Kisteleki István lemondott, de…

2009.12.22. 14:29
null
Kisteleki István távozik (fotó: Czagány Balázs)
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) mai rendkívüli sajtótájékoztatóján a szervezet első embere, Kisteleki István bejelentette, hogy csak a 2010 tavaszán sorra kerülő közgyűlésig látja el az elnöki feladatokat, utána lemond a pozíciójáról.

Az MLSZ mai rendkívüli – és egészen szokatlannak tűnő – sajtótájékoztatóján bejelentette a lemondását Kisteleki István, a szövetség első embere.

A korábban játékosként az NB I-ben is szereplő Kisteleki edzőként több klubot (így a Vasast, a BVSC-t, az MTK-t és az Újpestet) is irányított az élvonalban, majd 2006. február 27-én ért sportvezetői pályafutása csúcsára, amikor az MLSZ elnöki székébe került. Előtte a Magyar Labdarúgóliga (MLL) első embere is volt.

Kisteleki István nem azonnali hatállyal hagyja ott a magyar szövetséget, ugyanis elmondása szerint a 2010-es közgyűlésig még a posztján marad. Mint később kiderült, azért távozik, mert nem akar gátja lenni egy új fejlődésnek. A lemondást már korábban eldöntötte, de a körülmények mindeddig nem voltak megfelelőek.

 KISTELEKI A NEMZETKÖZI POZÍCIÓIT MEGTARTJA
Bár 2010-ben távozik az MLSZ elnöki székéből Kisteleki István, a nemzetközi pozícióit továbbra is megtartja: a sportvezető marad az UEFA fejlesztési bizottságának alelnöke, valamint a FIFA technikai és fejlesztési bizottságának tagja.

Az MLSZ elnöke az utóbbi hetekben támadások kereszttüzében állt a fogadási botrány miatt. Mint ismert, a legutóbbi elnökségi ülésen Kovács Péter, az Újpest tulajdonosa a játékosként és edzőként is bundaváddal illetett Kisteleki Istvántól szeretett volna választ kapni a húsz-harminc évvel ezelőtt történt esetekre. Utóbbi cáfolta az őt ért vádakat és pereket helyezett kilátásba. Ennek ellenére az újpesti tulajdonos lépésre szánta el magát, és lemondott tisztségéről. (Az elnök később ezt úgy kommentálta, hogy Kovács egyébként sem tett hozzá sokat az elnökség munkájához.)

Kisteleki a Bors és a Magyar Nemzet című napilapokban megjelent öt, illetve egy cikk miatt fordult a bírósághoz nagy nyilvánosság előtt, aljas indokból vagy célból elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás, valamint becsületsértés vétségének megállapításáért.

A sportvezető erről mai beszédében annyit mondott, hogy ő mindig a fair play szellemében tevékenykedett.

Kisteleki hozzátette, büszke arra, hogy az idén újra futball-láz volt az országban, és kiemelte azt is, hogy munkatársai segítségével rendbe tette a szövetség gazdálkodását, így biztos pénzügyi lábakon álló szervezetet hagy az utódára, akinek személye egyelőre nem ismert. A távozó MLSZ-vezér utódjának viszont azt tanácsolja: főállásban vállalja el a tisztséget, ne társadalmi munkában, ahogy ő tette.

A sajtótájékoztató úgy ért véget, hogy az elnök beszéde után az újságíróknak ezúttal nem volt lehetőségük kérdezni. 

Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
2 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
2 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
3 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
3 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik