Magyar–horvát: Ezért nem söpörhetjük a dolgokat a szőnyeg alá – Szalai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.24. 23:14
Mint ismert, a magyar válogatott 2–1-re legyőzte Horvátországot a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjében. A találkozó után Nagy Ádám beszélt Szalai Ádám szlovákiai nyilatkozatáról, és maga a csatár is kifejtette, hogy miért nem szabad szőnyeg alá söpörni a problémákat.

Nagy Ádám elárulta: nem tudja, mit nyilatkozott pontosan Szlovákiában Szalai Ádám, de hallott róla, hogy hangzatos dolgokat mondott.

„Már másnap ebédnél mondta: nem arról van szó, hogy személyes támadás lenne a csapat ellen, hiszen egy hajóban evezünk. Nyilván mindenki indulatos, mindenki máshogy tudja feldolgozni a dolgokat egy ilyen vereség után, ráadásul úgy, hogy tudtuk, mennyire fontos lett volna a jó kezdés. Csapaton belül megbeszéltük, hogy ez most nem olyan jelzés volt az ő részéről sem, hogy elkezdődne egy csapaton belüli széthúzás, inkább csak mérges volt, indulatos volt. Elmondta, hogy elnézést kér, ha ezt esetleg valaki magára vette volna.”

Szalai Ádám ezúttal nem győzte dicsérni társait.

„Le a kalappal a fiúk előtt, az egész védekezésünk a góltól eltekintve nagyon jól működött. Nem egyszerű egy ilyen csapat ellen, amikor a szlovák mérkőzés után gólt kapsz, és onnan visszajönni úgy, hogy a félidőbe 1–1-gyel mész be. Utána, hogy meg tudtuk nyerni a mérkőzést, kihúztuk az utolsó perceket, ehhez természetesen kis szerencse is kellett, de megdolgoztunk érte. Úgy érzem, a szlovákiai mérkőzés után a csapat nagyon jól fogta föl a következő feladatot. Eb-t itthon játszani szerintem minden játékosnak a legnagyobb álma kell, hogy legyen, ehhez az utolsó erőnket is bele kell adnunk. Ha ilyen célokat tűzünk ki, hogy az Eb-n szeretnénk lenni, akkor egy olyan mérkőzés után, mint a szlovákiai volt, le kell ülnünk, és őszintén meg kell beszélnünk a problémáinkat ahhoz, hogy ilyen mérkőzést tudjunk produkálni. Ehhez igenis egyes dolgokat nem szabad besöpörni a szőnyeg alá, hanem meg kell beszélni, át kell beszélni akkor is, ha esetleg ez másoknak kellemetlenebbül jön le. Nekünk ez nem volt kellemetlen, ezt megmutatta ma a csapat.”

Andorrában a vereség miatt sírtam, most az örömtől – Dzsudzsák

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
E-CSOPORT

MAGYARORSZÁG–Horvátország 2–1 (Szalai 34., Pátkai 76., ill. Rebic 13.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szlovákia 2 1 1 2–1 +1 3
2. Wales 1 1 1–0 +1 3
3. Horvátország2 113–30 3
4. MAGYARORSZÁG 2 1 1 2–3 –1 3
5. Azerbajdzsán 1 1 1–2 –1 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik