Dárdai: Aki mentálisan gyenge, mit keres a válogatottban?!

Vágólapra másolva!
2014.09.18. 12:01
null
„Ami menthető, menteni kell. De még ennél is fontosabb, hogy a futballt szeretni kell” (Fotók: NS-archív)
A nyomást a képzetlenek nem bírják el. Elkeserítőnek tartja Huszti Szabolcs „kinyírását” és Szalai Ádám ellehetetlenítését. Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott ideiglenes szövetségi kapitánya a múlt héten a Nemzeti Sportnak adott nagyinterjút – amikor még nem tudta, hogy ő lesz Pintér Attila utódja. Pietsch Tibor interjúja 2014. szeptember 13-án a Nemzeti Sport Hosszabbítás mellékletében jelent meg.

– A magyar futball megmentőjét keresem.
– Azt egy ember nem tudja megmenteni... A labdarúgásunkat csak összefogással lehet kirántani a gödörből. Családok, edzők, vezetők és megalkuvást nem tűrően küzdő játékosok kellenek ehhez. Aligha én vagyok az első, aki ezt mondja, de amíg nem húz mindenki egy irányba, felesleges ábrándozni. Meggyőződésem, vezet út felfelé, ám ahhoz, hogy végre elinduljunk ezen az úton, az alapoktól kell kezdeni mindent.

– Mielőtt leraknánk az alapokat, árulja el, látta az északírek elleni mérkőzést?
– Láttam, persze. Az édesapám számára fenntartott vendégszobában lévő kis tévén foghatók a magyar adások, a fiaimmal ott gubbasztottam a képernyő előtt.

– Mit szóltak a gyerekek?
– Morgolódtak...

– És ön?
– Én inkább szomorú voltam. Olvastam, hogy a játékosok állítólag nem akartak. Dehogynem akartak! Más kérdés, hogy az sem szerencsés, ha valaki túlmotivált. Ez kétszer annyi energiát emészt fel, és ha mentálisan elfáradsz, véged. Ez lehetett az egyik oka annak, hogy egy nullás vezetésünk után hiába volt gyakorlatilag megnyerve a meccs, a végén fordított az ellenfél.

„Miféle nyomás?! Könyörgök, a futballt élvezni kell!”
„Miféle nyomás?! Könyörgök, a futballt élvezni kell!”

– Mi vezethetett még a kudarchoz?
– Kilencszáz kilométerről nem szeretnék ítélkezni. Mivel a televízióban néztem a meccset, senkivel szemben sem lenne tisztességes, ha most elkezdenék okoskodni. A szakmai részletekben akkor merülhetnék el, ha a csapat mellett lettem volna. Így, hogy nem tudom, mit kért a kapitány a futballistáktól, nincs jogom bírálni. Azt sem tudom, mi volt a forgatókönyv, bár remélem, minden eshetőségre felkészült a csapat. Még arra is, hogy mit kell tenni akkor, ha netán vezetéshez jut az ellenfél. Megjegyzem, ilyenkor felvetődik a pályán tartózkodó idősebb játékosok felelőssége is. A kritikus pillanatokban nekik kell fültövön vágniuk a fiatalokat, hogy akkor ezt és ezt csináljátok.

– A közönség már meccs közben Pintér Attila távozását követelte, Csányi Sándor pedig másnap közölte, a szövetségi kapitány jövőjéről alaposabb kiértékelés dönt, szakemberekkel és játékosokkal is konzultálni kíván. Ha az MLSZ elnöke önt kérdezné meg, mit felelne?
– Örök igazság, amíg a nagy győzelmek után a labdarúgókat ünneplik, a kínos vereségekért mindig a kapitány viszi el a balhét. Eddig még nem hívott Csányi Sándor ez ügyben, és szerintem már nem is fog, amit bevallom, azért sem bánok, mert mint mondtam, nem látok bele a részletekbe. Nem ildomos beleenni más levesébe... Azt viszont szívesen elmondom, hogyan működik Németországban az elszámoltatás. Nekem mint az U15-ös csapat edzőjének minden pénteken be kell számolnom arról, hogy egyrészt milyen munkát végeztünk a héten, másrészt mit várok a hétvégi mérkőzéstől. Hétfőn pedig az szolgáltatja a témát, hogy a hétvégén mit láttam viszont abból, amit szerettem volna. Ja, és minden egyes edzésről írásbeli beszámolót kell készítenem. Augusztusban Manchesterben jártunk a világkupadöntőn, elkísért bennünket a Hertha Akadémia igazgatója is. Az egy dolog, hogy utána nem győzött dicsérni minket, az meg egy másik, hogy pro licenc lapul a zsebében. Az én értékelésemre egy vezetői értékelés volt a válasz – gondolom, a válogatottnál is így megy.

– Most inkább nyelek egy nagyot...
– Nézze, Pintér Attila munkáját nem nekem kell értékelnem, nem is az újságíróknak, de még csak nem is a szurkolóknak. Az MLSZ-nek van egy szakmai bizottsága, feltételezem, annak tagjai megfogalmazzák véleményüket. A drukkerekre visszatérve, természetesen megvan a joguk a bírálathoz, de olyanok ők, mint a vendégek az étteremben, azt kinyilváníthatják, hogy ízlett-e nekik a főétel, ám a konyhára már nem rontanak be, hogy megmondják a szakácsnak, kicsivel több tárkonyt is belerakhatott volna...

– Egy edző abból főz, amije van. A játékosok mennyire felelősek?
– Tudomásul kell venni, a profi futballisták manapság már úgy „működnek", hogy akkor várható el tőlük maximális teljesítmény, ha mindent a hátsójuk alá tolnak. Ám ha lehetőségük van arra, hogy kifogást keressenek, meg is találják. Ha nem csúszik a fizetés, ha minden fűszál a helyén van, ha kíváncsiak rájuk a szurkolók, követelhetsz tőlük. Ha valami nem stimmel, már nem. Sajnos manapság így megy ez.

DÁRDAI PÁL
Született: 1976. március 16., Pécs
Klubjai: Pécsi MFC (1991–1995), BVSC (1996), Hertha BSC (német, 1997–2011)
Válogatott szereplés/gól: 61/5
Kiemelkedő sikerei: magyar bajnoki 2. (1996), Magyar Kupa-döntős (1996), német bajnoki 3. (1999), német Ligakupa-döntős (2000), német Ligakupa-győztes (2001, 2002), Intertotó-kupa-győztes (2006), az év legjobb labdarúgója Magyarországon (2006), a Hertha BSC klubrekordere 286 Bundesliga-szerepléssel

– Mennyire tartja helyénvalónak, hogy Csányi Sándor a játékosok véleményét is kikéri kapitányügyben?
– Ez még Németországban sem szokatlan. Ha a klubelnök azt látja, hogy valami huzamosabb ideje nem stimmel, berendeli magához a csapat vezéreit, akik ilyenkor elmondják, miben látják a bajok forrását. Nekem is volt olyan edzőm, akiről egy idő után kiderült, hogy pedagógiai téren vannak hiányosságai, nem is húzta sokáig. Mert azt ne feledjük, hogy egy edzőnek pszichológusként is kell funkcionálnia, habár az nem mindegy, hogy valakit a többiek füle hallatára szúrsz le vagy négyszemközt. Több évtizedes tapasztalat mondatja velem, hosszabb távon csak az a tréner marad meg egy csapatnál, aki nem csupán jó szakember, hanem jó ember is. Három német példa: Thomas Schaaf, Ottmar Hitzfeld és Jürgen Klopp.

– Magyar példát is tud?
– Garami Józsi bácsi. Egymillió éve dolgozik, ha valakinek, neki a vérében van a futball. Ha most azt kérnék tőle, tartson edzést az U9-es csapatnak, gond nélkül levezényelné. Ő tényleg azok közé tartozik, akitől lehet tanulni.

– Őszintén, lát egy csapatra való magyar labdarúgót, aki megüti a nemzetközi szintet?
– Kell, hogy legyen annyi! Bár roppant elkeserítőnek tartom, hogy miután Huszti Szabolcsot „kinyírták", Szalai Ádámot is ellehetetlenítették. Hogy ez kinek az érdeke, nem tudom. Azt ellenben igen, hogy az északírek bevallottam féltek Dzsudzsák Balázstól, rá is állítottak két embert. Husztitól és Szalaitól legalább ennyire tartottak volna, ha nem jobban, semmi kétségem afelől, ha mindhárman a pályán vannak, húsz perc után kettő nullára vezetünk, és simán nyerünk. Könnyedén megtörhettük volna őket. Egyszerű lélektani hadviselés ez. Ha a fiatal játékos elbizonytalanodik, az idősebb tekintetét keresi, ha az idősebb elbizonytalanodik, az edző tekintetét keresi, ha az edző elbizonytalanodik, az elnök tekintetét keresi – azonban a páholyban ülő elnök tehetetlen, ő maximum az eget kémleli. Csak felteszem a kérdést: valóban nem hiányzik nekünk Huszti és Szalai? Félreértés ne essék, a németekkel, a hollandokkal és a spanyolokkal akkor sem vennénk fel a versenyt, ha ők is a fedélzeten lennének, de az északírekkel, a finnekkel és a feröeriekkel igen.

– Ahhoz mit szól, hogy nyomás volt a csapaton?
– Miféle nyomás?! Könyörgök, a futballt élvezni kell! Tudja, kik nem bírják elviselni a tétmérkőzésekkel járó nyomást? A képzetlenek. Akik attól félnek, hogy elpattan tőlük a labda. De akkor most megint csak előhozakodom a költői kérdéssel: aki mentálisan gyenge, mit keres a válogatottban? Egy biztos, ha negyedórával a vége előtt megszerzed a vezetést egy Észak-Írország szintű válogatott ellen, nem engedheted meg magadnak, hogy perceken belül kapsz két gólt. Ha időközben sérülés miatt emberhátrányba kerülsz, akkor sem! Ha megfelelő a csapatszellem, egy ilyen szituáció nem okozhat gondot.

– Egyetért azzal, hogy nincs vezére a csapatnak?
– Mint utaltam rá, a kritikus helyzetben a rutinosabb, külföldön szereplő vagy legalábbis külföldet megjáró labdarúgóknak kellene a falka élére állniuk. Szalai Ádámhoz visszakanyarodva: meglehet, nem a legjobbkor állt elő a mondandójával, az is lehet, hogy nem volt mindenben igaza, ám ezért száműzni a válogatottból több mint hiba. Őt vagy például Stieber Zoltánt nem lehet nem meghívni! Naponta Bundesliga-együttessel készülnek, és nap mint nap megfelelnek a roppant kemény követelményeknek. Nem véletlenül vannak ők kint. Az tuti, hogy szorult helyzetben nem rezelnek be.

– Egy éve ugyanezeken a hasábokon beszélt arról, mit lehetne tenni az előrelépés érdekében. Változott egyáltalán azóta valami?
– Hónapokon át tartó tanácskozás után letettünk egy komoly szakmai anyagot az MLSZ asztalára, szerintünk abban benne foglaltatik minden, ami a fejlődéshez szükséges. Az illetékesek el is fogadták, és tudomásom szerint a háttérben már zajlanak az előkészületek, hogy mihamarabb elkezdődhessen a munka. Én ugyan kissé türelmetlen vagyok, de azzal nyugtatnak, hogy jó úton járunk.

„Kissé türelmetlen vagyok, de azzal nyugtatnak, hogy jó úton járunk”
„Kissé türelmetlen vagyok, de azzal nyugtatnak, hogy jó úton járunk”

– Ha végre-valahára új fejezet kezdődik a magyar futballban, egy-két régi motoros bizonyára megsértődik...
– Őszintének kell lenni, ennyi az egész. Aki még nem ült Mercedesben, ne áradozzon arról, hogy milyen kocsi. Tényleg az a baj, hogy otthon sokan hajlamosak megsértődni. Ha tudnák, hogy nekem hány vitám van a Hertha vezetőivel... Csakhogy nem azért veszekszünk, mert rosszat akarunk a másiknak, épp ellenkezőleg, azért, hogy jobb legyen a klubnak. Egy jó házasság sem működik konfliktusok nélkül. Ha én nem mondom meg a feleségemnek, hogy rossz a vacsora, idővel az ebéd is fogyaszthatatlan lesz. Ha viszont szólok, hogy anya, csapnivaló ez a leves, anya addig sürgölődik a konyhában, amíg csak lerak az asztalra egy ízletes vacsorát.

– Mi igaz abból, hogy az akadémiák munkáját lecsekkoló Double Passt önnek köszönhetjük?
Németországban is ezt a belga céget alkalmazták, és miután csak jót hallottam róla, megemlítettem odahaza, hogy mi lenne, ha. Nos, az lett, hogy felkérték a belgákat, aminek én azért is örültem, mert jobb, ha úgy tetszik, hitelesebb, ha egy külföldi értékel, nem pedig a sógor vagy a Jóska haver…

– A végeredményről értesült?
– Persze. Hozzáteszem, az nem baj, hogy most silányak az eredmények, az lenne a lesújtó, ha a belgák a következő ellenőrzésnél nem észlelnének javulást.

– Hiú ábrándok kergetése helyett nem kellene leszámolni azzal, hogy már nem futballnemzet a magyar?
– Amíg az embereket szeretik a futballt és a válogatott meccseire megtelik a stadion, addig igenis futballnemzet vagyunk! Legfeljebb a mércét kellene lejjebb rakni.

– Jelen helyzetben mi lenne a legfontosabb teendő?
– Amit ezerszer elmondtam már, az utánpótlásképzésre koncentrálni. Az egészen pici gyerekekre kellene sokkal jobban ügyelni. Mert amikor a tizenöt éves magyar és a tizenöt éves német gyereket összevetem, azzal szembesülök, hogy utóbbi minden téren jobb. Gyorsabb, erősebb és – hiába a sokat emlegetett magyaros technika – a labdával is jobban bánik. Egymás közt nagyon ügyesek vagyunk, nemzetközi viszonylatban viszont… Maradjunk annyiban, ha hagyják, hogy kifusson a beterjesztett programunk, nyolc-tíz éven belül várható eredmény.

– Ez biztatóan hangzik.
– Még a válogatottunkat sem kell temetni, ha az északírek kimondják, hogy a harmadik helyre pályáznak, mi sem adhatjuk alább. Ami menthető, menteni kell. De még ennél is fontosabb, hogy a futballt szeretni kell. Mert azt senki se feledje, hogy manapság, amikor a gyerekek – tisztelet a kivételnek – több időt töltenek a tévé és a számítógép előtt, mint a pályán, egyetlen játékszer van, amely még képes megmozgatni őket. És ez a labda.

„SZÁMON LEHET KÉRNI VANCZÁKOT ÉS JUHÁSZT IS!” – INTERJÚ DÁRDAIVAL SZEPTEMBER 9-ÉN

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik