Kinyílt az édességbolt, megyünk az Eb-re, Fülöp Mártont is visszük!
Sohasem felejtem el idősebb Knézy Jenő szavait, amit az első, már általam is végigkövetett Eb-selejtezősorozat alatt mondott.
| Bár jelen cikkünk elsősorban a szurkolói lélektanról szól, arról hogy a drukkerek hogyan élték meg az utóbbi évtizedeket, igazságtalanok lennénk, ha egy szót sem szólnánk a győzőkről. A csapatról, amely oda-vissza megverte a világranglistán 13 hellyel ugyan Magyarország mögött, de a nemzetközi megítélése, a topligás játékosok száma és a csoportmeccsek legkülönbözőbb statisztikai mutatói alapján egyaránt a mieink előtt lévő norvég válogatottat.
Gerának és a jövőre már 40 éves Király Gábornak megkoronázhatja a pályafutását az Eb-szereplés, szép búcsúajándéknak is mondhatnánk. Ez utóbbi csak azért nem lenne igaz, mert nem ajándékba kapták ezt a sikert, mindketten megdolgoztak érte, és mindketten rendkívül élvezik a futballt, szó sincs arról, hogy a visszavonuláson gondolkodnának. Király az első meccsen és a vasárnapi visszavágón is csattanós választ adott a bravúrjaival a rajta a korábbi magyar–norvég meccsek miatt gúnyolódó északiakon. Aztán elsők között kell említenünk Guzmics Richárdot is, akivel itthon űztek viccet éveken keresztül a bukaresti hibája után, de a norvégok elleni párharcot követően büszkén mondta, hogy dacból is küzdött, és most ennek az eredménye, hogy utazhat az Eb-re. Már ha bekerül a csapatba, de mostani meghatározó teljesítménye láttán – a levegő ura volt, és irányítani is próbálta a védelmünket – miért ne kerülne be? Aztán ott van Elek Ákos, aki elmondta, kétszer sírt eddig futballmeccs után, először akkor, amikor bajnok lett a Videotonnal, másodszor most. A Vidinél a sikerek után hamar lemondtak róla, és sokáig tartott, amíg megtalálta az igazi útját, de most már méltán nevezhetjük a válogatott oszlopának, csakúgy, mint az egész selejtezősorozat során az egyik legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó Kádár Tamást. Ne feledkezzünk el az immár kétszeres válogatott Kleinheisler Lászlóról sem, aki Oslo után Budapesten is megpróbálta szervezni a támadójátékunkat, sőt a védekezésből is derekasan kivette a részét. Pedig a Videotonban ő is megjárja a hadak útját, nyáron még a bajnokcsapat bankettjére sem hívták meg, pedig az ősszel tagja volt az aranyérmet nyerő gárdának.
A köszönet azonban nem csak a fent említetteknek jár, hanem mind a 37 labdarúgónak (a névsort cikkünk alján, illetve a mellékelt képen találja), aki részese volt ennek az eredménynek. És természetesen jár a köszönet Bernd Storcknak, a „múlt nélküli embernek”, akinek korábban felnőtt szinten ugyan nem voltak eredményei, de képes volt folytatni a Dárdai Pál által megkezdett munkát, következetesen végigvitt egy folyamatot, és a sokszor vitatott döntéseit az élet igazolta. A német futballfelfogás és mentalitás, illetve az elvégzett munka, a jól sikerült felkészülés eredménye a mostani siker. Nagy múltja nem volt, de van jelene, és valószínűleg lesz jövője is a magyar labdarúgásban. Danke! |
Húsz éve, az 1995-ös Törökország–Magyarország (2–0) meccsen, a házigazdák továbbjutása és első Eb-szereplése kapcsán beszélt arról, hogy az Európa-bajnokság olyan, mint egy édességbolt, amelybe egyre több ország bebocsátást nyer. Mi, magyarok azonban továbbra is csak a kirakaton keresztül figyelhetjük, ahogy a „többiek” bent habzsolják az ínyenc falatokat.
Ez a gondolatsor akkor könnyeket csalt egy 12 éves pécsi lurkó szemébe. Holott akkor még nem is sejtette, milyen sokat kell még ácsingózni azelőtt a kirakat előtt…
Pedig ő mindegyik selejtezősorozat előtt bízott. Az utolsó pillanatig számolgatta, hogyan juthatunk tovább, osztott, szorzott. 1997-ben, az akkor még létező grundon a jugoszlávok elleni 7–1-es vereség másnapján ő volt az egyetlen, aki azzal „dicsekedhetett”, hogy a teljes mérkőzést végignézte. Nem kapcsolt el már a 10. percben 0–3-nál. És még mennyi fájó kudarc érte az utóbbi húsz évben őt és a magyar szurkolókat. 8–1-es, 7–1-es, 6–1-es és 4–0-s vereség a hollandok ellen, két-három gólos kudarcok a románokkal szemben, fiaskó Máltán és még sorolhatnánk…
És a magyar drukker nem adta fel. Akárhány arculcsapás is érte labdarúgásunkat, a válogatottnak sosem fordítottak hátat a szurkolók. Szinte mindegyik selejtezősorozatban voltak telt házas, vagy közel telt házas mérkőzések (már amennyiben a nagyrészt lezárt Puskás Ferenc Stadionban telt házról lehetett beszélni).
A Nemzeti Sport Online-nál 2009-től kezdtem el állandó jelleggel, meccsről meccsre felmérni a közhangulatot. Rengeteg emberrel beszélgettem ez idő alatt. Sosem felejtem el például a dunaszerdahelyi Tibit, aki a magyar válogatott mindegyik itthoni mérkőzésére eljön, a várható eredménytől függetlenül. Aztán, amikor hazatér, általában rajta gúnyolódnak a szlovák barátok. „Na mi volt Magyarban? Már megint vereség? Ha focit akarsz látni, akkor nem Pestre, hanem Pozsonyba, Hamsíkék meccseire kell járni.” Hát, most elmesélheti a hencegő barátoknak, hogy milyen gólt ragasztott az egyébként ugyancsak felvidéki születésű Priskin a norvég kapuba.
Aztán ott volt az 1956-ban elmenekült, jelenleg Alaszkában élő Ferenc, akivel levélben értekeztem, és különleges példáját adta annak, mit jelent a hazaszeretet egy idegenbe szakadt magyar számára, és milyen különleges élmény neki minden egyes magyar válogatott futballmeccs (amelyet egyébként mindig norvég feleségével közösen néz az interneten keresztül). Ilyenkor gondolatban mindig kicsit hazatér – míg valójában már nincs kihez, mert aki volt, az már nem él –, még ha több ezer kilométerre is van éppen szülőhazájától.
Legutóbb, Athénba menet az fogott meg, amit István, vagy ahogy a barátai nevezik, Öcsi mondott: „Szennyvíztisztítóként melózom egy telepen, keresek havi száznegyvenet. Amit összespórolok belőle, az elmegy a válogatottra. Családom nincs, én a meccsen érzem otthon magam. Magyarok vagyunk, menni kell, szurkolni kell, győzni kell!”
A személyes élmények mellett pedig idézhetnék a cikkeinkhez fűzött számtalan hozzászólás közül is. Ezek sokszor tűnnek kárörvendőnek vagy rosszindulatúnak, olykor még a győzelmek után is. De sajnos annyi keserűség érte már a magyar embereket, annyit csalódtak (és nemcsak a sportban, a futballban, hanem az életben is…), hogy nem is lepődök meg ezen, még ha sok véleménnyel nem is értek egyet. Nem beszélve arról, hogy széles-e hazában rendkívül sokfélék, különbözőek vagyunk, de ez a vihartépett focink mégis összeköt minket, és vasárnap este az is tudott örülni, aki ezerszer elátkozta már a magyar futballt, és százezerszer megfogadta, hogy soha többé nem nézi a válogatottat.
Egyetlen olvasói hozzászólást idéznék az utóbbi napokból, TarquiniusImperatorét:
„Harminckét éves vagyok, és amióta az eszemet tudom (1990 óta), mindegyik világversenyen az olaszoknak szurkoltam. Legyen végre egy olyan futballesemény, amelyen a saját Hazámnak szurkolhatok! Fantasztikus lenne a Balaton partján nézni a meccseket egy fröccsel a kézben, és annak tapsolni, hogy Németh bohócot csinál Chielliniből, és Nikolics köténygólt lő Buffonnak.”
Ha másért nem, már ezért megérte. 2016 nyarán ugyanis – mint mindegyik Eb alkalmával – megtelnek az utcák, a terek a nyilvános meccsnézések helyszínein, a kivetítők előtt. És ha Nikolics nem is lő köténygólt Buffonnak, de ezúttal az zeng majd mindenfelé, hogy Ria, Ria… Lengnek a zászlók, közösen ünneplik a szurkolók a csapatunkat. Végre mi is ott lehetünk! Győrben a Széchenyi téren, Pesten a Váci utcában, Szegeden a Dóm tér közelében vagy a debreceni Nagytemplom előtt ugyanúgy összegyűl a nép, mint a csíkszeredai Mikó-várban, illetve az összes magyar nagyvárosban, falusi kiskocsmákban, nemcsak Magyarországon, hanem a határainkon túl Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján vagy a Vajdaságban.
Hallja ezt, Jenő bá’, odafent? Nyílik az az édességbolt, és most végre minket is beengednek („Hohó, emberek!” – mondaná erre).
Rajta kívül is sokan vannak, akik nem élhették meg, hogy az 1986-os vb-szereplésünk után újra nagy tornán szerepelhet a magyar válogatott. Többek között a kapus, Fülöp Márton sem, aki e sorok írójához hasonlóan ahhoz az „elátkozott generációhoz” tartozik, amely abban az időszakban csöppent bele a magyar labdarúgásba, amikor a régmúlt sikereiből a pályán már nem maradt semmi, de az emberek még úton útfélen beszéltek róla, hogy „bezzeg a mi időnkben”…
Vasárnap este a Groupama Aréna lelátóin helyet foglalva a Márton nap másnapján eltávozott Fülöp Marci (a „szelíd óriás” – ahogy Angliában nevezték) és egy kicsit az utóbbi húsz év miatt is újra könny szökött a pécsi fiú szemébe.
De ezek most az emlékezés könnyei voltak.
Marci, magyarok, megyünk az Eb-re! És mindenkit viszünk magunkkal – ha máshogy nem, a szívünkben, az emlékeinkben –, aki tagja volt az elmúlt években a többmilliós magyar futballcsaládnak.
| KAPUSOK | MÉRKŐZÉS | GÓL |
| Dibusz Dénes | 1 | – |
| Gulácsi Péter | 1 | – |
| Király Gábor | 10 | – |
| VÉDŐK | ||
| Fiola Attila | 10 | – |
| Forró Gyula | 1 | – |
| Guzmics Richárd | 5 | 1 |
| Juhász Roland | 9 | – |
| Kádár Tamás | 11 | – |
| Korcsmár Zsolt | 1 | – |
| Korhut Mihály | 1 | – |
| Lang Ádám | 4 | – |
| Leandro de Almeida | 4 | – |
| Lipták Zoltán | 1 | – |
| Pintér Ádám | 2 | – |
| Vanczák Vilmos | 2 | – |
| KÖZÉPPÁLYÁSOK | ||
| Balogh Balázs | 1 | – |
| Bódi Ádám | 1 | – |
| Dzsudzsák Balázs | 12 | 1 |
| Elek Ákos | 8 | – |
| Gera Zoltán | 9 | 1 |
| Gyurcsó Ádám | 1 | – |
| Kalmár Zsolt | 3 | – |
| Kleinheisler László | 2 | 1 |
| Kovács István | 1 | – |
| Nagy Ádám | 5 | – |
| Simon Ádám | 1 | – |
| Simon Krisztián | 3 | – |
| Stieber Zoltán | 4 | 1 |
| Tőzsér Dániel | 8 | – |
| Varga József | 3 | – |
| TÁMADÓK | ||
| Böde Dániel | 3 | 2 |
| Lovrencsics Gergő | 6 | 1 |
| Németh Krisztián | 7 | 2 |
| Nikolics Nemanja | 9 | – |
| Priskin Tamás | 8 | 2 |
| Rudolf Gergely | 1 | – |
| Szalai Ádám | 8 | 1 |
| A válogatott norvégok elleni második gólja a hazai pótselejtezőn öngól volt. | ||
| SZÖVETSÉGI KAPITÁNYOK | MÉRLEG | |
| Pintér Attila | 1 mérkőzés | 0–0–1 |
| Dárdai Pál | 5 mérkőzés | 3–2–0 |
| Bernd Storck | 6 mérkőzés | 3–2–1 |
Hazakerülhet Suhajda Szilárd holtteste a Mount Everestről
Rejtett kampányfinanszírozás a fővárosban?
Vajon elegendő a pénz a jó szülő-gyerek kapcsolathoz? - Így szúrta el Tom Cruise a gyereknevelést
Zelenszkij belenyúlt a darázsfészekbe: kényszeríteni akarja a külföldön tartózkodó ukránokat, hogy menjenek haza harcolni
Jon Bon Jovi elismerte, hogy többször is megcsalta feleségét: nem élt szent életet
Napindító: Dunda György – A külföldön tartózkodó hadköteles korú férfiak mától nem kaphatnak útlevelet + videó
Dögös dominaként pózol újabb fotóin az Exatlon bombázója
Visszatérhet a Real Madrid sztárja, akinek úgy tűnt, véget ért a szezonja
FTC: „Karrierem legfontosabb sorozata” – Dibusz ellátta jótanáccsal a szünetben Varga Ádámot
Heti program: Magyar Kupa, topligák és férfi kézi BL
17 éves izlandi középpályást tesztel a Fehérvár
