kapkodni, ezért esett rá a választás, akinek nagy kockázat, ha kudarcot vall.

Csányi elmondta, hogy hosszú távú megoldásként – két-három évre – öt-hat név is felvetődött már. Nem akarta kimondani, hogy külföldi kapitányt keresnek, de nem magyar nevek is képben vannak. Csányi Sándor nem mondta ki a nevét, de egyértelműen utalt rá, hogy Bölöni László nem lesz magyar kapitány, mert szakmai koncepciói nem összeegyeztethetők a szövetség elvárásaival.

„Az, hogy Pintér Attilát »olcsó kapitánynak« tituláljuk, nem igaz. Elsősorban már csak azért sem, mert nem volt olcsó, Magyarországon sokan örülnének hasonló fizetésnek. Az előző kiválasztás oka nem az ár volt. Annyi igaz, hogy úgy gondoltuk, jobb szakmai képességeket olcsóbban tudunk szerződtetni, mint külföldi szakember esetében. A jövőbeni kapitány kiválasztásánál is van egy korlát, az MLSZ teherbíró-képességét azonban addig próbáljuk feszíteni, ameddig lehetséges” – jelentette ki Csányi.

Az MLSZ-elnök arra kérte a szurkolókat, újságírókat, hogy a szövetség munkáját ne csak a profi futball eredményessége alapján ítéljék meg, mert abba beletartozik az utánpótlás bővítése, az infrastrukturális fejlesztés és a háttér előrelendítése is.

SZAVAZÁS

Jó döntésnek tartja-e Pintér Attila menesztését és Dárdai Pál kinevezését?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Csányi újságírói kérdésre elmondta, hogy Dárdait hosszú távon is el tudta volna képzelni a válogatott élén, ám ő erre klubbeli elköteleződés és családi okok miatt nem tudott rábólintani. Az elnök bízik benne, hogy Dárdai a válogatottban egységet tud kialakítani. Csányi Sándor kijelentette, Dárdai semmilyen díjazást nem kér a munkájáért, ingyen dolgozik az év végéig. Az is kiderült, hogy Pintér Attila menesztése nem terheli meg az MLSZ büdzséjét, tőle korrekten vált el a szövetség. Sztancsik Tamás, az MLSZ sajtófőnöke arra kérte az újságírókat, hogy amíg Dárdai – akiről Csányi azt mondta, abból a szempontból nem lesz jó kapitány, hogy nem szeret nyilatkozni – nem találkozik a kerettel, ne keressék az újságírók.

Vági Márton főtitkár hozzátette, Pintér Attila kapitánysága sok, a magyar labdarúgást körülvevő problémát felszínre hozott, amelyekből ha tanul a magyar szakma, akkor az elmúlt kilenc hónap nem volt elvesztegetett időszak.

Csányi Sándor kérdésre elmondta: Szalai Ádám és Huszti Szabolcs meghívásával szemben neki nincs személyes ellenvetése, ez azonban nem az ő hatásköre, erről a következő három mérkőzésen Dárdai Pálnak kell döntenie. A cél azonban az Eb-selejtezők során nem változott, a válogatott számára a továbbjutást írták elő.

Dárdainak már vannak jelöltjei, hogy kik legyenek a segítői, ám a nevek egyelőre nem nyilvánosak, több esetben ugyanis az ideiglenes kapitány még nem is beszélt az érintettekkel. A stáblista jövő hétre válhat ismertté.

Csányi Sándor nem gondolkozott még a lemondáson, vannak nehéz döntései a futballban, de megjegyezte, hogy a gazdasági életben van, hogy egy nap alatt kell határoznia olyan ügyekben, amelyek több pénzt érintenek, mint a magyar futball egész éves költségvetése. Amikor MLSZ-elnök lett, azt ígérte, hogy a válogatott 2016-ra kijut az Eb-re, egyelőre nincs itt a kérdésfeltevés ideje. „Eszem ágában sincs lemondani, jövő májusban elnökséget választ az MLSZ, nagy megkönnyebbülés lenne, ha azt mondanák, hogy elég volt belőlem öt év után. Nagyon sok feladattal jár ennek a tisztségnek az ellátása” – mondta Csányi.

Csányi Sándor elismerte az MLSZ felelősségét is az elmúlt kilenc hónapban (Fotó: Korponai Tamás)
Csányi Sándor elismerte az MLSZ felelősségét is az elmúlt kilenc hónapban (Fotó: Korponai Tamás)

AZ MLSZ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA (AZ ESEMÉNY 16.06-NÁL KEZDŐDIK)

Forrás: MLSZ Tv

PINTÉR ATTILA KILENC HÓNAPJA

A KERESGÉLÉS. 2013 októberében, a Hollandiával szemben 8–1-re elveszített világbajnoki selejtező után lemondott Egervári Sándor szövetségi kapitány, az MLSZ pedig elkezdte keresni az utódját. A jelöltek között több külföldi szakember szerepelt, és a szövetség kommunikációja is arra utalt, hogy határon túli edző ül a válogatott kispadjára.

A KINEVEZÉS. Az MLSZ december 19-én Telkiben jelentette be, hogy az Európa-bajnoki selejtezőkön Pintér Attila irányítja a magyar válogatottat. A szakember a Győri ETO kispadját hagyta ott a nemzeti csapatért (együttese a harmadik helyen állt). A bejelentés után lapunk hasábjain többen is elmondták véleményüket, volt, aki örült a döntésnek, mások hibás lépésnek tartották a kinevezést.

AZ ÖSSZETARTÁSOK. 2014. január 6-án megtartotta első válogatottbeli összetartását Pintér Attila. A kapitány jelentős újítást vezetett be a gyakori hét eleji összetartásokkal, amelyekre általában csaknem harminc labdarúgót hívott meg, többnyire a magyar élvonalból. Február elején még törökországi edzőtáborozás is szerepelt a programban. A bajnokság tavaszi szezonjának kezdetével aztán elmaradtak a közös gyakorlások, a klubedzők már nem akarták elengedni legjobbjaikat.

A LÉGIÓSOK. A válogatottságot már korábban lemondó Huszti Szabolcs az új kapitány kérésére sem változtatta meg korábbi elhatározását, a hazai edzőtársadalmat élesen kritizáló Szalai Ádám egyszer sem kapott meghívót, Gera Zoltánt pedig sérülése hátráltatta abban, hogy pályára lépjen a csapatban.

FELKÉSZÜLÉSI MECCSEK. Pintér Attila márciusban, a Finnországgal szemben 2–1-re elveszített felkészülési találkozón mutatkozott be a válogatott kispadján, amit a Dánia elleni 2–2 követett. A két meccs után rengeteg bírálatot kapott a kapitány, a kritikus hangok az Albánia ellen 1–0-ra megnyert felkészülési mérkőzés után sem csitultak. A Kazahsztán elleni találkozó előtt a szakember rosszul lett, segítője, Farkas József dirigált a 3–0-s győzelem alkalmával.

KÖZELGŐ TÉTMECCS. Pintér Attila rosszulléte alkalmat adott volna arra, hogy egészségügyi ok miatt távozzon a válogatott éléről, ám ez nem történt meg. Csendben teltek a nyári hónapok, a válogatottnak nem sikerült augusztusra újabb felkészülési találkozót lekötnie, így mindössze összetartás volt.

ÚJABB KUDARC. Hiába bizakodtunk a sikeres kezdésben, a válogatott hazai pályán 1–0-s vezetésről 2–1-re kikapott Észak-Írországtól Eb-selejtezőn, a szeptember 7-i vereség óta folyamatosak a találgatások, hogy ki ül majd a válogatott kispadján a Románia elleni bukaresti meccsen.

ELŐZMÉNYEK

Az MLSZ elnöksége alapos elemzésre kérte a szakmai testületet, annak tagjai – Gellei Imre vezetésével – el is készítették az idei mérkőzéseket tartalmazó beszámolót, a szövetség szerdán a Nádor utcai OTP-székházban tartott ülésén tanulmányozhatta, illetve meghallgathatta Pintér Attila értékelését.

„Az MLSZ elnöksége három héttel ezelőtt, legutóbbi soros ülése alkalmával meghallgatta Pintér Attila szövetségi kapitány beszámolóját az induló Eb-selejtezőket megelőző nyolc hónapos időszakban elvégzett munkáról, a szakmai tapasztalatokról, tervekről. A mai napon a szövetségi kapitány ismételten megjelent az elnökség előtt, hogy folytassa beszámolóját, immár a vereséggel záruló első selejtező mérkőzés felkészülési időszakáról is, illetve magáról a találkozóról, amelyen a válogatott nem tudott megfelelni a várakozásoknak – adta hírül az MLSZ honlapja. – Az elnökség előzetesen írásban megkapta a szakmai testületek véleményét is, és az azokban megfogalmazódó kérdésekkel kapcsolatban szintén meghallgatta a kapitány álláspontját. A beszámolót és a vitát követően az elnökség zárt körben értékelte az írásos dokumentumokat, válaszokat, illetve a vitában elhangzottakat, és várhatóan csütörtökön határoz a következő lépésekről.”

Hogy az a határozat a kapitány menesztése lesz-e, e pillanatban megjósolhatatlan, egy biztos: szerdán az OTP-székházban járt Dárdai Pál, aki valamikor fontos pozíciót tölthet be a magyar futballban. Akkor mégis marad Pintér Attila? Az MLSZ-ben nyilván azt fontolgatják, mi az optimális megoldás. Megvárni a bukaresti selejtezőt, vagy mihamarabb váltani?

A Nemzeti Sport információi szerint a válogatott futballisták és a kapitány között korántsem akkora az összhang, mint azt egyesek láttatni szeretnék. Volt olyan játékos, aki egyenesen azt mondta, ezért a szakvezetőért egyetlen pluszmétert sem hajlandó megtenni… Aligha szerencsés ezzel az attitűddel nekiindulni Romániának…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik