Magyar-görög: „Stieber és Szalai jó, de nem félünk tőlük”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.28. 20:41
A görög labdarúgó-válogatott az F-csoport utolsó helyén várja a Magyarország elleni vasárnapi Eb-selejtezőt, de a szombati sajtótájékoztatón egyértelművé vált: Sergio Markarián fiaiban ég a bizonyítási vágy, győzni jöttek Budapestre. Szokratisz Papasztathopulosz szerint a csapat tiszta lappal és újult erővel várja a számára sorsdöntő találkozót, Lazarosz Hrisztodulopulosz három pontot vár, míg Vaszilisz Toroszidisz a sérülés miatt kieső társakért hajt.

„Új edzővel, új reményekkel készültünk. Jelentős taktikai változásokat hajtott végre a mester, konkrét elképzelései vannak, melyeket remélhetőleg meg tudunk valósítani, és három ponttal a zsebben hagyjuk el a pályát – mondta az új kapitány nyújtotta impulzusokról Szokratisz Papasztathopulosz, a Borussia Dortmund védője. – Új fejezetet kezdünk. Rengeteg kisebb és nagyobb problémával kellett szembenéznünk az eddigi mérkőzéseken, közben új kapitányunk lett. Keményen dolgozunk, újult erővel várjuk a magyarok elleni meccset, bizonyítani akarunk a szurkolóinknak.”Szokratisz Papasztathopulosz, a Borussia Dortmund védője. – Új fejezetet kezdünk. Rengeteg kisebb és nagyobb problémával kellett szembenéznünk az eddigi mérkőzéseken, közben új kapitányunk lett. Keményen dolgozunk, újult erővel várjuk a magyarok elleni meccset, bizonyítani akarunk a szurkolóinknak.”

Szokratiszt a hozzá hasonlóan a német élvonalban légióskodó Szalai Ádámról és Stieber Zoltánról is kérdezték.

„Két kiváló játékosról van szó, de a görög csapat nem fél senkitől” – válaszolta az 51-szeres válogatott hátvéd.

Lazarosz Hrisztodulopulosz és Vaszilisz Toroszidisz az eddigi gyenge szereplés ellenére is bízik a sikerben.

„Nehéz, de sikeres hét áll mögöttünk. Be akarjuk bizonyítani a szurkolóknak, hogy többre vagyunk képesek annál, amit eddig mutattunk. Három pontért érkeztünk” – mondta Hrisztodulopulosz.

„Fontos játékosaink hiányoznak, értük és egész Görögországért is küzdeni fogunk – utalt Toroszidisz a sérülés miatt kimaradó Kosztasz Mitroglura, José Holebaszra, Jannisz Maniatiszra és Petrosz Mantaloszra. – Összetartó csapat vagyunk, megpróbáljuk a maximumot kihozni magunkból, hogy legyőzzük a magyarokat.”

EURO 2016, SELEJTEZŐK
F-CSOPORT, 5. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG
(ÉLŐ, szöveges tudósítás az NSO-n! Tv: Duna)
Budapest, Üllői út. 20.45. V: Karaszjov (orosz)

Észak-Írország–Finnország (Tv: Sport2)
Belfast,
Windsor Park. 18.00. V: Marciniak (lengyel)

Románia–Feröer
Ploiesti,
Ilie Oana Stadion. 18.00. V: Dias (portugál)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Románia 4 3 1 6–1 +5 10
2. Észak-Írország 4 3 1 6–3 +3 9
3. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 4–3 +1 7
4. Finnország 4 1 1 2 4–5 –1 4
5. Feröer 4 1 3 2–6 –4 3
6. Görögország 4 1 3 1–5 –4 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik