Futsal: a magyarok kapitánya optimista az év meccse előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.25. 18:12
A keddi, koszalini összecsapás dönt arról, hogy a magyar válogatott részt vehet-e a januárban kezdődő szlovéniai férfi futsal Európa-bajnokságon. A Sito Rivera vezette magyar futsalválogatott két héttel ezelőtt nagy csatában 2–1-re legyőzte a lengyeleket Miskolcon az Eb-selejtező playoff első meccsén, így minimális előnnyel várja a kedd délutáni visszavágót.

A magyar válogatott játékosai a szeptember 12-i összecsapást követően egy hét pihenőt kaptak, és múlt kedd óta készülnek ismét együtt a selejtező sorozat utolsó összecsapására. Az elmúlt egy hétben a napi edzések mellett egy gyakorlómérkőzést is játszott a csapat a Szigetszentmiklós ellen, vasárnap délután pedig Varsó és Szczecin érintésével elutazott az észak-lengyelországi Koszalinba, a mérkőzés helyszínére – tudatta a Magyar Labdarúgó-szövetség.

A szervezők tájékoztatása szerint a város 3000 férőhelyes csarnokába elővételben elkelt az összes jegy, így telt ház előtt, várhatóan remek hangulatú meccsen dől el az Európa-bajnoki részvétel. A találkozóra készülő magyar keretben egyetlen változás történt, a visszavágón az első meccset eltiltás miatt kihagyó Németh Péterre is számíthat a szakmai stáb – teszi hozzá az mlsz.hu.

„Optimista vagyok, mert meggyőződésem, hogy ha jól játszunk, akkor jobb csapatunk van, mint a lengyeleknek – mondta az mlsz.hu-nak a hétfő délelőtti edzésen Sito Rivera szövetségi kapitány. – Egygólos előnyben kezdjük meg a mérkőzést, amelyen azonban nem az előny tartása lesz a legfontosabb célunk, hanem az, hogy gólokat szerezzünk. Úgy gondolom, ha sikerül idegenben is kétszer betalálni, akkor meglesz a továbbjutás, mert négy gólt várhatóan nem tudnak szerezni ellenünk a házigazdák. A miskolci mérkőzésen sok helyzetet kihagytunk, de a lengyeleknek is voltak jó periódusai, arra számítok, hogy a visszavágón agresszívak lesznek, sokat fognak lőni, de ha a védekezésünk rendben lesz, akkor megfelelő eredményt érhetünk el.”

A magyar játékosok az év legfontosabb meccseként tekintenek az összecsapásra, és ennek megfelelően készültek az elmúlt napokban.

„A keretből mindenki átérzi a mérkőzés súlyát, a válogatott és a játékosok egyéni karrierje szempontjából is óriási dolog lenne ismét kijutni az Európa-bajnokságra – fogalmazott Dróth Zoltán, a válogatott leggólerősebb játékosa. – Nehéz meccs vár ránk, a lengyelek minden bizonnyal megpróbálnak az első pillanattól kezdve nyomást gyakorolni a kapunkra, de abban bízhatunk, hogy ezzel előttünk is nyílik terület a kontrákra. Utólag kicsit sajnálhatjuk, hogy csak egygólos előnyt sikerült szereznünk az első meccsen, de a csapat van annyira erős, hogy idegenben is nyerni tudjon. Ehhez viszont gólt, gólokat kell szereznünk, lehetőleg a mérkőzés minél korábbi szakaszában. Örülünk, hogy telt ház előtt játszhatunk, ez nemcsak a lengyeleket segíti majd, vendégként is jobb ilyen mérkőzéseken pályára lépni.”

A keddi mérkőzés 18.30-kor kezdődik, a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

EMLÉKEZTETŐÜL
FUTSAL, EB-PÓTSELEJTEZŐ

1. MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–LENGYELORSZÁG 2–1 (1–0)

Miskolc, Generali Aréna, 1200 néző. Vezette: Sorescu (román), Ivanov (ukrán)
Magyarország: Tóth Gy. – Klacsák, Harnisch, Dróth, Hosszú Á. Cserék: Alasztics (k), Dávid, Fekete R., Komáromi, Trencsényi, Horváth N., Rábl, Gál I., Nagy I. Szövetségi kapitány: Sito Rivera
Lengyelország: Kaluza – Zastawnik, Lutecki, Mikolajewicz, Kriezel. Cserék: Widuch (k), Kubik, Dewucki, Gladczak, Mizgajski, Solecki, Franz, Elsner, Wojciechowski. Szövetségi kapitány: Andrzej Bianga
Gólszerző: Horváth N. (12.), Dróth (23. – büntetőből), ill. Lutecki (32.)
MESTERMÉRLEG
Sito Rivera:
– Olyan mérkőzést játszottunk, mint amilyenre számítottunk. Jól felkészültünk ellenfelünkből, és ha kihasználjuk a helyzeteinket, akkor nagyobb különbséggel nyerhettünk volna. A nézők két ellentétes félidőt láthattak, a kiegyensúlyozottság ezúttal kicsit hiányzott a játékunkból. Lengyelországban is nyerni akarunk, természetesen ehhez gólokat kell szereznünk, de mivel ott a hazaiaknak támadniuk kell, helyzeti előnyből kezdünk.
Andrzej Bianga: – Igaz, hogy kikaptunk, de elértük a célunkat, ugyanis sikerült idegenben gólt szereznünk. A magyar csapat veszedelmes ellenfél, a visszavágón hatalmas harc várható a továbbjutásért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik