Magyar–horvát: Uralnunk kellett volna a meccset, ehelyett... – Jedvaj

P. L.P. L.
Vágólapra másolva!
2019.03.25. 07:13
null
Tin Jedvaj (balra, sötétben) szerint a horvátoknak uralniuk kellett volna a meccset (Fotó: Dömötör Csaba)
Mint ismert, a magyar válogatott 2–1-re legyőzte Horvátországot a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjében, így csoportjában két mérkőzés után mindkét csapat három ponttal áll a tabellán – csakúgy, mint Szlovákia és Wales. A vereségre a horvát játékosok közül többen is úgy tekintenek, hogy talán még időben érkezett a figyelmeztetés.

 

E csoporthoz tartozik Tin Jedvaj is, aki a 77. percig volt pályán (a védőt Zlatko Dalic szövetségi kapitány a mérkőzés hajrájához közeledve áldozta be egy támadóra, a Leverkusen bekkje helyett a támadó Bruno Petkovic szállt be).

„Nehéz mérkőzést játszottunk, egy kemény ellenféllel, amely fizikailag is erős volt – fogalmazott Jedvaj. – A magyarok rengeteg hosszan felívelt labdával próbálkoztak, erőltetve a párharcokat, mely a mi játékstílusunktól jócskán eltért, ugyanakkor véleményem szerint ezeket jól hatástalanítottuk. Volt talán két helyzetük, lehetőségük, melyekből betaláltak, összességében gratulálok a magyaroknak.”

Védőtársához, Dejan Lovrenhoz hasonlóan Jedvaj is azon a véleményen volt, messze még a selejtezősorozat vége, de nem árt résen lenniük az egy-egy nyert és vesztes találkozójuk után.

„Természetesen csalódottak vagyunk, már csak azért is, mert minden találkozó előtt óriási az elvárás velünk szemben, de még mindig jobb, hogy ez most történt velünk, hiszen így a következő találkozókra rendezni tudjuk soraink.”

S hogy mi nem működött?

„Az első tizenöt-húsz perc rendben volt, azt követően viszont hagytuk, hogy ellenfelünk birtokolja a labdát. Nem szabadott volna hagyni, hogy kicsússzon a kezünkből az irányítás, mivel mi olyan válogatott vagyunk, amelynek ilyen meccseken irányítani kell a játékot, helyzeteket teremteni és diktálni a tempót.”

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
E-CSOPORT

Magyarország–Horvátország 2–1 (Szalai Á. 34., Pátkai 76., ill. Rebic 13.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szlovákia 2 1 1 2–1 +1 3
2. Wales 1 1 1–0 +1 3
3. Horvátország2 113–30 3
4. MAGYARORSZÁG 2 1 1 2–3 –1 3
5. Azerbajdzsán 1 1 1–2 –1 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik