Ezért a magyar válogatottért megéri útra kelni – még Kolozsvárról is

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2019.06.12. 15:09
null
Egy évvel ezelőtt, Leekens utolsó meccsén egy teljesen széteső csapatot láttam – Rossinál az előrelépés megkérdőjelezhetetlen (Fotó: Tumbász Hédi)
A Magyarország–Wales (1–0) mérkőzést követően folytatjuk szubjektív, hangulatjelentő sorozatunkat – az Eb-selejtező, ahogy Pór Károly kollégánk látta…

 

2018. június 9., Magyarország–Ausztrália 1–2. Emlékeznek még Georges Leekens utolsó meccsére? Bizonytalan védelem hátul, elképzelés nélküli „tili-toli” elöl, a labdát többet birtokló ellenfél, tudatosan felépített magyar akció egy sem, és még a gólunkat is az ausztrálok szerezték: Trent Sainsbury talált a saját kapujába.

Egy év telt el azóta, és az ausztrálokhoz képest jobb erőkből álló, a legutóbbi Eb-n elődöntőig jutó Wales ellen fényévekkel jobb, előrébb járó magyar válogatottat láthattunk, amely nemcsak lézengett a pályán a júniusi melegben, hanem tudatosan megpróbálta irányítani a mérkőzést, hogy rá tudja erőltetni az akaratát a vendégekre. Ennek köszönhetően a mieink többet birtokolták a labdát, egy tervszerű akcióból gólt is szereztünk, de azon kívül is volt három-négy nagyobb helyzetünk, míg a walesiek tulajdonképpen csak egyszer kerültek ziccerbe, amikor Gareth Bale feladta a labdát Gulácsi Péter kezébe.

A szurkolók is arról beszéltek nekünk még a mérkőzés előtt, hogy Marco Rossi keze alatt kialakult egy alapjáték, van elképzelése a csapatnak, és a játékosok mindent meg is tesznek azért, hogy megfeleljenek a kapitányi elvárásoknak. A kulcsszó: a hit. A játékosok hisznek Rossiban, hogy az ő irányításával elérhetik az álmukat, a hazai Európa-bajnoki szereplést. A kapitány pedig abban a keretben hisz, amit az elmúlt időszakban kialakított, amelyben mindenki tudja a dolgát és elfogadja az aktuális szerepét.

Wales ellen valahogy tényleg az volt az ember érzése, hogy minden a helyén van. A keddi mérkőzésen az egyetlen kivétel ez alól éppen Rossi volt, aki eltiltás miatt nem ülhetett le a kispadra, de mint azt az őt helyettesítő Cosimo Inguscio a meccs után elmondta, erre a helyzetre is részletesen felkészültek, ugyanis előre megbeszélték, hogy milyen szituációkra hogyan reagálnak a kispadról. A második félidőben a Holender helyére beálló Varga Roland és a láthatóan elfáradó Dzsudzsákot váltó Kleinheisler is képes volt lendületet adni a csapatnak. Pedig a 70. perc tájékán már-már úgy tűnt, erőnlétben kezdünk elfogyni, ehhez képest a meccs hajrájára képesek voltunk ritmust váltani, és a lefújás után a walesiek kapitánya, Ryan Giggs beszélt arról, hogy bizony erőnléti problémáik adódtak, még Bale-nek is.

Miközben nálunk az egész meccset végigrobotoló Pátkainak a 80. percben is maradt ereje, hogy felérjen a kapu elé és gólra váltsa azt a helyzetet, amit Szalai a védők szorításában kiharcolt, köszönhetően elsősorban a remek labdaátvételének. Aztán Szalaitól a ráadás perceiben még azt is láthattuk, amint előbb kivág egy sprintet az előrevágott labdával, majd nem sokkal később már ő ment a kapunk előtt. De ne feledkezzünk meg például Korhutról sem, akinek Szlovákiában – a többiekhez hasonlóan – kevésbé ment a játék, de most, amikor Kádár hiányában különösen nagy szükség volt a jó teljesítményére, nemcsak a védekezésből vette ki a részét, hanem ő hozta helyzetbe a felívelt labdával Szalait a gól előtt. És tulajdonképpen a teljes védelmet felsorolhatjuk, Baráthtal, Lovrencsiccsel, Orbánnal és persze Gulácsival, mert a győzelmet az alapozta meg, hogy ők nem követtek el olyan hibákat, mint amilyeneket például tavaly, Ausztrália ellen láthattunk.

Ez már az az egység, ami korábban Dárdai Pál kapitányi időszakában is kialakult, és a Wales elleni győzelem már a 2014-es, a finnek ellen kibrusztolt hazai sikerre emlékeztetett. Ez az út ismerős, ezen egyszer már jártunk, és ezen jó lenne ismét végigmenni, de tény, ez a mostani jóval nehezebb csoport – az aktuális vb-ezüstérmessel és a legutóbbi Eb egyik elődöntősével –, és most nem a 3., hanem a 2. helyet kellene elcsípnünk.

Ezért csak óvatosan a bizakodással, de akárhogy is alakul a csoport, a horvátok és a walesiek elleni élményeket már senki sem veheti el. Azt, hogy a walesi kollégákat is ámulatba ejtő magyar szurkolótábor ismét belehajszolta a győzelembe a fiúkat, azt, hogy – amint azt Dzsudzsák is említette – a lefújást követően sok ezer ember ismét együtt énekelte a Himnuszt, azt, hogy Luka Modric után egy újabb, négyszeres BL-győztes Real-sztár, nevezetesen Gareth Bale játékkedvét sikerült elvennie a mieinknek.

Igen, ahogy az egyik erdélyi drukker mondta nekünk még a mérkőzés előtt – ezért a csapatért most valóban megéri útra kelni, még Kolozsvárról is, mert a fiúk ismét küzdenek a szurkolókért, küzdenek az álmaikért.

EB 2020, SELEJTEZŐ
E-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Magyarország–Wales 1–0(0–0)
Budapest,
Groupama Aréna,19 000néző.Vezette:Jug (szlovén)
Magyarország:Gulácsi – Lovrencsics G., Baráth, Orbán, Korhut – Pátkai, Nagy Á. – Dzsudzsák (Kleinheisler, 70.), Szoboszlai (Bese, 83.), Holender (Varga R., 59.) – Szalai Á.Szövetségi kapitány:Marco Rossi
Wales:Hennessey – Gunter, A. Williams, J. Lawrence, B. Davies – Allen, Ampadu (M. Smith, 84.) – T. Lawrence (Vokes, 79.), Brooks (H. Wilson, 73.), D. James – Bale.Szövetségi kapitány:Ryan Giggs
Gólszerző:Pátkai (80.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Azerbajdzsán–Szlovákia 1–5(Seydayev 29., ill. Lobotka 8., Kucka 27., Hamsík 30., 57., Hancko 85.)

Szabadnapos:Horvátország

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG4316– 4+29
2. Szlovákia3217– 2+56
3. Horvátország3215– 4+16
4. Wales3122– 3–13
5. Azerbajdzsán333–10–70

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik