Koman meglepődött a kerethirdetéskor

2010.05.19. 11:52
null
Koman Vladimir (jobbra) meglepődött a beválogatásán (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Noha nem érzi korainak a beválogatását, meglepődött Erwin Koeman kerethirdetésekor. Az egyik legnagyobb tehetségnek tartott Koman Vladimir a május 29-i, németek elleni, valamint a június 5-i, Hollandia elleni amszterdami meccs előtt kedden érkezett haza Magyarországra. Az olasz Bari 21 éves középpályása csütörtöktől Szombathelyen, a Haladással gyakorol a  nemzeti együttes összetartásáig, s nem titkolja: érettnek tartja magát a válogatottságra.  

– Gondolom, kitalálta, hogy a válogatott miatt keresem. Kitől tudta meg, hogy Erwin Koeman beválogatta a keretbe?
– Szekeres Tamás hívott pénteken, ő közölte velem, hogy jelenésem lesz a felnőttek között. Amint letettem a telefont, nyomban hívtam is édesapámat, elújságoltam a hírt a család minden tagjának és a barátnőmnek – büszke voltam magamra. Noha jó ideje hallani, hogy Erwin Koeman előbb-utóbb a fiatalokat is meghívja a válogatottba, bevallom, meglepődtem a beválogatáson.

– Korainak tartja?
– Nem erről van szó, sőt épp ellenkezőleg. Úgy gondolom, érett vagyok már erre a kihívásra. Két éve játszom rendszeresen a felnőttek között – nem is akárhol ugye, hanem az olasz első és másodosztályban –, így egyáltalán nem tartom korainak a kapitány bizalmát. Jólesik, hogy Erwin Koeman a fiatalokra is számít, de azt hiszem, furcsa lesz Németh Krisztiánnal és Gulácsi Péterrel a felnőttek között készülni. Ez már egy másik szint.

– A kortársaival beszélt a kerethirdetés óta?
– Németh Krisztiánt próbáltam hívni, de nem értem utol. Pedig lett volna mit mondani neki, alighanem Magyarország két legboldogabb fiatalja beszélgetett volna.

A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN OLVASHATJA.

Legfrissebb hírek

Sajtóhír: 2027-ben nem rendeznek Magyar Nagydíjat a MotoGP-ben

Egyéb autó-motor
10 perce

A Crvena zvezdától érkezett a Topolya új edzője

Minden más foci
17 perce

Megérkeztünk Infantino sajtótájékoztatójára

Foci vb 2026
17 perce

Férfi röpi: Toronyai Miklós lett a Pénzügyőr SE vezetőedzője

Röplabda
27 perce

Serena Williamsék párosa visszalépett a londoni tenisztornától

Tenisz
30 perce

Módosítani kellett a haiti válogatott mezén

Foci vb 2026
38 perce

Vízilabda: új lebonyolítású vb vár az U16-os válogatottra

Utánpótlássport
39 perce

Visszanyert futballmúlt – Hosszú Kávé Sisák Gáborral

Képes Sport
44 perce
Ezek is érdekelhetik