Magyar–román: Telkin kívül mindenki izgatott – Storck

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.31. 18:13
null
Bernd Storck a sajtótájékoztatón olyan edző benyomását keltette, mint aki tisztában van a feladattal, a lehetőségekkel és a célokkal (Fotó: Koncz György)
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Románia elleni Eb-selejtező előtt elmondta: Telkin kívül mindenhol érzi a fokozott várakozást a péntekkel kapcsolatosan, a főhadiszállásra ellenben a nyugalom a jellemző.

„Nagyon örülök, hogy ezen a mérkőzésen én irányíthatom a magyar csapatot – kezdte a telki sajtótájékoztatón a német szakember. – Összeállt a keret, nincsenek sérültjeink, mindenki készen áll a feladatra. Egyelőre három csoportra bontva edzettünk, attól függően, ki mikor és milyen állapotban érkezett meg. Különböző felkészülési programot dolgoztunk ki, fontos, hogy átlássam az egész munkát, és fontos, hogy ez a csoport a továbbiakban majd együtt tudjon dolgozni. Holnap újra kezdjük a dolgunkat, már együtt az egész keret. Amíg azonban az egyik fele a társaságnak edz, addig a másik regenerálódó munkát végez. Függetlenül attól, hogy nincs sérültünk.”

A kapitány elmondta, hogy hétfő kora este kétkapus edzést tart, az U20-as és az U21-es válogatottból összeverbuvált csapat ellenfelét azok a felnőttkerettagok alkotják, akik a hétvégén klubjaikban nem kaptak meccsterhelést.

„A heti munka során folyamatosan ellenőrzöm a játékosok kondícióját, állapotát. Igyekszünk különleges dolgokat becsempészni az edzésbe, jó lenne látni, hogy azoktól napról napra mennyit fejlődnek. A keretbe meghívott fiatalokat jól ismerem, ez inkább számukra teszt, hogy ebben a közegben hogyan teljesítenek. Aki viszont itt van most velünk, azok közül bárki játszhat akár a románok ellen is. Azért hívtam meg, azért van itt velünk. Egy koncepció mentén dolgozunk a héten, amelynek végén majd kialakul a kezdőcsapat. Természetesen egy ilyen fontos rangadó előtt sokat számít a rutin, az eddigi meccsszám, de fontos az is, hogy mennyire lendült játékba a szezonban, milyen formában van, és persze a heti edzésmunka is döntő szempont a kezdőcsapat összeállításánál.”

Bernd Storck a keretből kihagyott Böde Dánielről elmondta: sok játékos, jó játékos van Magyarországon.

„Viszont senkivel sem szeretnék vitába szállni, hogy egyik vagy másik van itt. Minden kapitánynak megvan a saját döntési joga, amelyért felelősséggel tartozik. Én most így döntöttem.”

Storck elmondta, hogy Dárdai Pállal többször beszéltek, de nemcsak a románok elleni meccsről, hanem úgy egyébként is, hiszen baráti a viszonyuk. A válogatott soron következő két Eb-selejtezője közül egyelőre csak az elsővel foglalkozik, a prioritás egyértelműen a pénteké.

„Most csak a románokra koncentrálunk. Elég idő áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy megbeszéljük, kitaláljuk a belfasti meccset, amelyen alapvetően más stílus, más összecsapás vár ránk. Történelmi szempontból fontos párharc a pénteki, nekünk viszont a mérkőzésre kell koncentrálnunk. Az emberek felfokozott várakozással tekintenek a Románia elleni Eb-selejtezőre, Telkin kívül mindenki izgatott. Itt viszont mindenki nyugodtan készül, a tét bénító hatása nem érződik. Éppen ezért nem tartok attól, hogy túlpörög a válogatott, főként azért, mert ebben a tekintetben is szépen fejlődött az elmúlt időszakban. Finnország ellen is megmutatták a fiúk, hogy tudják kezelni ezt a helyzetet.

Különben sem akarok nagy terhet rakni a játékosokra, mert úgy is tudom, tudjuk, hogy a közönség győzelmet vár. Mi is erre törekszünk, ráadásul nemcsak eredményes, hanem jó játékot is szeretnénk játszani, mindkettővel kiszolgálni a közönséget. A román válogatott jól szervezett csapat. Jól védekezik, gyors támadói vannak. Taktikus, egységes válogatott, ezért lehet ott a csoport élén, és jó helyen a világranglistán. Alaposan fel kell készülnünk ellene.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik